Most végeztem a munkámmal, indulnom kellene haza, de annyira fáradt vagyok, hogy legszívesebben csak átmennék a főnök irodájába aludni egyet. Inkább írok, mert mindig csak halogatom, gyűlnek a szavak a (szív)kamrában. Tényleg nem vagyok normális amúgy, hogy masszázs után még visszajöttem dolgozni, megfejteni egy Európai Uniós előzetes döntéshozatali eljárásban hozott végzést, mintha jobb dolgom nem volna este 7 után. Oké, mert megígértem a társosztálynak, hogy legkésőbb szerdán megkapják az anyagot véleményezésre. Csütörtök lett belőle, mégis úgy élem meg, hogy végső soron szinte tartottam a szavam, hiszen este 6 után már úgysem nyúltak volna hozzá, de legalább reggel ott találják a postafiókban. Csak kínszenvedés volt egyébként, ki a franc lenne még ilyenkor hatékony, én sem, kalandozó figyelemmel kiokoskodtam valamit, meglátjuk, mire elég. Más.

A férfi. Lényegében eltűnt, amikor megosztottam vele privátban a veszekedésünk tanulságait. Vártam, hátha reagál valamit, esetleg jól kibeszéljük, elmondja, ő hogy élte meg, mit gondol, esetleg kiigazít, ha valamiben tévedtem, de semmi. Visszaírta, hogy végig sem olvasta, odáig jutott, hogy "hallgatással bünteti", mert ez nem igaz, csak már "túl puha volt a gitt". Az első, negatív automatikus gondolatom az volt, mennyire megalázó már ez, de nem hagytam, hogy eltelítsen a szégyen, próbáltam higgadtan kezelni, csak tárgyilagosan jeleztem, hogy ezt követően fejtem ki, hogyan jutottam el odáig, hogy megértsem, nem ez történt, ez csak az én megélésem volt. Annyit válaszolt erre, hogy oké, azóta nem szólt hozzám. Felmerült bennem, hogy esetleg megpróbálhatnám elmagyarázni neki, mit jelent az, hogy első megélés, érzésektől való szenvedés, majd azoktól való eltávolodás, a helyzet és a másik fél megértésének kísérlete és a kép kiigazítása, de arra jutottam, hogy nem teszem, ha érdekli, ha kérdezne, ha beszélne, megtalál, eleget mondtam, feltártam magam, megosztottam vele őszintén, hogy mit kezd vele, abba már nem szólhatok bele. Persze ettől még az agyvérzés kerülget, ha eszembe jut pl. a tábla, amit pár hónapja rakott ki facebookra, miszerint "minden dühös nő mögött áll egy férfi, akinek fogalma sincs, mi rosszat csinált." - vagy valami ilyesmi. És helyeselt, amikor odaírtam neki alá, hogy egy valamire való emberi kapcsolatban minden nézeteltérést meg lehet beszélni, legfeljebb időt kér az ember, ha szüksége van arra, hogy összeszedje a gondolatait. Mit lehet erre mondani? Hogy tudnám elérni, hogy felülvizsgálja a saját szerepét, hogy átjöjjön az én oldalamra, és onnan nézzen rá egy ilyen helyzetre, amikor pont ő hallgat, ő nem szól? Mikor a bánatom "gitt", majd elnémul?

Mégsem tudom azt feltételezni, hogy ennek oka tudatos kegyetlenség. Agyalok, latolgatom, miről lehet szó. Esetleg közömbösek számára az érzéseim, nem számít neki, hogy én hogy érzem magam, ami neki nem probléma, az nem probléma. Talán időközben összejött valakivel, a múlt része lettem, leírt. Vagy megbántottam valamivel, de nem akarja kibeszélni, haragot tart. Az is lehet, hogy nem tud mit mondani, esetleg nem volt még dolga ilyen kibeszélős nővel, és nem tud mit kezdeni velem. El tudom képzelni, hogy ez nehéz, instant megoldások itt nem segítenek. Őszinteségre, nyíltságra, játszmamentes létezésre lenne szükségem, ezt tudom adni én is, de ez nagyon más, mint amiről a női (és férfi) magazinok írni szoktak, kemény meló, ahogy nekem az, úgy az lenne neki is. Hogy ez az út vezet a legmesszebbre, ennek a talaján terem a boldogság, hogy ez visz el a swinger klubba is, nem biztos, hogy számít neki. Nekem számít, ezt tudom biztosan.

