...amit a Doktornő intézett Holdviolához (nem volt gondolkodási idő, rögtön kellett válaszolni): 

Ha ott állna az ajtajában, és azt mondaná, hogy megbánta, csinálná vissza, esetleg fel is vállalná magát, mit válaszolna?? 

... dalban a válasz lényegében benne van. 

Olyan boldog vagyok, mert azt mondta nekem, hogy még a szemem is máshogy ragyog, mint október elején, mikor legutóbb voltam. Buzgón helyeseltem, hogy tényleg jól is érzem magam; vannak dolgok, amik bántanak, de ezek már nem annyira a múlttal kapcsolatos fájdalmak, hanem a jövővel kapcsolatos aggodalmak inkább (egyet leszámítva, ami nem is közvetlenül vele kapcsolatos, és jó eséllyel sosem fog megoldódni, de ettől többet írni nem tudok még róla). Viszont még azokkal együtt is leginkább boldognak érzem magam, olykor szomorú pillanatokkal. Most pl. leginkább az bánt, hogy anyuci rossz szemmel nézi az én boldogságom. Szerinte  nem szabadna jól éreznem magam, mert akkor majd bebetonozódok ebbe, ami most van. Szerinte társ nélkül nem lehet teljes az életem, ezért nem szabad beletörődnöm és igenis boldokgtalannak kell lennem benne, különben nem fogok rajta változtatni sosem. De most mondd meg nekem, mit kellene csinálnom, kössem fel magam? Elfogadtam azt, ami most van; örülök annak, ami van, mert lehetne sokkal de sokkal rosszabb is. Lehetnék rákos, ülhetnék tolószékben, hordozhatnám a gyerekem orvostól orvosig mindenféle nyavajákkal, lakhatnánk albérletben, járkálhatnék a munkaügyi központba melóért... Ehhez képest nekem "csak" az a bajom, hogy nincsen játszópajtásom...:(