...legalább arról, amit nem lehet rázúdítani még a legjobb barátnőre se: 

Nagyon durva volt, tök kiakadtam magamon múlt hétvégén szombaton. A B. kitalálta, hogy a szülinapomat ünnepeljük meg egy csajos estével, mert olyan bulizhatnékja van. A helyet ő választotta. El kell mondjam, hogy ez volt életem második disco-s élménye (az első 2007. tavaszra tehető, amikor az öcsém egyszer elvitt magával, mert nehogy már a nővére úgy haljon meg majd, hogy sosem járt discoban). Most inkább nem írnék arról, hogy mik voltak, mert az nem érdekes úgy általában: jó zene, sok ember, jó hangulat, füstmentes levegő, stb. De: az egyik pasi, aki 1 óra tájékán még engem akart felszedni, hajnali 3-kor megmutatta a világnak, miből maradt ki az, aki lepattintotta:). Basszus ott a discoban, az egyik sarokban rendezett el egy lányt, mindeki előtt. Konkrétan még a szám is tátva maradt a döbbenettől, mikor megláttam. Na és itt jött a magamon megbotránkozásom. Nyilván mindeki észrevette őket, és oda-oda néztek, aztán elfordították a fejüket diszkréten, én is így tettem, de basszus valahogy újra és újra visszatévedt a tekintetem egy-egy pillanatra, kb. 3-4 szer, amikor is mondtam a B-nek, hogy én akkor most hazamennék inkább, mert ez milyen felháborító már. Ténylegesen azon akadtam ki, hogy átfutott rajtam az érzés: basszus de elnézném őket még jó sokáig, ha tehetném. Ez a felismerés pedig halálra rémített. Milyen egy perverz kis boszorkány vagyok már bakker. 

Ma reggel a templomban Szentmise előtt meggyóntam, a bűneim között felsoroltam ezt is. Súlyosbító körülményként előadtam, hogy nem érzek megbánást egyáltalán. Szegény Atya szerintem kikészült teljesen.