A szakdolgozatomra kaptam az egyik jelest, a másikat és a 4-est a záróvizsgán húzott két tételre. 

Féltem, iszonyatosan féltem, nagyon régen volt az utolsó kollokvium, elszoktam a helyzettől. Ketten voltunk mindösszesen vizsgázók, a kitűzött időpontban be is hívtak együtt minket. Mindenem remegett, a hangomon is érezni lehetett a megilletődöttséget, ami annak is szólt, hogy olyan emberek előtt kellett most számot adnom a tudásomról, akikre egyfelől nagyon felnézek, másfelől munkakapcsolatban is érintkezünk, ezért különösen kellemetlen lett volna számomra, ha lebőgök előttük. Villámgyorsan történt minden, mire észbe kaptam, már túl is voltam a feleleten; az eredményhirdetés alatt már nem tudtam tartani magam, fátyolos lett a szemem. Volt ebben minden, megkönnyebbülés, hála, boldogság, öröm, kimerültség, kompetencia-érzés, tisztelet, meghatottság a helyzet ünnepélyes volta miatt, és fájdalom is volt, igen.   

Egyelőre nem tudok mit kezdeni vele, de szeretnék. Ha az egojából visszavenne, közelebb jöhetne. 

Dream Theater - The Astonishing (full album)

Ott állt az ajtómban, én átöleltem, és elmondtam, milyen nagyon vártam vissza. 

Az új munkahelyemen van egy beosztottam, akit mikor először megláttam, azt hittem, ő az, szinte megszólalásig hasonlít rá. Baseball sapija ugyan nincs, de van nyegle lomha járása és bőr övtáskája is. Próbálom kerülni, ha mégis beszélni kell vele, vagy csak összefutunk, mindig nagyon szomorú leszek tőle, magamra zárom az irodát és pityergek megnyugvásig. 

...aki odaszaladt, legombolt egy puszit és elszaladt megint.

Pain of Salvation:Falling Home

Repült a galamb, én kacagva utána fordultam, és akkor egy pillanatra látni véltem a lépcső tetején.

Pain of Salvation: Hallelujah

Leltározáskor hiányként mutattam ki anno az orális szexet is, mint olyasmit, amit nélkülözni nem szeretnék egy kapcsolatban. Tapasztalatom inkább az adásban van, hiszen a nyalás elől mindig nagyon hamar elhúzódtam. Most azért szeretnék írni róla megint, mert változott a véleményem, leginkább egy SB-nél folytatott tavaszi beszélgetés hatására.

Úgy döntöttem, hogy nem menekülök tovább előle, hanem megírom az elmaradt fejezetet. Így talán majd jobban összeáll a kép számomra is. Annál is inkább meg "kell" ezt tennem, mert van pár dolog, amit másként látok a szakításunk óta. Mostanra kerültem olyan állapotba, hogy végre képes vagyok távolságot tartani, már nem kavar fel annyira az emlékezés, ezért végre terápiában is foglalkozhatunk vele.

Az is volt még, hogy vendégeket hívtam.

Írjak már először a szülinapomról, pontosabban annak az érzelmi oldaláról.

Készülök az esti találkozásra. Lassan indulnom kell. Azt mondja a telefonban, hogy kivételesen most ne vigyek szendvicset. Két óra múlva találkozunk. Miután beszáll az autóba, körbenézve az első kérdése rögtön az nevetve, hol vannak a szendvicsei?! A gyomron rögtön görcsbe rándul, a torkomban gombóc, megszólalni alig merek: „Nem hoztam, mert erre kértél.” - „Persze, mert kíváncsi voltam, hogy szót fogadsz-e. Szót fogadtál, de ettől még éhes vagyok és szendvicset szeretnék!” - majd beküld a szemközti boltba. Engedelmeskedek, megveszem a hozzávalókat és ott az autóban, az ölemben készítem el a vacsorát ekkor már remegő kézzel. Nem tudom, nem értem, mindenféle érzések kavarognak bennem: szeretet, félelem, magány, megfelelni vágyás, boldogság, boldogtalanság, értéktelenség, kiszolgáltatottság….  A szendvics finomnak bizonyul, átmentem a vizsgán.

Beszélgetés telefonon, minden rendben. Egy felelőtlen pillanatban kicsúszik a számom, hogy hiányzik nekem. A hangomban szemrehányás nincs, csak gyengédség, a dühkitörés mégsem marad el: „Már megint kezded az érzelmi zsarolást?!” – „Ne haragudj, én nem azért…” - folytatni már nem tudom, csak potyog a könnyem. „Tedd le a telefont!” – szólít fel. Nem bírok megszólalni, a kezemben a telefonnal állok dermedten. Nem teszi le ő sem, csak hallgat a vonal végén. A fejemben két ellentétes előjelű utasítás csatázik egymással, én pedig a vesztes tehetetlen. Ha leteszem, nem tudom elmondani, hogy nem zsarolni akartam; rossz érzés marad benne és haragudni fog rám valami miatt, amit nem követtem el. Ha nem teszem le, haragudni fog rám, mert nem engedelmeskedtem. Akármelyiket választom, már legyőztek.

Van egy ember, aki egy másikat a szavaival tart a hatalmában. Az önbecsülését napról napra morzsolja szét, míg végül a másik, már csak mint egy tárgy létezik, mint egy bábu, ami kénye kedve szerint rángatható egy madzagon és akár meg is semmisíthető.

Aztán jön az eszmélet, és onnantól nem lehet irányítani többé… De ez nem örömzene, ebben fájdalom van, lázadás és ökölbe szorított kéz van.

Így.

Paradise Lost: Say Just Words (1999)

Megint tanultam valamit.