Látszólag közlékeny, de igazából zárkózott volt akkor is, amikor még találkozgattunk. Rengeteget beszélt a politikáról, valamilyen felkapott közügy mindig bántotta, olykor panaszkodott családi dolgokról, volt házasságáról, gyerekekről mesélt, de igazán mélyen csak párszor beszélgettünk, pl. egyszer az első és egyetlen együttlétünk alkalmával, és a végén, de utóbbi esetben is inkább én nyíltam meg. Elmondta, hogy nem tartja magát monogámnak, és nem is szeretne többé ilyen kapcsolatban élni, de amikor erre úgy reagáltam, hogy engem ez nem zavar, nem hitte el nekem. Szerinte monogámként előbb-utóbb tőle is ezt várnám el. Kicsit olyan érzés volt, mintha mindenképpen olyannak akarna látni engem, aki ellen küzdeni kell, miközben nem nyitott arra, amilyen valójában vagyok. Elmondtam, hogy szeretnék egyszer elmenni egy night clubba, megígérte, hogy elvisz egyszer, de nem lett belőle semmi. Azt mondta, elvinne engem swinger klubba, nem zártam ki a lehetőségét, csak időt kértem, fantáziálás szinten már bele is éltem magam, de ettől mintha fényévekre lennénk most. Ehhez intimitásra, működő kommunikációra lenne szükség, arra, hogy biztonságban érezzük magunkat egymással, hogy tudjam, akkor sem lesz gond, ha menet közben ki akarok szállni. Hogy ad időt, teret annak, hogy érzelmileg megérjek erre az élményre. Most se idő, de tér, de igazából addig sem volt, amíg randevúztunk. Ritkán találkoztunk, akkor is elég rövid időkre, és az egyetlen szeretkezést leszámítva, amikor a közelben volt horgászni barátokkal, hétvégén (amikor pedig adódhatna több idő) sosem. Azt mondta, nincs kapcsolata, mégsem aludt nálam, és nem engedett a lakásába. Sokszor éreztem úgy, mintha tudatosan kerülné az intimitást, a közelséget. Ha küldött képeket, videót magáról, a gyerekekről, a helyekről, amerre járt, mindig reagáltam, próbáltam kapcsolódni hozzá, ha én küldtem képeket, zenét, sokszor nem is válaszolt az üzenetre. Szavak szintjén azt mondta, hiányzom, mégis ritkábban találkoztunk, mint tehette volna. Amikor jött, akkor is előre rögzítette mindig, hogy mennyi ideje van, és rohant is tovább. Ha kirándulni, moziba mentem volna, elhárította, majd rövidesen le is zárta az ismerkedésünket. Azt mondta, nem az én hibám, csak nem akar bántani ezzel a húzd meg, ereszd meg játékkal, nem akar kapcsolatot, rajtam viszont azt érzi, hogy azt szeretnék, ezért hagyja abba. Azt mondta szeret, de amikor azt mondtam, hogy én is, "hát látod, ez az!". Mintha egyébként nem lehetne azt is megbeszélni, ha az egyik lassítani szeretne, mert neki több időre van szüksége. Szerinte a szeretés elmúlik az idővel, amikor azt válaszoltam erre, hogy ha vigyázunk rá, nem múlik, hanem erősödik, nem hitt nekem. Amikor elváltunk, még sokáig kattogtam a szavain, aztán egyszer csak bevillant, hogy ez a férfi talán még sosem tapasztalta meg, milyen is az, amikor igazán szeretve van és szeret. Amikor közelség van, bajtársiasság, jóban, rosszban. Abban a pillanatban szerettem volna átölelni, és többé nem hagyni senkinek, hogy bántsa. Hiányzik. Azt kívánom, bárcsak látná magát az én szememmel. 

Szeretek szolgálni.

Ezt súgta a fülembe, amikor együtt voltunk, és nem értettem, mire gondol, mégsem mertem visszakérdezni, amit bánok. Féltem, hiszen én már olyan régóta nem voltam együtt senkivel. Arra vártam, aki méltó, akit igazán kívánok, és aki engem igazán kíván. Már egy hónapja találkozgattunk, amikor megérkezett az érzés, hogy most már itt az ideje. Éppen elromlott a kazán, neki már nem adott meleg vizet, így hideg vízzel kellett tusolnia. Felvette a köntösöm, hogy abban melegedjen át egy kicsit, jó volt hozzábújni, jó illatú, finom volt a bőre, az érintése a testemen, a nyelve, a szája, a csókja. Nem, nem lehet elfelejteni, hogyan kell csókolózni, ezen ne aggódjak többé. Ahhoz még idő és gyakorlás kellene, hogy bele tudjam engedni magam egy orális kényeztetésbe, bezzeg amikor aktívabb lehettem, azt nagyon tudtam élvezni. Nem, nem nyeltem le, ezt még akkor korainak éreztem, és hát az óvszer utóíze...* Szeretem szeme kékjét, magamban sokszor hívom Kék Szeműnek, de legtöbbször "csak" a férfi nekem. 

Szia! Ma van fél éve, hogy azon a szép vasárnap délutánon szeretkeztünk, nagyon féltem előtte, de nem bántam meg egy percet sem, boldoggá tettél, jó volt beszélgetni is, szeretem azt az oldalad is, aki ott mutattál meg nekem magadból, és ezt nem írja felül bennem semmi. 

Minden.  

*Mekkora hülye vagyok már egyébként, hogy utána fejvesztve szaladtam fogamzásgátlót íratni, hogy legközelebb már ne kelljen óvszert használni. Na és masszázsolajat is vettem, hogy majd kényesztessük egymást. Túlbecsültem magam.