Úgy két hete lehetett, hogy reggel, a munkába tartva feltört belőlem az elmúlt hónapok feszültsége. Álltam a városban a piros lámpánál, kikapcsoltam a "robotpilóta üzemmódot" és kicsit hagytam, hogy hasson rám az, ami körülvesz. Először örömöt és megkönnyebbülést éreztem, milyen jó, hogy ilyen sok az autó, az utcákon ismét emberek. Jókedvűen indultam tovább, amikor zöldre váltott a lámpa, arra gondoltam, milyen klassz már, hogy együtt hömpölyöghetek a forgalommal, végre egy tisztes reggeli csúcs! 

Miután reggeli közben a legjobb barátommal hosszasan elmélkedtünk arról a telefonban, hogy a hetente végzett önkielégítéseink számából lehet-e következtetni a libidónkra, és vajon partnerrel is ilyen gyakran kívánnánk-e szexet, sokadjára állapítottuk meg nevetve, milyen jó, hogy vagyunk egymásnak. 

(Igen, válik a legjobb barátom, én pedig nagyon büszke vagyok rá, hogy volt ereje kitenni a pontot, két táskával visszaköltözni az anyukájához és kezdeni mindent nulláról.)