Az ágy közös,

A párna nem.

Az elmúlt hetekben két olyan projektben vállaltam szerepet, amelyek egy kicsit kizökkentenek a mindennapok monoton mókuskerekéből, szakmai kihívást jelentenek és megélhetem benne a küldetéstudatomat is. Ezekből az egyik valóban nemes ügy, ami által sok ember életének a jobbá tételéhez járulhatok hozzá. A másik viszont lelkiismereti dilemmát okoz.

Nagyon ügyes voltál, sokat tanultam tőled.

Hú, köszönöm, de mit tanultál tőlem?

Azt, hogy hogyan kell csengő hangon, kedvesen lenyomni a torkukon valamit. Hogy csak tényleg ha már elmentek, akkor érezzék, hogy fáj… Asszem valami ilyesmit.

Hát, tényleg lenyomtam a torkukon, de jó ügyért tettem, és eléggé türelmes voltam. Eddig.  

Most végeztem a munkámmal, indulnom kellene haza, de annyira fáradt vagyok, hogy legszívesebben csak átmennék a főnök irodájába aludni egyet. Inkább írok, mert mindig csak halogatom, gyűlnek a szavak a (szív)kamrában. Tényleg nem vagyok normális amúgy, hogy masszázs után még visszajöttem dolgozni, megfejteni egy Európai Uniós előzetes döntéshozatali eljárásban hozott végzést, mintha jobb dolgom nem volna este 7 után. Oké, mert megígértem a társosztálynak, hogy legkésőbb szerdán megkapják az anyagot véleményezésre. Csütörtök lett belőle, mégis úgy élem meg, hogy végső soron szinte tartottam a szavam, hiszen este 6 után már úgysem nyúltak volna hozzá, de legalább reggel ott találják a postafiókban. Csak kínszenvedés volt egyébként, ki a franc lenne még ilyenkor hatékony, én sem, kalandozó figyelemmel kiokoskodtam valamit, meglátjuk, mire elég. Más.

Az erőm tíz emberé, mert tiszta a szívem.

Egy házasságban az ember olyan közel kerülhet a másikhoz, hogy kezdi úgy érezni, egy emberré váltak.

Anya, nem kell mindent agyon elemezni, van, aki egyszerűen suttyó paraszt és kész!

Ha szól, hogy meg van bántva, fordulsz-e némaságba?

Ha szomorú, a válladat adod vagy a hátadat látja?

A férfi mondott valamit, ami fájt a nőnek, megbántva érezte és szégyellte magát. Nem értette, hogy ha a férfi szereti, miért beszél vele így. Pár napig hurcolta ezt a sértettséget, majd úgy döntött, hogy „kiáll magáért” és megosztja a férfival az érzéseit. Hátha kiderül, hogy a férfi nem is úgy gondolta, hátha megérti, hogy a stílus, amivel a nőhöz szólt, a nő számára tényleg bántó és lekezelő volt, hátha elismeri a nő sérelmét jogosnak, érezteti, hogy sajnálja és megbánta a dolgot, és legközelebb jobban figyel, hogyan szól. A férfi szerint viszont a szavai nem voltak bántóak, és a nő egyébként is magának köszönheti a történteket, nem akar erről többet beszélni. A nő próbált tárgyilagos maradni, még szakirodalomra is hivatkozott, majd amikor ez sem vált be, a megélése leírásával is próbálkozott, hátha ez majd felébreszti a másikban az empátiát, és végre akkor, majd akkor. A férfi erre már nem is válaszolt.

Ha valaminek vége, az még nem jelenti azt, hogy hiába volt, ugye? Csak szimplán vége.

 Kosztolányi Dezső: Budai szegények

Értékválasztás vagy érdekválasztás?

...de ahhoz, hogy erre rájöjjek, meg kellett tanulnom bármit kimondani.

Hetente egy hétköznapi találkozó. Ez egy közös ebédet vagy estét jelenthet. Olykor egy szombati randevú, ha éppen nem vagyok olyan lelkiállapotban, hogy a hátam közepére sem kívánom senki társaságát. Teljes hétvége együttöltése kizárt, fáradt vagyok, szükségem van egyedüllétre és arra, hogy törődjek a gyerekkel. A szombat szent, de bizony előfordul, hogy vasárnap dolgoznom kell. Éjszakára csak akkor maradhatok ki, ha Bandita nincs itthon. 

Nem levelezek, nem csetelek. Heti egy-két tartalmas telefonbeszélgetés szóba jöhet, amire a legalkalmasabbak a reggeli órák. 

Hát... Attól ne tarts, hogy rád telepszek.

A szakdolgozatomra kaptam az egyik jelest, a másikat és a 4-est a záróvizsgán húzott két tételre. 

