Otthon vagy itthon, és egyéb sarkalatos kérdések
Otthon.
Szeretem a szüleimet, mindig jó látni őket, de mikor "hazaérek", rendszerint rájövök, hogy igazából nem vagyok már otthon itthon. Na, ezt most jól megaszontam.
Semmi. Minden.
Jeles napok
Ma 8 éve, hogy a kis csitri pályakezdő jogász bekerült a Céghez...
...és ma jár le a pályázati határideje annak a budapesti állásnak, amire nem túl sok tipródás után hétfőn magam is jelentkeztem. Belső pályázat, de innen kikerülnék legalább. Meglátjuk.
Eszetlenek
...mert mi más lenne az, amikor az ember lánya és a gyereke szombat délután 5-kor találja ki, hogy bicajozzanak le a vízhez, ami "csak egy köpésre" van.
Húzd ki magad!
Másik városban tárgyalós, szolgálati autóval egyedül menős!, pert megnyerős, szép cipő vásárlós, fáradtan visszaérős, jó kis nap volt.
Kedvenc Roxette
Az megvan, amikor Julia Roberts kilép a szállodából, és a limuzin visszaviszi a régi életébe, amiből hiányzik a szerelem?
Hát így.
Roxette: It Must Have Been Love
Nem szeretem
...amikor valaki felhív olyan mobilszámról, ami számomra ismeretlen, MAJD nem veszi fel, amikor visszahívnám és nem is keres többet. Persze a tudakozó nem tudja megmondani az előfizetőt, így malmozhatok, hogy ki volt az és mit akart. A frusztrációs szintem pedig az egekben...:(
Kezdek nyűgös lenni megint.
Kezdek nyűgös lenni megint.
Ez is, az is
Ma megint magányosan ebédelős kedvemben voltam valamiért, így nekiindultam a belvárosnak egyedül, konkrét cél nélkül sétálni. Gondoltam, majd beülök valahová menet közben, ha megtetszik a menü.
A mai nap margójára
Nem szabad félnem. A félelem az elme gyilkosa. A félelem kis halál, mely teljes megsemmisüléshez vezet. Szembenézek a félelemmel. Hagyom, hogy áthatoljon rajtam, fölöttem. És amikor mögöttem van, utána fordítom belső tekintetemet, követem az útját. Amikor a félelem elment, nem marad semmi, csak én magam. (Frank Herbert: A Dűne gyermekei)
Te se félj!
Tegnap és ma
Az a baj a nemírással, hogy aztán meg sok mindenről kellene. Jó. Igazából nem történt velem semmi említésre méltó, de tudjuk már, hogy a semmiről is tudok sokat írni:)
A mai nap margójára
Indulat és szenvedély által vezetett ember akarata is lehet erős, lehet rohanó hatalmú, de nem tiszta, s nem szabad.
"Éljen május elseje!"
Bandita 9-ig aludt. Kint mókoltam a konyhában, amikor egyszer csak "kinyitottam a szemem és te nem voltál ott, amitől én megriadtam!" - hallom a hátam mögül. Mert persze kéretlen csomagként landolt az ágyamban úgy fél hat körül.
Biciklizés, fagyizás, napozás van tervben.
Szép, ügyes és okos?
Legfeljebb ügyes...*
...mert a szépség ízlés dolga, amiről vitatkozni ilyenként kár is, viszont a mai napon (megint) bebizonyosodott, hogy okos biztos nem vagyok, vagy ha mégis, az eszem nem arra használom, amire való.
Szőrteleníteni szerettem volna. A jól megszokott módon egy felindulásból fel is kentem a gyantát az egész jobb lábszáramra, MAJD rájöttem, hogy nincs is itthon lehúzótextília. Tudod (vagy remélem nem), azok a papírcsíkok, amikkel lerántjuk a felkent gyantát a bőrről.
Ezt a szopást... A mutatványt egy vászonlepedő bánta.
