A "válasz" (update)
Nem tűnhet logikusnak éppen ezzel kezdenem a hiánypótlást, most azonban olvastam valamit, amiben lényegében benne van az, amit megfogalmazni próbáltam.
Semmi. Minden.
Túlérzékeny
A mai nap mérlege 3 masszív megbántás, amikor már pusztán a hangnem is könnyeket csalt a szemembe. Két esetben úgy, hogy még csak nem is magántermészetű volt a beszélgetés, egyikőjüket ráadásul még csak nem is ismerem személyesen. Legalább a háromból ketten nem látták a könnyeim, mert velük virtuálisan folyt a társalgás. Ez is valami.
Hiába próbálom helyre rakni magam, most úgy érzem, e tekintetben nem is fog sikerülni sosem. Elég egy kis irónia, amit a másik még csak nem is bántásnak szánt... elég egy hangos szó, egy kis "keménykedés", és nekem már ott is a gombóc a torkomban, a gyomromban pedig ugyanaz a remegés... Úgy lebénulok, hogy visszavágni, magamat ténylegesen megvédeni képtelen vagyok, kihátrálok a beszélgetésből inkább, csak hagyjanak békén.
Van, ami nem tud elmúlni nyomtalanul, de annyira szeretném, ha ezt nem hagyta volna itt nekem.
Ezzel viszont el is dőlt a tetkó de hová kérdés.
Ezzel viszont el is dőlt a tetkó de hová kérdés.
Új olvasnivaló a bloglistában
Retroberto megmondja kertelés nélkül. Nem akarom hosszan idézgetni, de nálam ez ütött eddig a legnagyobbat, mert röviden és lényegre-törően mondja ki a kimondhatatlant:
...és ha most azt kérdeznéd tőlem, miért bánkódok leginkább az után a kapcsolat után, azt mondanám neked, hogy ezért. Mert abban a kapcsolatban benne volt annak a lehetősége, hogy olyan kapcsolat legyen, ami a "rögvalóságot" elbírja. Lehetett volna ilyen szeretői kapcsolat is akár; sokszor az volt, amikor ő is Akarta, és nem illúziókat kergetett helyette. Hagyjuk, mert csak sírni fogok, most ilyenem van, talán fáradt vagyok nem sírni, talán most nagyon hiányzik nekem, de ez már a dráma címke.
update (2013. 08. 26. 8:45): Retroberto blogja valamiért nem elérhető. Talán befejezte, talán csak pihenteti a dolgot... Kár érte. Ha folytatja, újra elérhetővé teszem a bloglistában.
update (2013. 08. 26. 8:45): Retroberto blogja valamiért nem elérhető. Talán befejezte, talán csak pihenteti a dolgot... Kár érte. Ha folytatja, újra elérhetővé teszem a bloglistában.
Hétvége egyedül
Bandita barátozik ma délutántól, és mivel a vendéglátók nem a városban laknak, majd csak hétfőn hozza haza az apuka munkába menet. Én egyedül, de magányosnak még sem érzem magam.
Szúrós Szemű...
Na jó, akkor először is tisztázzuk: a szerelem számomra nem több, mint vágy, vonzalom, felébredt érdeklődés, szóval kémia, kémia, kémia, tehát semmi olyasmi, amire önmagában egy életet építünk. Rögzíteni kívánom azt is, hogy számomra a kívánás is érzés, meg a vágyakozás is, meg a vonzódás is, tehát amikor az "érzéseimről" írok, akkor se tessék megijedni.
Visszaemlékezős (14.)
Múlt héten csütörtökön, ebéd közben G. megkért engem, hogy olvassam fel neki azt a bejegyzést, amit róla írtam. Amikor ahhoz a részhez érkeztem, ami arról szólt, hogy elköltöztem másik irodába, rákérdezett valamire, ami már jó ideje foglalkoztatja elmondása szerint. Azt kérdezte tőlem, hogy nem látok-e összefüggést a "videós" reggel és a között, hogy rá egy hétre másik szobába kértem magam...? Egyáltalán mi történt akkor?
Leginkább szomorú
Attól, amit Williamnél olvastam, mert eszembe juttatott egy csomó mindent, ami fáj nekem.
Visszaemlékezős (13.)
Hát... eddig ezen a bejegyzésen szenvedtem a legtöbbet, ettől féltem a legjobban és ez is kavart fel leginkább.
Visszaemlékezős (12.)
A felszínes szemlélő számára egy öntelt és nagyképű alak benyomását kelti talán.
Nyomulós
Hol is tartottam vele kapcsolatban?
