Kínkeserves várakozással teli négy hónap következett. Azt kértem tőle a legközelebbi beszélgetésünkkor, hogy a döntése előtt beszélgessünk róla, vonjon be engem a döntésbe, de azt mondta nekem, hogy szerinte ezt neki magában kell megrágni, nincs rajta mit megbeszélni előtte.

Közben jött két bírságos levél a rendőrségtől, aminek a fellebbezésén nagyon sokat dolgoztunk. Az egyik találkozásunk alkalmával még fényképeket is készítettünk arról a helyről, ahol bemérték, hogy aztán becsatolhassuk bizonyítékként. Kiváló problémamegoldó kis csapat voltunk, bármi gond adódott, nem azon rágódtunk, ki volt a hibás, mit lehetett volna máshogy, hanem előre néztünk, a megoldásra koncentráltunk. Talán ezért is volt sokkal könnyebb átvészelni mindent: mert együtt csináltuk végig, nem hagytuk a másikat benne egyedül. 

Egyik alkalommal úgy találkoztunk, hogy ő is autóval volt Budapesten. Letettem az enyém, átültem hozzá, és együtt mentünk tovább csavarogni, miközben vacsorázni is beléptünk egy gyorsétterembe. Annyira jó volt az egész, ilyenkor valahogy más volt vele lenni, mint virtuálisan, sokkal közvetlenebb, szeretet teljesebb volt velem. Vidámak voltunk, rengeteget nevettünk, miközben szólt valami zene, mint mindig. A levelem csak érintőlegesen került szóba ekkor: megkérdezte tőlem, hogy mi lesz, ha nemet mond esetleg nekem, amire én elmondtam neki, hogy akkor én leszek döntési helyzetben, de nem szeretném, ha ezzel foglalkozna, egyszerűen csak döntsön úgy, ahogy jónak látja. Azért akartam így, hogy ne érezze ultimátumnak a dolgot, hanem tényleg szabadon határozzon a szívére hallgatva. Szeretett volna bőrtokot venni a telefonjának, és megkérdezte a véleményem, én meg odabújtam a vállához, és mutattam, melyik illik hozzá leginkább, és még ha drágább is, vegye meg azt szerintem. Micsoda hülyeség már: miért éppen ott és miért éppen az a pillanat ég bele az ember szívébe... Ki tudja??   

Szeptember elején két napot Budapesten kellett töltenie. Első nap korán fel kellett érnie orvosi vizsgálatra, aztán este céges bulira volt hivatalos. Nem szerettem volna, hogy túl korán keljen, és hogy éjszakai járattal bumlizzon a városban este, ezért felajánlottam, hogy vigye el az autóm. Először vonakodott, nem akarta elfogadni, mert akkor nekem kell gyalogolni Banditával, de aztán megnyugtattam, hogy ez egyáltalán nem gond, nekem csak pár száz métereket kell megtennem, így végül belement. Mikor legközelebb hosszabban találkoztunk és ez szóba került, azon nevettünk, hogy ilyen helyzetekben mindig a másikat néztük, hogy a másiknak hogy lenne jobb; ha egy pár lennénk, legfeljebb azon veszekednénk, ki vigye le a szemetet azért, hogy ne a másiknak kelljen?! Reggel jött az autóért, csomagoltam neki enni- és innivalót, aztán két puszival engedtem útjára. Másnap úgy hozta vissza nekem az autót, hogy utána még napokig érezhettem benne a pipadohánya illatát, amit úgy szerettem, mert mindig ő jutott eszembe róla. 