Fuck:)
*Az ebédre készült töltött paprika fotója azért, hogy kompenzáljak vele:)
*Az ebédre készült töltött paprika fotója azért, hogy kompenzáljak vele:)
Címszavakban
Bicajjal dolgozni menős, a főutcán a kiülősben ebédelős, ebéd után barátnővel fűben fekvős, délután a messzi boltba tekerős, kellemesen elfáradós, jó kis nap.
A nap párbeszéde
- (...) Gyűlölöm a Bogit, gyűlölöm!
- Ne gyűlöld kisfiam! A gyűlölet negatív érzés, ami rengeteg energiát emészt fel, amit...
- Jaj anya, hagyd már abba! Utálom a Bogit, a tököm tele van vele és kész!
"Közérdekű" közlemény:)
Gondoskodtunk a csini piros harisnya utódjáról, amit ma fel is avattunk. Jó. Igazából ez nem is rendes piros, hanem inkább vörösnek mondható, vagy nem t'om. Mikor felvettem reggel, rájöttem, hogy kell nekem mégis éppen ugyanolyan, mint amilyen a régi volt, de ennek felismeréséhez azért ki kellett adnom 2000 forintot.
A cipőt nem vettem meg, mert a 38-as méretű túl szoros, a 39-esből kiesek, amitől ki vagyok idegileg, mert egészen egyszerűn rosszul vagyok ettől a boltról boltra mászkálós, próbálgatós szenvedéstől. Egyébként én ezt nem is értem. Éveken keresztül megfelelt a 39-es cipőméret. Bandita születése óta mondjuk többször elég volt a 38-as, de ez az egyik még kicsi, a másik már nagy borzasztó állapot. Igazából a 38 és 1/2-es lenne az éppen tök jó, csak hát az nagyon ritka; vagy olyan márkából van, ami megfizethetetlen számomra, vagy nem tetszik. Mély depresszióba fogok zuhanni, ha szombaton lapos sarkú cipőben kell koncertre mennem.
Ezek voltak hétvégén
Tegnap sokáig alvás lustálkodás szokás szerint, majd uccu neki a messzi boltba bringával bevásárolni. Igazán nagyon régóta bicajozunk, de valahogy nekem még mindig nem sikerült megtanulni, mi az, amit elbír a kosár és én. Ennek tegnap is az lett a vége, hogy a megtömött szatyorral a kezemben hosszú percekig álldogáltam a kerékpárom mellett és azon morfondíroztam, mit is kellene hová is tenni ahhoz, hogy haza is tudjunk jönni:) Nem volt egyszerű, legalább 10 percig tartott, mire rájöttem, hogy talán nem a szatyrot kellene megpróbálni a kosárba beletömködni, hanem a szatyorból a nehezeket át a kosárba, a könnyebbek pedig maradhatnak a szatyiban és lóghatnak a kormányon... Ehhh....
Jó, jó, jó
Bicajjal dolgozni menni jó.
Miniszoknyában bicajozni is jó.
Meló után kitekerni a város szélére ügyintézni: fárasztó, de jó.
A városba visszamenetben megállni egy pékségben, vacsorára friss pékárút venni, melegszenyót majszolni a teraszon és hozzá cappuchinot kortyolni a szemerkélő esőben: tök kurva jó.
Megázni a biciklin, miközben a tavaszi szél fújja a hajam; eltévedni, mert nem is tudom már, hogy merre az arra: még jobb.
Hazaérni péntek délután a legjobb:)
Szeress úgy is, ha rossz vagyok!
Énekelte a zenekar, én meg legszívesebben táncra perdültem volna a placcon:)
Persze nem volt kivel, így aztán a barátnőmmel egy kupica jóféle pálinka felett váltottuk meg a világot. Banditának kaptam szuper baseballsapit is a vásárban, ráadásnak pedig vattacukrot és forró csokit alkudott ki.
Olyan jó kedvem lett, hogy hazafelé képzeletbeli bójákat kerülgettünk a bringával, miközben én még vidámon énekelgettem is hozzá. Nem néztek hülyének kicsit sem, ha mégis, hát letojom. Magam előtt pedig igazából már nem oszt, nem szoroz úgysem, mert délelőtt egyik alkalommal páros lábon ugrálva jöttem le az emeletről, ebédidőről visszafelé menetben pedig egy kavicsot rugdostam végig az utcán.
Infantilizálódok a stressztől:)
Gyászjelentés
Mély fájdalommal tudatjuk, hogy a mai napon, életének 6. hónapjában könnyes búcsút kellett vennünk Holdviola csini piros harisnyájától.*Temetéséről már intézkedtünk. Emléke szívünkben örökké élni fog.Holdviola és Jenő
*Holdviola jóbarátja egyetlen drámai mondattal kommentálta az eseményeket: "Milyen kár, hogy ez a hatalmas lyuk nem kicsit arrébb került eme finom darabra, mert akkor legalább valami hasznát is vehetnénk." - majd kegyeletsértően hangos hahotában tört ki a kávéja felett.
Arcátlanul kegyeletsértő módon kaptok zenét is hozzá, amit itt találtam, olvassátok Őt is:)
Chickenfoot - Sexy Little Thing
update (2013. április 17. 17:25): utód is van már: http://fiamma.blog.hu/2013/04/17/_kozerdeku_kozlemeny
15 év
Ennyi idő telt el azóta, hogy kiléptem a tánccsoportból, ami már 20 éve működik töretlen. Felhívtak engem, hogy jó kis nosztalgia bulit tartanának ebből az alkalomból, amire várnak minden régi tagot szeretettel.
Elmondom, hogy miért a NEM.
Ott voltam a 10 és 15 évesen is, és nem volt jó nekem. Mert hát miről is szól egy ilyen este? Kb. mint egy osztálytalálkozó, közös vacsora felett merengünk el a múlton, kíváncsian/udvariasan érdeklődnek, hogy azóta mi történt veled, aztán a vacsora után vegyük elő a régi táncokat, mire emlékszünk belőlük...
Na és az van Kedves Olvasó, hogy 15 év kiba* hosszú idő. Nem lenne igaz, ha azt mondanám, hogy az a felhőtlen tizenéves, aki akkoriban voltam, már nem én vagyok, viszont a változás elkerülhetetlenül nyomokat hagyott bennem, rajtam, az életemen, és a változás útján a tánc nem kísért el engem. Egy kezemen meg tudom számolni, hány szabályos tánclépést tettem azóta. A tánc szeretetét a szívem kis zugában őrzöm, ahol ugyan várja, hogy megint párt találjon ehhez a kedves elfoglaltsághoz, de a jelenemnek nem része. A régi tagokkal pedig úgy elsodort minket egymástól az idő, hogy egészen egyszerűen nincs már számukra mondanivalóm és engem sem foglalkoztat az ő életük.
Nem Akarok úgy csinálni, mintha... Illúzió lenne, semmi több, én viszont inkább a jelen valóságát szeretném megélni és elbírni.
Ezek voltak ma
Annyira össze tudom keverni az álmot a valósággal, hogy az iszonyat. Reggel a fürdőszobában ijedten nézegettem a csípőtájékom, hogy halványult-e már a fehér csík, ami azért került oda, mert véletlen bugyiban szoliztam. Aztán mikor nem találtam a csíkot, leesett, hogy csak álmodtam. Persze, hogy sosem szoliznék bugyiban.
Kamu
Az milyen, mikor már a telefonban megmondják, hogy nem is érdemes próbálkozni, mert az álláshirdetés csak formalitás volt; ténylegesen már tudják, hogy ki fogja megkapni...
Kellett volna írnom a mai napról meló témában még, csak az van, hogy nem megy egyszerűen, úgy padlóra küldött az egész. Meg nehéz is úgy írni valamiről, hogy voltaképpen nem szabadna írnom róla egy sort sem.
Olyan mérhetetlen szomorúság, magány lett úrrá rajtam, hogy most szinte kibírhatatlannak érzem. Nem amiatt, hogy egyedül vagyok, mert nem vagyok egyedül voltaképpen, hiszen vannak szeretteim*.
