Arról, hogy vagyok
...csak nemigen írok, megélni próbálom azt a kevés időt, ami a munkán túl marad.
...csak nemigen írok, megélni próbálom azt a kevés időt, ami a munkán túl marad.
Ő volt az utolsó élő nagyszülőm, az együttérző tanúm.
Még megvárta, hogy meglátogathassam szombaton a kórházban. Álltam az ágya mellett, néztem a szemét, amiben félelmet és könyörgést láttam. Nem tudta már régóta, mi történik vele, nem tudta, hol van, az Alzheimer-kór miatt már nagyon hosszú ideje alig érzékelt valamit a külvilágból, abban sem vagyok biztos, hogy megismert. Csak szuszogott, természetellenesen gyorsan, mozgatta volna a száját, de megszólalni nem tudott. A veséje leállt, mindene tele volt vízzel, az orrában, vénájában csövek, alatta pelenka. Megsimogattam az arcát, és azt súgtam neki búcsúzáskor, hogy nemsokára jó lesz majd.
Éjjel nehezen tudtam elaludni, mindig csak a kétségbeesett arca jelent meg előttem, ha behunytam a szemem. Úgy sírtam álomba magam, hogy azt kértem a Jóistentől, gyógyítsa meg, vagy vegye magához gyorsan.
Ma hajnalban ment el.
Annihilator: Phoenix Rising
...amit a Doktornő intézett Holdviolához (nem volt gondolkodási idő, rögtön kellett válaszolni):
Hát én örültem ezerrel egész tegnap este, de úgy:)
Hol is kezdjem, nem is tudom hirtelen.
De csak éppen hogy... Hangom már nincs szinte semmi, továbbra is nagyon sápadt vagyok, a szemeim karikásak a hajnali köhögésre ébredéstől, a szívem pedig úgy zakatol a sok teától, amit innom kellett a hétvégén, hogy majd' kiugrik a helyéből...
Szerdán délután lenézett hozzánk Bandita apukája, mert már jó pár hétvége kimaradt és még jó pár hétvégén nem is tud jönni, ezért ez volt a mentő ötletünk.
Mobilról beágyazni és linkelni nem tudok, ezért most csak anélkül hangosan gondolkodok:
Szerinted mennyivel kell magasabbnak lennie valakinek tőlem ahhoz, hogy átölelve halljam a szíve dobogását?
Elmondom, miért...
Csináltam a héten görög káposztasalátát (amiről írni elfelejtettem, de majd pótolom), amihez viszont nem használtam fel az egész fejet. Törtem a buksim, mit is kellene kezdenem vele, ami nem káposztás tészta (mert azt Bandita utálja) és nem paradicsomos káposzta (mert azt meg én utálom).
Én csináltam a két kis kezemmel, míg főtt az ebéd; még a vajat is én köpültem hozzá tejszínből úgy, ahogy már leírtam itt egyszer.
Hát nem gyönyörűséges? Na és ha tudnád, milyen finom!
Elmondom, mi a baj. Az a baj, hogy - bár alapvetően nem vagyok amolyan tárgyakhoz ragaszkodós fajta - bizonyos tárgyaktól valamiért mégis nehezen válok meg, de hogy éppen mitől és miért, abban általában semmi logika nincsen (a kivülálló számára).
Szia! Ugye azért hívsz, mert el akarod mondani, hogy szombaton jössz végre hozzánk!:)
Szia! Mert ha nem, akkor mi lesz?:)
Akkor láthatást fogok követelni:)
Láthatást? Milyen alapon?! :)
Mint ex-majdnem feleség és mint a gyerekünk jogainak önkéntes védelmezője:)
Akkor most meg vagyok fenyegetve?! :)
Úgy van. Mert egy hónapja nem voltál! Hiányzol nekünk! Izé.... Hiányzol Banditának:)
Banditának. Szóval csak neki?!:)
Tudod, hogy nekem is:) Jöjjél szombaton már! Légyszi, légyszi, légyszi!:)
Talán kedden, ha összejön.
Vasárnap.
Hétfőn.
Sütök máglyarakást!:)
Talán vasárnap...
Szív alakú tortaformában!:)
Na jó, végülis a szombat is működhet, ha kicsit átszervezem a dolgokat.
Helyes. Akkor elmegyünk bicajozni családilag? Kérek még egy cangát B-től!
Kérjél.
Jó' van:)
Egyébiránt bármibe lefogadom, hogy elejétől fogva tudta, hogy jön szombaton...:))
Persze megint megcsúsztunk, így aztán mikor a jóbarátom felhívott, hogy jók vagyunk nála egy fuvarra a megázást elkerülendő, nem vitatkoztam.
Szóval a Doktornő hétfőn reggel 9 órára adott időpontot, és mivel ezt telefonon, részemről elég kutyafuttában beszéltük meg, nem is gondoltam bele ennek a jelentőségébe mélyebben.
A statgép szerint ez a leggyakoribb keresőszó, amivel a blog.hu főoldalán rám találnak. /Majd persze mennek is tovább, mikor rájönnek, hogy mellélőttek:)/ Király.
Akkor most ennek örömére elmesélem, hogy ebédidőben kinéztem magamnak megint két harisnyát. Az egyik sötétkék, ami rózsaszín szivecskékkel van tele, a másik mélybordó, rajta bézs pöttyökkel. Épp nekem valók:)
Én ma így tüntettem a szürkeség ellen és színt vittem ebbe a borongós és fénytelen napba csakazértis. Még a bugyim és a melltartóm is piros volt, mert nehogy már...:)
Persze lógok még hétfő óta egy igazán fontos történés elmesélésével. Csak tudod az van, hogy nem vitt rá a lélek még, mert olyan jó a kedvem, amíg nem gondolok rá és sokkal üdítőbb a gyönyörűséges álmomról (aminek még most is hatása alatt vagyok), a szeretet mibenlétéről, a héten kiolvasott könyvről, a tegnap látott mesefilmről és a legújabb cuki piros harisnyámról írogatni...
De pótolom még a héten. Mert ugye nem lehetek megúszós, ha egyszer utálom, ha valaki megúszós?:(
Update 2012.10.14. 11:48: Na jó... Ha nem is héten, de záros határidőn belül nyilatkozok. Nem rossz dolog tulajdonképpen, ennek ellenére lelkierőm nincs hozzá továbbra sem (kifogásom annál több, hogy miért nem). A statokat elnézve senki nem marad le semmiről. Ja... Ez meg már a nyafogás címke.
Bizonyos részeit olvasva úgy éreztem, mintha ezt már valamikor valahol olvastam volna, mintha ez a tudás az enyém lenne már. Viszont vannak benne olyan momentumok, amelyek a mindig mindent megérteni és logikus rendszerben látni akaró jogászagyamnak túl megfoghatatlanok. Közben valamiért megnyugtat nagyon.
Elolvasom ismét...
Ha azt kérdezné valaki tőlem, mi az a legfontosabb dolog, amit ebben a kapcsolatban megtanultam, akkor az jut eszembe elsőre, hogy a szeretet mibenléte értékelődött át számomra nagyon.
Ma megosztottam a Doktornővel a félelmeimet és a változást is, ami bennem az utóbbi időben végbemegy, és azt mondja, hogy szerinte az mindenképpen jó jel, hogy - még ha lassan és fokozatosan is - olvad a jegem. Szerinte a gyógyulás jele és akkor a lelki kötés is oldódik már el.
...legalább arról, amit nem lehet rázúdítani még a legjobb barátnőre se: