Hát én örültem ezerrel egész tegnap este, de úgy:) 

Hol is kezdjem, nem is tudom hirtelen.

Talán már vagy egy hónapja vettem bele a fejembe, hogy nagyon szeretnék eljutni a Gotthard-koncertre, ráadásul még az A38-on sem jártam sosem, így már két alapos okom volt:) Jutalmat ígértek, így szépen elterveztem, hogy meghívom azt  a barátnőm is, akitől a fezenes Tankcsapda-koncert jegyet kaptam a szülinapomra; gondoltam kiváló alkalom lesz ez arra, hogy kiruccanjunk egy kicsit együtt, amire a babája tavaszi születése óta nem volt még lehetőségünk. Örült is nagyon és mivel még időben szóltam, a férje is tudott műszakot cserélni, hogy elmehessünk. Úgy terveztem, hogy amint megvan a jutalom, megveszem  a jegyeket, nem hagyom a véletlenre. 

Teltek-múltak a napok, hetek, a jutalom csak nem érkezett meg, még a télikabátot is anyucitól kaptam végül karácsonyi ajándék "helyett", amikor már biztossá vált, hogy csak a 19-i héten történik meg a kifizetés. Ezen elkenődve még a barátnőmnek is elmondtam, hogy sorry, de sajnos nem bulizhatunk mégsem, mert úgy kicentizték a mozgó-osztást, aminek a mentén már nem merek semmi biztosat ígérni.

Annyiszor beszoptam már ezzel a pesszimizmussal, és ismerhetném már magam annyira, hogy amit a fejembe veszek egyszer... Ennek megfelelően evett a fene végig és egyre jobban, ahogy közeledett a nagy nap. Hétfőn a másik barátnőm, akivel kollégák is vagyunk, felvetette nekem, miért nem veszem meg a jegyeket az ő Széchenyi-kártyájával, mert annyi pénz van rajta, hogy elkölteni nem bírja. Direkt jól jönne neki, ha lehúznák arról a két jegy árát, aztán majd odaadom, ha tudom. Nyilván úgy lett volna az igazi, ha ő is jöhetett volna, de neki a barátjával már fix programja volt aznap estére Érden; aztán rákérdeztem O-nál, hogyan fog kinézni a hete akkor, de közölte, hogy már lemondott rólam teljesen, más programot szervezett a szerdai kimenőjére, amit már nem tud visszacsinálni. 

Nagyon úgy tűnt hát, hogy végül mégsem lesz a koncertből semmi:( Nálam ez úgy van egyébként, hogy ha jól akarom érezni magam, tök mindegy végülis, milyen a zene. Ha jó a hangulat, számomra kedves emberekkel vagyok és jól érezzük magunkat, nagy baj már nem lehet. Magamból kiindulva, ezért aztán csak megkérdeztem B-t, aki azt mondta, hogy ő eljön velem szívesen, ha nem olyan nagyon "tekerős" rockzenéről van szó:) Tudod, ő rettentően popzene rajongó, az Alba Barban érezte magát igazán elemében, így féltem a visszautasításától nagyon, ezért volt B-tervem is, hogy nekiindulok Budapestnek és az éjszakának egyedül. Te nem tudod elképzelni, hogy akár még ezt is bevállaltam volna, mert annyira nagyon ott akartam lenni. El is döntöttem, hogy én bizony egy életem egy halálom, akármi lesz, most már aztán nem maradok itthon, mert abba biztos is, hogy belehalok (ennek  a miértjéről majd máskor mesélek, most túl boldog vagyok hozzá)...

...aztán nem kellett egyedül elindulnom, mert B. - belehallgatva pár számba - bevállalta a dolgot; szerda reggel pedig a várva várt jutalom is megérkezett, úgyhogy miénk volt a világ♥

Meg kellett küzdenem még a "mit veszünk fel rock-koncertre, ami nem farmer és póló, de nem túl csajos"-problémakörrel is (ez egyébként nagyon nehéz feladat volt a mindössze egy darab, farmeros koncertélménnyel a hátam mögött), aminek  a megoldása egy külön posztot érdemelne. Most elég legyen annyi, hogy a magam módján oldottam meg, és mentem csak úgy holdviolásan, azt pedig épp lesz*tam, hogy ehhez ki, mit szól:)

Nem mertünk szerettünk volna autóval menni, ezért buszhoz voltunk kötve; nagyon aggódtam, nehogy el kelljen jönni majd a végéről (B. kategórikusan kijelentette: ő nem vonatozik, mert a vonat szutyis). Nem tudtam, szokott-e csúszás lenni, tartják-e ilyenkor a menetrendet a szervezők; aggódtam picit amiatt is, hogy B. jól érezze majd magát. Paráztam kicsit azon is, hogy biztosan ne találkozzak olyannal, akivel nagyon nem szeretnék találkozni; továbbá izgultam amiatt, mi lesz ha viszont látom majd azt, akit viszont nagyon is szeretnék már látni:)  