A következő hétre nekem megint vizsga jutott; együtt mentünk fel reggel, és megbeszéltük, hogy délután is találkozunk. Úgy indított utamra, hogy nehogy megbukjak, mert el leszek fenekelve:) Hát... Megbuktam. Igazából nem csak az én hibám volt a dolog, mert hiányosak voltak a kapott infóim a megtanulandó jogszabályok köréről, mégis lapítottam. Nem mertem hívni rögtön vizsga után, nagyon féltem attól, hogy csalódást okozok és elrontom a kedvét. Csak bóklásztam az Ikeában, vennem kellett pár dolgot otthonra. Persze gyanús lett a hallgatásom, így egyszer csak megszólalt a telefonom, mi van már velem. Megkérdezett engem, hogy lenne-e kedvem venni neki valahol dohányt, nekem meg persze volt:) Azt kérte tőlem, hogy vegyem a legolcsóbb gyümölcsös ízűt, maximum 1500 Ft-ért. Igazán nem tudtam eligazodni az egyes márkák és ízek között, kettő között vacilláltam; az egyik árban megfelelőnek tűnt, de nem tudtam, hogy ízre jó lesz-e, a másik kicsit drágább volt (jó. duplájába került), viszont igazán kuriózum. Nem tudtam dönteni, nagyon jót akartam, ezért végül megvettem mindkettőt, a drágábbat persze saját kiadásként "grátisznak". Sejtheted már Kedves Olvasó, hogy rettentő módon kikaptam. Először is a vizsga miatt, aztán pedig a költekezés miatt. A Kelenföldi Pályaudvarnál még meg is állt, hogy ő akkor most kiszáll, nem jön haza egy autóban egy bukottal. Láttam én, hogy kicsit rá is játszik, hogy műbalhé a balhé: nem tudtam nem észrevenni a mosolyt a szája szegletében, miközben marasztaltam, nevetett is már, de tudod az van, hogy én mégis nagyon féltem, mert én tényleg azt hittem, hogy kiszáll és ott hagy engem. Nem hagyott, mentünk tovább, a szokásos kerülőúton, miközben közös motorozást tervezgettünk az őszre kölcsönmotorral. Úgy félúton járhattunk, amikor félve bár, de csak szóba hoztam "a dolgot". Annyit mondott nekem, hogy már eldöntötte a kérdést. Megkérdeztem, hogy mit kell jelentsen ez ténylegesen, de azt mondta nekem, hogy nem akar most erről beszélni. Megkértem, hogy mondja el legalább azt nekem, hogy mit érzett a levelem elolvasása közben, amire jött is a válasz gyorsan: DÜHÖT. Ekkor elmondtam neki, hogy szeretném, ha tudná, hogy nekem sem volt könnyű, de egyszerűen meg kellett írnom ezt a levelet, mert magamat is oda kellett állítani az útkereszteződésbe. Ahogy a vizsgára is odamentem úgy, hogy benne volt a pakliban a bukás lehetősége, úgy kellett megírnom ezt a levelet is. Félbeszakított engem, hogy ezt ne most beszéljük meg, viszont jegyezzem meg, hogy innentől fogva ha egy csomag pengét kér, egyet vegyek, ha egy csomag dohányt kér, egyet vegyek, és ha a legolcsóbbat kéri, akkor a legolcsóbbat vásároljam, valamint szervezzem meg a közös motorozást ne túl távoli időpontra. Emlékszem, hogy csak ültem mellette némán, bámultam ki az ablakon, miközben belül zokogtam, a szívem a torkomban dobogott, mit akar jelenteni ez most. Egész éjjel nem aludtam, majd másnap csak felhívtam, kértem szépen, mondja meg nekem, hogyan döntött, de csak annyit mondott nekem nevetve, hogy a rántott sajt sütés nem alkalmas arra, hogy felette ilyesmiket beszéljünk meg. Innentől még két hónap várakozás következett bizonytalanságban.*

Közben találkozgattunk és tartottuk a kapcsolatot a szokásos módon. Kívántam, iszonyatosan vágytam rá mindig, úgy szerettem ölelni; a kezét fogni, simogatni vég nélkül tudtam volna. Utoljára az autómban szeretkeztünk, a kedvenc parkolónkban. Engedélyt kértem puszira, amit úgy kaptam meg, hogy ha lejjebb is adok... 

Két hétre rá történhetett, hogy felhívott engem azzal, hogy szeretné, ha elmennék orvoshoz, mert tudtán és akaratán kívül átadhatott nekem egy fertőzést a feleségétől. Megkért arra is, hogy ha már ott vagyok és nem gond, kérdezzek rá arra is, hogy neki kell-e és hogyan kezelnie magát, mert a felesége "elfelejtette" ezt megtenni, mikor orvosnál volt. Mivel a barátnőm apukája nőgyógyász, igen hamar túl is eshettem a vizsgálaton, ami szerencsére nem mutatott eltérést, de biztos-ami biztos kaptam gyógyszert és egy krémet. Elmondta nekem azt is, hogy a barátomnak nincs teendője, az alapos szappanos vizes mosakodás elégséges "kezelés" egyelőre. Igazából elég hülyének éreztem magam, mert hát felmerült bennem, hogy mostan kell-e nekem ebből az egészből messzemenőbb következtetéseket levonnom a saját jövőmre vonatkozóan. Ez most "a nem válok el, hisz látod vígan szexelek az asszonnyal" burkolt üzenete akar lenni irányomba, vagy csak annyi, amennyi? Túl sokra nem jutottam, mert nem volt infóm az időpontokra vonatkozóan; elhessegettem a rossz érzéseket azzal, hogy ne kombináljak már. 

Nem sokkal ez után törtek be hozzám. Melóból hazaérve találtam felfeszítve az ajtót; gyakorlatilag csak a laptopom vitték el, rajta a közös képeinkkel, valamint pár dolgot, amit mellette találtak az asztalon. A szobámat felforgatták teljesen, a könyveket lesöpörték a polcokról; a rendőrök éjszakába nyúlóan helyszíneltek, miközben Banditával csak ültünk a romokon, mert nyúlni még nem lehetett semmihez. Telefonról írtam neki, levélben nyugtatgatott engem, ami nagyon jól esett, erőt adott, még ha túl sokat nyilván nem tudott tenni a távolból. 

Egy kisebb műtéten kellett átesnie, ami miatt Budapesten töltött néhány napot a következő héten. Onnan hívott fel engem műtét után megmondani, hogy "nem". Elmondta nekem, hogy "kedvel" engem, mindig nagyon jól érzi magát velem, és bár nagyon rossz a házassága, nem szállhat virágról virágra, ebben kell kitartania, viszont szeretné, ha minden maradna a régiben. 

Nem tudott maradni...