A gondoskodó természetű nő és elvárta-e ezt a férfi
Tipródok pár napja e tárgykörben és bár elég nehezen lesz rendszer a gondolataim káoszából, nekifutok, hátha...
Szóval. Olvasom a csakazolvassa blogot, de. Olyan valaki vagyok, aki legtöbbször szeret főzni és legtöbbször szeret háztartást vezetni, és állatira nem érdekli az, hogy erről a feministáknak és a nők egyenjogúságát hirdetőknek mi a véleménye.
Elejében (mondjuk az első két hétben) Bandita apukájának is furcsa volt a háziasságom, hiszen otthon náluk is az volt a szokás, hogy "ha éhes vagy fiam, ott a hűtő, találd fel magad". Aztán velem igen hamar leszokott arról, hogy a hűtőt keresse és nem bánta egyáltalán. Sokszor volt olyan, hogy éjszakába nyúlóan melózott, és bár volt kulcsa neki is, az volt a megbeszélés, hogy bármilyen későn is ér haza, csenget, egészen egyszerűen azért, mert szerette, ha álmos puszival fogadom, mikor hazaér. Én meg szerettem álmos puszival fogadni. Ennek megfelelően sosem kapott "vacsora a sütőben" üzenetet, hanem elé raktam én, amire letusolt. Ha hajnali 3-kor ért haza, akkor hajnali 3-kor.Természetesek voltak ezek számomra, soha eszembe sem jutott, hogy tehernek, nyűgnek érezzem és rettentő rosszul éreztem volna magam, ha mondjuk neki kellett volna nekiállni vacsorát készíteni, mikor fáradtan hazaér egy 15 órás munkanap után. Kapta ágyba sokszor a reggelit, és nem volt bennem olyan elvárás, hogy viszonozza, ha mégis előfordult, értékeltem. Persze volt olyan, hogy amíg kiporszívóztam, addig ő elmosogatott. Olyan is volt, hogy amíg ebédet főztem, addig ő kiporszívózott vagy kiteregetett. Ha főzni volt kedve, főzött, én meg legfeljebb addig kipucoltam a lakást. Ez azonban mindig önkéntes alapon, leginkább hétvégén működött részéről és elvárásként nem fogalmaztam ezt meg akkor sem felé. Olyan nem volt, hogy piszkos lakás várta haza és olyan sem, hogy vacsora ne lett volna az asztalon, mire hazaér; még akkor sem fordult elő, amikor már én is dolgoztam és bármennyire is utálok vasalni, inkább felkeltem hajnali ötkor kihúzni az inget, amit este elfelejtettem, csak ne neki kelljen megcsinálni. Mikor munkába ment, csomagoltam neki az előző napról esetleg megmaradt kajából ebédre; ha nem volt főtt kaja, szendvicseket készítettem neki. Megcsinálta volna ezeket ő is, rám is szólt, hogy aludjak nyugodtan, de nem bírtam nyugton maradni, mert nem és kész. Olyat pedig ritkán láthattál volna, hogy én semmit-teszek addig, míg ő a konyhában sürög-forog vagy takarít, legfeljebb olyankor, amikor betegség okán nem voltam jól. Persze néha jól esett máskor is, hogy kivette a kezemből az adott feladatot, de elvárás ez sosem volt a részemről; cserébe viszont ráhagytam olyan dolgok elvégzését, amiket alapvetően férfi-dolognak tartok. Nem vagyok Miss Tökéletes, néha az én lakásom is szalad, de sosem tudott szaladni annyira, hogy a pasimnak kelljen helyettem megcsinálnia, ha én megtehettem. Legfeljebb együtt, hogy hamarabb kész legyünk.
Ha nagyobb bevásárlásra készülök, igyekszem benézni a fürdőbe és a konyhaszekrényekbe, számba venni, hogy mit kell venni. Amikor Bandita apukájával együtt éltünk, akkor is megtettem ezt legtöbbször, aminek az eredményeképpen már akkor rajta volt a beváráslólistán a borotvapenge, a borotvazselé, a fogkrém és a kedvenc tusfürdője, amikor már a végét járta az éppen felbontott belőlük. Ha elfelejtettem megnézni, hogy áll ezekkel, akkor felhívtam vásárlás előtt vagy a boltból, hogy szüksége van-e valamire, aztán persze olyan is volt, hogy együtt mentünk bevásárolni és tette bele a kosárba, ami kell neki. Mindig is utált vásárolni, ezért én gondoskodtam a zokni és alsógatya utánpótlásáról is; legtöbbször a pólóit is én vásároltam, mert tudta, hogy úgysem veszek meg olyat, ami nem tetszik neki.
Ha megkérdeznéd a miértet, azt tudnám mondani neked, hogy így vagyok programozva, és ha ezeket elkezdeném elhagyni, ha elkezdenék a másikkal "nemtörődni", az azért lenne, mert már ő nem olyan fontos számomra. Ha pedig olyan férfival hozna össze a sors, aki ezeket nem értékelné és nem fogadná jó szívvel tőlem, azzal hosszútávon nem is hiszem, hogy együtt tudnék élni, mert az nekem nem együttélés, hanem egymás mellett élés lenne, én meg nem akarok senkivel egymás mellett élni.
Szóval lényeg a lényeg, hogy én tényleg boldog voltam attól, hogy gyárthattam a szendvicseket, főzhettem finomakat és intézhettem az egyéb dolgait is olykor annak, akiért oda voltam a feje tetejétől a lábujja hegyéig. Akkor is, ha csak a szeretője voltam. Persze tök jó lett volna, ha több lehetőségem lett volna "máshogyan is szeretni". Ha többet tudtunk volna csak úgy együtt lenni, ha többet szeretkezhettünk volna, ha... Nem volt rá lehetőség, így ezekkel nagyrészt pótcselekedtem, kompenzáltam én is.
Elvárta-e tőlem? Nem. Elfogadta-e tőlem? Sokszor igen. Miért fogadta el?
Külső szemlélő számára tűnhet úgy, hogy ezért, mert egy "életképtelen", lusta és nemtörődöm ember volt, de ez nem igaz egyszerűen.
Ez a férfi nem "életképtelen", nem lusta és nemtörődöm ember. Ez a férfi szeret főzni és szokott is. Az utolsó hosszabb találkozásunkra olyan süteményt hozott nekem, amit ő sütött a gyerekekkel együtt. Nem kivételes alkalom volt ez a sütemény sütés, mint ahogyan a bevásárlás is többször volt az ő feladata; egy széttépett bevásárlólistáját a mai napig őrzök a tárcámban, mint kedves emléket tőle. Tudom azt is, hogy kiveszi a részét a házimunkából, sokszor búcsúztunk el azzal, hogy takarítani indult. Kiveszi a részét a háztartásból, bár nem csinálok titkot belőle, hogy véleményem szerint nagyobb részt vett ki belőle mindig is, mint ami szerintem kívánatos amellett, hogy a ház körül is megcsinál gyakorlatilag bármit; olyasmiket is, amihez sok pasi már mestert hív.
Nem azért fogadta el tőlem az ebédet a betegsége idején és a vacsorát a túlórák közepén, mert ne tudott volna magáról gondoskodni, ahogyan a többi dolgot sem azért fogadta el tőlem, mert nem tudta volna egyedül elrendezni. Meg tudta volna oldani ezeket nélkülem is és meg is oldotta volna, ha kell. De a gyorskajában nincs szeretet. A postástól sem esik olyan jól a borotvapenge, és a dohányboltban a néni is elég mufurc tud lenni sokszor. Szóval egyszerűen jobban esett így neki.
Szeretetre mindenkinek szüksége van.
