Most végeztem a munkámmal, indulnom kellene haza, de annyira fáradt vagyok, hogy legszívesebben csak átmennék a főnök irodájába aludni egyet. Inkább írok, mert mindig csak halogatom, gyűlnek a szavak a (szív)kamrában. Tényleg nem vagyok normális amúgy, hogy masszázs után még visszajöttem dolgozni, megfejteni egy Európai Uniós előzetes döntéshozatali eljárásban hozott végzést, mintha jobb dolgom nem volna este 7 után. Oké, mert megígértem a társosztálynak, hogy legkésőbb szerdán megkapják az anyagot véleményezésre. Csütörtök lett belőle, mégis úgy élem meg, hogy végső soron szinte tartottam a szavam, hiszen este 6 után már úgysem nyúltak volna hozzá, de legalább reggel ott találják a postafiókban. Csak kínszenvedés volt egyébként, ki a franc lenne még ilyenkor hatékony, én sem, kalandozó figyelemmel kiokoskodtam valamit, meglátjuk, mire elég. Más.

A férfi mondott valamit, ami fájt a nőnek, megbántva érezte és szégyellte magát. Nem értette, hogy ha a férfi szereti, miért beszél vele így. Pár napig hurcolta ezt a sértettséget, majd úgy döntött, hogy „kiáll magáért” és megosztja a férfival az érzéseit. Hátha kiderül, hogy a férfi nem is úgy gondolta, hátha megérti, hogy a stílus, amivel a nőhöz szólt, a nő számára tényleg bántó és lekezelő volt, hátha elismeri a nő sérelmét jogosnak, érezteti, hogy sajnálja és megbánta a dolgot, és legközelebb jobban figyel, hogyan szól. A férfi szerint viszont a szavai nem voltak bántóak, és a nő egyébként is magának köszönheti a történteket, nem akar erről többet beszélni. A nő próbált tárgyilagos maradni, még szakirodalomra is hivatkozott, majd amikor ez sem vált be, a megélése leírásával is próbálkozott, hátha ez majd felébreszti a másikban az empátiát, és végre akkor, majd akkor. A férfi erre már nem is válaszolt.

Hát ez is eljött, és az életközépi válság is elért, mióta nem írtam. 

Érdekes módon ezek inkább belső harcok, útkeresés, a testemmel békében vagyok, szerencsére a néhány műbalhét, amit rendezek, nem veszi komolyan az, aki ismer engem. 

Tudom ám már, milyen érzés fényes nappal, teljes valómat nem szégyellve elnyúlni az ágyon a férfi előtt, és így beszélgetni vele fesztelenül szeretkezés után, szóval igen, a testemmel békében vagyok.  

Növesztem a hajam, már majdnem ilyen hosszú. Eddig azon rinyáltam, hogy miért nem nő gyorsabban, most már az a bajom, hogy fél órát tart beszárítani, nekem semmi se jó. 

Már nem vártam, amikor mégis felbukkant. 

Én nemrég elköltöztem otthonról, de téged hiába is hívnálak randizni, már több körben viszautasítottál, úgysem jönnél.

Pedig de. 

Megleptem őt is és magamat is.

Legalább 4 éve nem találkoztunk, várom a jövő hetet.