Kávézni hívott, amire én első körben rámondtam az igent, hogy megtudjam, mit is szeretne. Gondoltam, ki tudja, hátha valami szuper üzleti lehetőséget kínál, esetleg biztosítást vagy valami terméket akar rám sózni és azért a hízelgés? A kávé megbeszéléséhez elkérte a telefonszámom, majd múlt hétfőn levélben érdeklődött a munkarendem felől. Közben vagy két google talk felkérés, és vagy 3 fb üzenet is érkezett tőle (benne egy-egy mosollyal), ami már sok volt nagyon, ezért a következő levelemben megírtam, hogy legyen szíves az időpont-egyeztetésre szorítkozni, mert nem csetelek. Aztán kedden délután írta, hogy ezek szerint a pénteki napok jöhetnek számításba, amikor is ő délig dolgozik, szóval "találkozhatnánk olykor". Bakker... Na, ezen a ponton kiakadtam újfent, de szépen és higgadtan megírtam, hogy pénteken tárgyalok másik városban, így biztosan nem jó, majd talán a következő péntek lehet alkalmas. "Oké, már nagyon várom" - jött a válasz, amire én már nem válaszoltam, de tudjad Kedves Olvasó, hogy közben küldte újra és újra a google talk felkéréseket, amiket én rendre elutasítottam, mert továbbra sem szerettem volna csetelni vele. Aztán pénteken este megint írt levelet, hogy a játszótéren addig is találkozhatnánk, amire én megint csak nem válaszoltam, mert egészen egyszerűen nem tudtam mit mondani. Aztán hétvégén megint jöttek a csetelés-felkérések tőle több soron, amiket rendre elutasítottam, és már mérges is voltam, mert ha egyszer megmondom, hogy nem csetelek idegen férfiakkal, akkor nem csetelek a 20. felkérésre sem. Egyébiránt tudod az van, hogy utálok csetelni, az msn-t sem szerettem és a skype-ot is csak végszükség esetén használom, egészen egyszerűen azért, mert nincs türelmem hozzájuk. Amíg leírom, addig 20szor elmondom teloban. A személytelenségéről már nem is beszélve.
Na és képzeld el, hogy ma megjelent a munkahelyem előtt, és onnan felhívott, hogy lemennék-e hozzá, mert szeretne beszélni velem. Lementem, megkérdeztem tőle, mit szeretne, mire azt mondja nekem, hogy ne haragudjak, de ő nem bír magával (wtf?), mindig csak rám gondol (wtf?), szeretne elnézést kérni a lerohanásért, de úgy érzi, hogy szerelmes lett belém (wtf?), és ettől megkattant. Szavak, szavak, dunát tudnék rekeszteni velük, meg egyébként is szkeptikus vagyok a meglátni és belészeretni kérdéssel, abból akkora szívás tud lenni...
Én erre nem vagyok alkalmas, soha nem is voltam*. Ráadásul, egészen biztos, hogy nem fog még egyszer olyan történni, hogy valaki majd utólag azt vágja a fejemhez, hogy "csak azért állt velem szóba, mert az agya a fejéből a gatyájába vándorolt". Erről majd én gondoskodok. Oké, nem szexeltem másfél éve, és már tök jó lenne, de annyira nem lenne jó, hogy ezért hagyjam bántani magam. Látom előre, mi lenne: tegyük fel meg tudnám kedvelni annyira, hogy közel engedjem magamhoz, aztán véletlen lebukik anya előtt, és én leszek az összes bajának okozója, ő meg nem is akarta, csak mert én ráakaszkodtam... Na persze.
Visszaemlékezős (11.)
Most kicsit visszamegyek az időben, a "gondolkodós" hónapokhoz. Történt ott valami, aminek sokkal előbb meg kellett volna történnie ahhoz, hogy a tanulságát igazán kamatoztatni tudjuk...
Pi élete
És egyszer csak Richard Parker, a rettentő útitárs, aki nem hagyott meghalni engem, örökre eltűnt az életemből. Pár óra múlva rám talált a saját fajtársaim egyike. Elszaladt a társaiért, és együtt elcipeltek. Úgy bőgtem, mint egy gyerek. Ezt okozhatta volna a megkönnyebbülés is, de nem azért sírtam, hanem azért, mert Richard Parker csak úgy elment. Egyszerűen faképnél hagyott, és ez nagyon fájt. Igen, apámnak igaza volt: Richard Parker nem tartott barátjának. El tudott menni úgy, hogy még csak hátra se nézett. Mégis hinnem kell, hogy mást is láttam a szemében, nem csak a saját tükörképemet. Biztosan tudom, éreztem... ha nincs is rá bizonyíték. Oly sok minden már csak emlék: a családom, az állatok, India, Anandi. Hogy ha meggondoljuk, az élet tulajdonképpen elválások sora. De mégis az fáj a legjobban, hogy nem szánhattam egy percet a búcsúzásra. Fáj, hogy nem mondhattam az apámnak, hogy köszönöm a tanítást, mert az ő leckéi nélkül már nem lennék életben. Tudom, Richard Parker tigris, de azt mondtam volna neki: vége van, túléltük együtt. Köszönöm, hogy megmentettél, szeretlek téged Richard Parker, nem foglak elfelejteni. Óvjon meg az Isten!
update (2013. május 13. 06:43): Nem tudatosult rögtön, miért kavart fel ez a film annyira. Mikor ott ücsörögtem a vízparton, még akkor sem esett le. Aztán mikor elmeséltük bandita apukájának, miről szól, akkor jött a "felismerés". Este, amint lehajtottam a párnára a fejem, és eszembe jutott megint ez a történet, már jöttek is a könnyek és csak potyogtak megállíthatatlanul a párnámra. Engem is úgy hagyott el a "tigrisem", akit a barátomnak hittem, hogy még csak hátra sem nézett és nem búcsúzhattam el tőle. Amikor pedig marasztaltam volna, még jól meg is mart engem.