Épp jó időben érkeztünk még ahhoz, hogy kicsit körül tudjunk nézni, és még vacsizni is volt időnk. Éhes voltam, viszont rettentően izgultam, amitől gombóc volt a gyomromban, így nagy dologra nem vállalkoztam. Valami kapribogyókrémes, pisztrángos cuccot kértünk mindketten, ami nagyon finom volt és éppen elég arra, hogy a búúúúúúúúúúúúúúúúúúzasörnek megágyazzon:) Nagyon szimpatikus volt, hogy olyan udvariasak voltak a pincérek és nagyon segítőkészek: nem kértük, mégis húztak szét nekünk asztalt, hogy tudjunk ketten az ablakhoz ülni a kilátás miatt, mert hogy - mint belépve kiderült - ott inkább hosszabbak vannak, amiket nagyobb társaságoknak szánnak. 

Szétnézve egyik ámulatból a másikba estem; még a WC-ajtó előtt is gondolkodtam, melyikbe is kellene most bemenni, mert az eligazító táblácska - ami egyébként nagyon édi - nem volt rögtön egyértelmű számomra:) Kimentünk a levegőre még egy kicsit; pár fotó és némi bámészkodás után pont időben érkeztünk le; épp kezdődött az előzenekar koncertje. Nem ismerem őket, talán még nem is hallgattam tőlük semmit azelőtt; jó volt, a kedvemen lendítettek mindenesetre, bár ebben azért közrejátszott a második pohár sör is, amit fogyasztottunk, csak úgy lányosan-bátran. 

Olyan sok koncertfelvételt láttam már a Tube-on, de ritkán olyat, ahol az előadók (főleg az énekes) nem nyújtanak rosszabb teljesítményt, mint felvételen. Némelyik olyan kiábrándító tud lenni... Jó. Élőben énekelni nyilván sokkal nehezebb, nyilván sokkal megerőltetőbb azt a sok számot egymás után, ugyanazon a magas színvonalom, tisztán kiénekelni; biztos sokkal nehezebb, mint mondjuk egy lemezt stúdióban összerakni, ezért lettek most ők (is) számomra olyan értékesek: mert jó volt, sőt némelyik szám még jobban is tetszett, mint a steril felvétel belőle, talán mert több élet volt benne élőben. Nincs összehasonlítási alapom (sajnos), ezért ezt a srácot csak magához mérhetem, és hát engem "megvett" egy életre, mert láthatóan élvezi, amit csinál, szereti a közönséget és a szeme tele van huncutsággal, amit sugároz kifelé ezerrel. A többieknél ugyanezt a lelkesedést éreztem; elbűvöltek, egészen egyszerűen elbűvöltek teljesen a lényükkel, a játékukkal, az egésszel, amit együtt csinálnak. Ha kérdeznéd, nem tudnám elmondani, melyik tetszett a leginkább, mert mindig azt szerettem, amit előadtak éppen:)

Talán ezt (is) szerettem a legjobban♥

Bárhol vagyok, nagyon szeretek bámészkodni, figyelni az embereket, jól megnézni a környezetet. Nagyon meg voltam lepődve kellemesen, hogy a rémhírekkel ellentétben mindenki rettentően kultúráltan viselkedett, nem láttam olyan földig lerészegedett, maga világáról nem tudó, másokat zavaró embert, akikkel ijeszgetik a magamfajta holdviolát:). Láttam viszont rengeteg, magát és egymást jól érző embert, aki együtt örült a jó hangulatnak, a király zenének; de önmagából kifordultan, másokat bántón viselkedőt nem, és ez olyan jól esett, "otthon vagyok"-érzésem volt tőle, biztonságban éreztem magam. Nyugodt szívvel le merem írni, hogy akár egyedül is elmehettem volna még lány léttemre is gond nélkül, úgyhogy legközelebb nem fog elriasztani, ha nem akad barátnő, aki velem tartana:)

Megalkottam az egyes számú koncert-szabályom, ami szerint "Soha, semmilyen körülmények között nem mész csizmában rock-koncertre tombolni, akármennyire is fázol és akármennyire is nincs más normális cipőd!" Mert bakker végigugrabugráltam-"táncoltam" az egész koncertet; ennek megfelelően úgy fáj-sajog a talpam még mindig, hogy jaj... De nem bírtam a lábammal, egyszerűen nem...♥

B. nem akarta lekésni a buszt semmiképpen; nagy buzgalmában előre ment felvenni a kabátokat, így én szinte a végső percig maradhattam búcsúzkodni:). Kicsivel 11 után úgy tűntem el, mint Hamüpipőke a bálból az utolsó pillanatban, csak én a fél pár topánom nem hagytam magam után:)