Ma és tegnap két olyan cikket olvastam, amikből arra jöttem rá, vagy legalábbis azt sugallják nekem, hogy rosszul csináltam. 

Mert tudod az van, hogy az én kisfiamra nem volt jellemző az, hogy olyan nagyon sokat akart volna kézben lenni, vagy egyéb szeszélye lett volna. Adódtak viszont hullámvölgyek, ó hogy ne adódtak volna! Képzeld el, hogy úgy egy hónaposan kezdett arra rászokni, hogy sétáljunk a babakocsival rázós terepen. Na ebből lett az, hogy a lakótelepen, az autók között, a macskakövön kellett tologatnom, mert ha felmentünk a sima járdára, irgalmatlan ordításba kezdett:) Aztán elmúlt egyszer csak magától. Ezzel egy időben lehetett, hogy rettentően szeretett kézben lenni, talán mert a születésétől fogva állandóan abajgattam, amiből az lett, hogy egy idő után annyira hozzászokott ehhez, hogy ha már közelítettem a kiságyhoz, azonnal ordítani kezdett. Persze nekem szeptemberre még hátra volt a nemzetközi jog szigorlat, amin igencsak jó lett volna átmenni, tanulni kellett volna, amire ugye leginkább az alvásidő és a telepocakkal nézelődés alkalmas. Azt olvastam az okos könyvben, és azt mondta az anyukám is, hogy ha kizártunk minden okot, akkor igenis le kell tenni a picit a felszoktatás elkerülésére, ha pedig már felszoktattam, vissza kell csinálni, amit én meg is próbáltam. Ebből az lett, hogy a gyerek a szobában üvöltött, én kint a konyhában bőgtem nem egyszer, aztán persze mindig a gyerek győzött. Az apja persze korholt, hogy ez így nem járja, szoktassam vissza az ágyába, amit én kitartóan próbáltam, de el kell mondjam neked, Kedves Olvasó, hogy borzasztó volt. Egyik nap, amikor már 10 perce sírt, pityeregve hívtam fel a védőnőt, hogy én ezt nem bírom tovább, már 10 perce sír az én kicsikém, mit tegyek, amire ő azt mondta, hogy nézzem meg, van-e könnye, ha nincs, akkor hagyjam, csak hisztizik. Az anyja kis picsáját, képzeld el, hogy már akkor elhallgatott, amikor a szoba ajtajához értem, mintha elvágták volna, amiből az lett, hogy szépen kivettem az ágyából, áttettem magam mellé a franciaágyra, és onnantól együtt tanultunk és jöttek a boldog békeidők. Gyerek hátát /pociját simogat egyik kézzel, másikkal könyvet lapozgat és magyaráz neki szakszavakat, ő meg néz anyára nagy szemekkel éppen úgy, mint aki érti:) Jó. A szeptemberi keresztelőn még az látszik a videón, hogy a tesóm áll az oltárnál, és rugózik a gyerekkel, hogy az ne ordítson, ha pedig abbahagyja, zeng a templom, de ez is elmúlt magától. Alvásügyileg rettentő szerencsés voltam, már elejétől fogva csak egyszer kelt éljel a fél 9-es lefektetés után, úgy hajnali 2 körül, majd reggel 6-fél 7-ig aludt tovább, mindig csak a saját kiságyában, ami ugyan a hálóban volt, de szoptatás után tettem szépen vissza mindenki nyugodt pihenése érdekében. Volt még egy nehéz időszakunk: éppen az ötödév első félévének a végén, a téli vizsgaidőszakban gondolta úgy az én kicsim, hogy most akkor nőjön ki az első foga, aminek az örömére elkezdett éjjel nem visszaaludni. A baj az volt, hogy ezt a szokását meg akarta tartani azután is, hogy már kibújt a foga. Ebből lett az, hogy én tanultam mondjuk éjfél után 1-ig, ő ébredt 2-kor, és fent is volt egészen 4-ig, amikor is végre ugyan visszaaludt, nekem viszont 5-kor kelni kellett, hogy menjek 8-ra Pestre vizsgázni (ekkor már vidéken laktunk, a szülővárosomban). Na, vizsga után megint irány a könyvesbolt, mit is kell ilyenkor csinálni. Ekkor találtam rá a "Minden gyerek megtanul aludni" című könyvre, aminek a segítségével három nap alatt megtanulta végigaludni az éjszakát. Persze ez is a sírni hagyós módszer, azzal, hogy viszont bizonyos időközönként be kell menni hozzá, beszélni hozzá, megsimizni, majd kijönni... Ezt egyre ritkábban, míg végül már nem lesz igénye rá. Tényleg bejött, mindenki boldog volt, mondjuk szerintem neki is jobb lett ettől, mert hiszen átaludta az éjszakát, tudott pihenni ő is, én is, apája is, ha egyáltalán otthon volt éppen. 

Most mégis elbizonytalanodtam, mert két cikket is olvastam, ami a kötődő nevelésről szól, és azt írják, hogy "hordozás, együttalvás, szoptatás", ezek nélkül gyengébb lesz a gyerek idegrendszere, biztonságérzete sem alakul ki megfelelően, emiatt nem lesz elég kreatív és vállakozószellemű, társas kapcsolataiban pedig beilleszkedési problémák, szeretetkimutatás gondok adódhatnak. Oké, egy éves koráig szopizott, tehát ezzel nincs hiba, volt együtt fürdés is rengeteg, de nem volt naponta legalább három órát ölben és nem aludt velem élete első három évében. (Utána annál többet. Jut eszembe! Lehet, hogy most pótolja be, azért jön folyton?!)

Most kicsit kétségbe vagyok esve, mert nem akarom, hogy felnőtt korában igya meg ennek a levét, és legyenek problémái. Mondjuk egyszer eljött velem a doktornőhöz, aki foglalkozott vele is, és szerinte alapvetően minden rendben van, de az ugye később fog kiderülni, ha mégsem...