Féltem, iszonyatosan féltem, nagyon régen volt az utolsó kollokvium, elszoktam a helyzettől. Ketten voltunk mindösszesen vizsgázók, a kitűzött időpontban be is hívtak együtt minket. Mindenem remegett, a hangomon is érezni lehetett a megilletődöttséget, ami annak is szólt, hogy olyan emberek előtt kellett most számot adnom a tudásomról, akikre egyfelől nagyon felnézek, másfelől munkakapcsolatban is érintkezünk, ezért különösen kellemetlen lett volna számomra, ha lebőgök előttük. Villámgyorsan történt minden, mire észbe kaptam, már túl is voltam a feleleten; az eredményhirdetés alatt már nem tudtam tartani magam, fátyolos lett a szemem. Volt ebben minden, megkönnyebbülés, hála, boldogság, öröm, kimerültség, kompetencia-érzés, tisztelet, meghatottság a helyzet ünnepélyes volta miatt, és fájdalom is volt, igen.   

...persze maradhatunk itt is, ha szeretsz zsírgőzben ücsörögni. 

Felesleges szúrkapiszka, nincs rá szükségem. 

Egyelőre nem tudok mit kezdeni vele, de szeretnék. Ha az egojából visszavenne, közelebb jöhetne. 

Dream Theater - The Astonishing (full album)

Tegnap kivittük a festékeket és a szükséges eszközöket, majd beszereztünk még néhány dolgot helyben is, míg dolgozott a riasztószerelelő. Nem tudtam még beazonosítani, mit éreztem, miközben felmosószettet, viledát, felmosószert, szappant és WC papírt pakoltam a kosárba. Még nem tudom mondani, hogy "otthonra kell", az új lakásban volt szükség ezekre.

Ma korán indult a nap, mégis elég sokára értünk ki, elvesztek értékes órák, mire hozzá tudtunk fogni az előkészületeknek. Délután négy órakor zárt az őr, Bandita szobájának alapozására és némi takarításra futotta az időből a szalagozás és fóliázás után. Piszkosul elfáradtam így is, ráadásul jól fel is húztam magam, mert közelről nézve rengeteg hibát észrevettem. Úgy tűnik, hogy a "fehér falakkal kulcsrakész" állapotba a kivitelezőnek az átütő halvány szürke foltos mennyezet is belefér, ami különösen dühít, mert a mennyezethez nem akartam nyúlni. A közlekedőben pedig épp csak megkopogtattam néhány gyanúsnak tűnő domborulatot, és már horpadt is be; az egyik helyen két tenyérnyi területen mállott le az anyag, ahogy alátoltam a spaklit, javítani kell. Bandita nyűglődve ugyan, de végig helytállt, körbeszalagozta a kapcsolókat és konnektorokat minden olyan helyiségben, ahol festünk, a konyhában még azokat is, amelyeket csempe vesz körül és a közelébe sem megyünk festékkel. ♥

A kertben talajcserére lesz szükség füvesítés előtt, mert tele van építési törmelékkel és kővel, mindez azonban legalább kézzelfogható probléma, amit kezelni tudok, szomorú nem emiatt vagyok. 

A Magyar Nemzeti Bankban lévő pénzek azok nem közpénzek.

(40:30)

Magyarország Alaptörvénye - "A közpénzek" című fejezetben tálálható 41. cikke szabályozza a Magyar Nemzeti Bank (MNB) jogállását, mellyel kapcsolatban az Alkotmánybíróság 8/2016. (IV. 6.) AB határozatában a jogszabályi háttérrel alátámasztottan rögzítette, hogy "az MNB tehát alkotmányos jogállású [Alaptörvény 41. cikk], független intézmény [ld. pl. MNBtv. preambuluma, 1. § (2) bekezdése, 131. § stb.], mely nem része a versenyszférának. Az MNB – az ország pénzügyi rendszerét irányító és ellenőrző, kizárólagos állami tulajdonban álló, részvénytársasági formában működő szervezetként – vitathatatlanul közfeladatot lát el, és közpénzzel gazdálkodik." [16.]

Szóval közpénz. Egyre jobban zavar, hogy ezt éppen azok tagadják, akik ezt a pénzt kezelik. Nem tudom, mi a rosszabb: ha nem tudják, vagy ha úgy csinálnak, mintha nem tudnák? 

Egy ideje kitapasztaltam, hogy reggelente segít beindulni és könnyebben kelek, ha ébredés után a lábaimat magam alá húzva, a karjaimat pedig a fejem mellett kinyújtva pihenek egy kicsit. 

...erre most megtudom, hogy ez egy jóga gyakorlat. Nem jógázok, reggeli nyújtózás. 