Visszaemlékezős (9.)
Az utolsó hónapok történései már nem voltak megörökítve töredékesen sem, így az emlékeimben kell kotornom ahhoz, hogy írni tudjak róla. Jó mélyen rejtettem magamba azokat az időket, ennek megfelelően fájdalmas is előhúzkodni őket. De talán segítem vele (magamnak is) a megértést, így...
Visszaemlékezős (8.)
A döntéskérős levelem előtti utolsó találkozásunkkor elmondta nekem, hogy többé nem fog motorozni, lemond arról, hogy valaha is motorja legyen megint. Úgy volt, hogy a maszekmunkáiból befolyt pénz egy részéből motort vehet, aztán mégis bejelentette, hogy ebből nem lesz semmi, mert az egész a ház körüli munkákra fog menni. Ezen persze én kiakadtam, mert pontosan tudtam, mennyire fontos neki a motorozás, és még előtte pár héttel is az új motorja festését tervezgette a motorosfórumon... A lenti egy blogbejegyzés volt, amit ott tettem közzé a találkozónk utáni nap. A számításom bejött, mert - bár a motorostársak nem tudták, hogy kiről szól - ismeretlenül is rengeteg lelkesítő kommentek írtak. A következő találkozásunkkor nyitottam meg neki a telefonomról, hogy lássa, mennyien drukkolnak annak, hogy ne adja fel a motorozást.
Visszaemlékezős (7.)
Kínkeserves várakozással teli négy hónap következett. Azt kértem tőle a legközelebbi beszélgetésünkkor, hogy a döntése előtt beszélgessünk róla, vonjon be engem a döntésbe, de azt mondta nekem, hogy szerinte ezt neki magában kell megrágni, nincs rajta mit megbeszélni előtte.
Elbújós
Egész nap alig dugtam ki az orrom az irodából, csak csendben végeztem a dolgom. Ebédidőben kiültem a közeli parkba, nézegettem a virágokat és a kiránduló gyerekeket. Furcsa dolog ez az emlékezés. Azt hiszed, hogy már feldolgoztad, hogy a múlt sebei begyógyultak; aztán kiderül, hogy csak elrejtetted jó mélyen magadban, ahonnan aztán alattomos jószágként, tiszta erőből csap pofán a fájdalom újra...
Visszaemlékezős (6.)
Majdnem két év távlatából ez a levél... Ha megkérdeznéd a miértem, leginkább azért kellett megírni ezt a levelet, mert már annyira beszűkült a mozgásterünk (pontosabban az ő mozgástere a házasságában), hogy egyszerűen nem tudtunk létezni benne. Egészen egyszerűen úgy gondoltam, hogy ha együtt élnénk, én tudnám biztosítani számára azt a szabadságot, ami ahhoz szükséges, hogy úgy tudja fenntartani ezt a kapcsolatot, hogy a családját se veszítse el miatta...
A gondoskodó természetű nő és elvárta-e ezt a férfi
Tipródok pár napja e tárgykörben és bár elég nehezen lesz rendszer a gondolataim káoszából, nekifutok, hátha...
Első és mindent eldöntő találkozásunk
...ez a szám volt:)
Azóta is leginkább ez vigasztal meg, ha sírhatnékom támad.
Queensryche: Lady Jane
Lenne sok minden írnivalóm visszaemlékezés és egyéb témákban is, csak rettentő módon fáradt vagyok lelkileg, ezért kicsit pihenek még.
Cipőm még mindig nincs, és ez már a dráma címke.
Cipőm még mindig nincs, és ez már a dráma címke.
A (tegnapi) nap kérdése
Próbáld már meg összeszedni, mit is adott ő neked? Mi volt az ő "szeretetnyelve"?
Kis kitérő: a másik "szeretetnyelvének" ismerete azért fontos, mert enélkül nem fogod tudni éreztetni vele a szereteted. A legtöbb ember abban "hibázik", hogy a saját szeretetnyelvén szól a másikhoz, fejez ki irányába szeretetet, miközben mindenkihez az ő szeretetnyelvén kell szólni (szeretetet kifejezni) ahhoz, hogy szeretve érezze magát. Nem tudtam magam sem, hogy jelentősége van ennek egészen addig, míg a kommentbe linkelt cikket el nem olvastam és egy erre vonatkozó tesztet ki nem töltöttem, ekkor kaptam választ ugyanis arra, amit bár előtte a bőrömön éreztem, csak az okát megfejteni nem tudtam. Aztán a barátnőmmel végigcsináltuk; a levont tanulságok itt olvashatók.
Visszaemlékezős (5.) /update/
A két találkozás közötti virtuális kötélhúzás mintegy előjátéka volt a személyesen megélt katarzisnak...
Visszaemlékezős (4.)
Hát... Kicsit kezdem magam úgy érezni, mintha a "Hogyan ne létezzünk szeretői kapcsolatban" című elrettentő cikksorozatot írnám.