A fejenállás helyes technikáját megint csak jógás videón magyarázzák el. Most úgy érzem, soha nem leszek képes rá, de erőltetem, mert már attól a néhány perc fordított léttől is tisztább a fejem és a tudatom, hogy csak próbálgatom. Persze nem jógázok, fejenállás. 

...ez 8 évet jelent a javamra, amit egyébként jó néhány hónap munkakapcsolattal mögöttünk, a karácsonyi bulin tudtam meg, totál le is fagytam az infótól. 

Ezt ő is észlelhette, hozott nekem egy pohár bort az oldódást segítendő, majd finoman megsimogatta az asztalon pihenő ujjaim, ami a külső szemlélő kedves kolléganőm szerint a szexuális vonzalom jele. Tegnap lementünk kávézni a büfébe, próbáltam könnyed maradni beszélgetés közben, de inkább nem ment, mint igen, szerintem érzi ő is, hogy nem tudok mit kezdeni a helyzettel. 

Kezdek vonzódni hozzá, de ahhoz semmi kedvem, hogy a szép és fiatal barátnője mellett legyek az üdítő változatosság. 

Nagyon fáradt vagyok, de valahogy ki kell bírni. 

Utána pedig tudnom kellene még tükörbe is nézni. 

Közben az is történt, hogy eladtam a vidéki lakásunkat és erős felindulásból vettem is másikat közelebb Budapesthez. 

Tökéletesen berendezett skandináv életedben csak álmodozhatsz arról, hogy önmagad legyél. 

Ez lesz az egyik kedvenc filmem, nagyon szerettem ezt a férfit. Az én folytatásomban hazamegy, összepakol, elköltözik, kivesz egy lakást, felépíti magát újra, megéli a szerelmet felnőtt fejjel, és megtudja végre, hogy milyen érzés szombat délután szeretkezni a konyhapulton. 

Az elmúlt két hétben Bandita nyaralt, én pedig ahelyett, hogy kihasználtam volna a lehetőséget és a szabadságot élvezve magamra fordítottam volna a nyert időt, dolgoztam, jellemzően este 8-ig, fél 9-ig, illetve egy-két alkalommal fél 10-ig. Van annyi önreflexióm azért, hogy érzem, képes vagyok-e még tömegközlekedve hazabumlizni, és ha arra jutok, hogy nem, lelkiismerefurdalás nélkül hívok egy taxit a cég számlájára. Ez azért hetente legalább egyszer előfordul. 

Ott állt az ajtómban, én átöleltem, és elmondtam, milyen nagyon vártam vissza. 

Az új munkahelyemen van egy beosztottam, akit mikor először megláttam, azt hittem, ő az, szinte megszólalásig hasonlít rá. Baseball sapija ugyan nincs, de van nyegle lomha járása és bőr övtáskája is. Próbálom kerülni, ha mégis beszélni kell vele, vagy csak összefutunk, mindig nagyon szomorú leszek tőle, magamra zárom az irodát és pityergek megnyugvásig. 

(Jó ez a vasárnapi zárvatartás, de azért nem árt, ha nyitva marad egy-egy családi üzlet arra az esetre, ha az ember lányának még nincs meg péntek este, hogy 3 napos hosszúhétvége következik, és szombat reggel úgy húz el vidékre, majd érkezik haza másnap délután, hogy csak hideg élelem van otthon. Feltaláltam volna magam nyilván akkor is, ha nincs hová elindulni a szakadó esőben, de akkor most nem számolhatnék be arról, hogy én főzöm a világon a legfinomabb tavaszi borsó levest, és hogy a rakott krumpli tejföl helyett besamel mártással sokkal zamatosabb és nem olyan fojtós. Én pucoltam és szeleteltem, Bandita pakolta a rétegeket, ettünk közben epret is.)

Mire hazaért apától, a kedvencét főztem. 

Lehetnék jobb anyád.

Én meg lehetnék jobb fiad.

Jó fiam vagy. 

Jó anyukám vagy. 

Ölelés. 

Hozzak egy tányért? Itt a konyhában van mindenféle, használhatsz te is belőle. 

Köszönöm szépen, de nem szükséges, mindig csak így eszem meg a péksütimet zacskóból, az asztalomnál. 

Hozok. 

Ne fáradj vele, tényleg jó így nekem, megszoktam már. 

De hozok, ha kéred. 

Nagyon kedves vagy igazán, de nem kérem. 

...és akkor behozta és letette elém az asztalra A TÁNYÉRT.  

Brrr. Adnom kell neki jó sok munkát. 

Egyébként kedd óta itthon, torokgyulladással táppénzen voltam, de csütörtök délután elmentem terápiás foglalkozásra, ahonnan eléggé lehangoltan indultam haza.