A megnemértettség és kiszolgáltatottság magánya ez, amire gyógyír csak az tudna lenni, ha a világ jobb lenne, ha a dolgok sumákolás nélkül mehetnének a maguk helyes útján**.
*jó. buksisimogatásból sosem lehet elég, szóval abból folyamatos hiányom van, legfőképpen azért, mert mikor is simogatott meg utoljára hagytam utoljára, hogy megsimogasson bárki?
**vagy ha gerinctelennek nevelt volna az anyám.
Olyan mérhetetlen szomorúság, magány lett úrrá rajtam, hogy most szinte kibírhatatlannak érzem. Nem amiatt, hogy egyedül vagyok, mert nem vagyok egyedül voltaképpen, hiszen vannak szeretteim*.
A megnemértettség és kiszolgáltatottság magánya ez, amire gyógyír csak az tudna lenni, ha a világ jobb lenne, ha a dolgok sumákolás nélkül mehetnének a maguk helyes útján**.
*jó. buksisimogatásból sosem lehet elég, szóval abból folyamatos hiányom van, legfőképpen azért, mert mikor is simogatott meg utoljára hagytam utoljára, hogy megsimogasson bárki?
**vagy ha gerinctelennek nevelt volna az anyám.
A nyuszi hozta:)
Bandita az imént fürdés közben mesélte el, hogy kis(fél)testvére lesz!:)
Tudtam én, hogy valami sumákság van, mert olyan hallgatag volt már tegnap este is a telefonban. Vasárnap ebéd után vitte el az apukája, és nem szokott ő leereszteni ilyen gyorsan, azért két napig tartani szokott a lelkesedése, hogy nála van. Ma voltak az első ultrahangon, ahová elvitték őt is magukkal, így láthatta a kis picurt.
Annyira boldog vagyok most!
Jó. Picit aggódom csak amiatt, hogy a kisfiunk ne érezze majd háttérbe szorítva magát, meg hát akkor nem számíthatunk arra sem, hogy az apukája felemeli valaha is a 19 000 Ft-os gyerektartást (ami pedig időszerű lett volna 7 év után), de tudod az van, hogy végül is leszarom, mert mióta összeházasodtak J-vel, már amúgy sem segített a rendkívüli kiadásokban sem (ahogy azelőtt pedig mindig, legalább az iskolakezdésben és a szezonális nagy ruhacserékben). Szóval eddig is el voltunk valahogy, ezután is meg leszünk, a gyerekkel töltött időt úgysem tudja megváltani pénzen. Azt majd bevasalom:)
Google szimat BÉTA
A Jenő ezt megszívta!:)
Tegnap délelőtt vagy 15 percig próbálgattam, hogy is kéne forgatnom, tartanom a telot, hogy érezzem a tengerparton gyújtott tábortűz illatát....:))
Persze nem működött, de sebaj, mert volt segítség gomb, amire kattintva közölték, hogy vagy túlterhelt a rendszer, ami miatt eldugultak az illatizék, vagy nem kompatibilis a böngészőm, biztos ami biztos ne harapdáljam a készüléket és ha még ez sem segít, akkor talán csak az a baj, hogy április elseje van....
Bazmeeeeeeeeeg....:))
Enyhítő körülményként kívánom előadni, hogy "dehát én jogász vagyok!";)
Türelmetlen
A gépet otthon hagytam, mobilról blogolni viszont nem szeretek egyelőre.*
Hazajöttünk pár napra anyáékhoz. A tesóm is idesózta a gyerekeit egész hétvégére, hogy elmerülhessen a pasijában. Nem volna ezzel gond, ha nem ez menne minden héten. A gyerekekhez a viszonyom ennek megfelelően ambivalens, mert egyfelől borzasztóan irritál a korlátlanságuk, másfelől viszont fájdalmas látni, hogy rázza le őket folyamatosan anyjuk, apjuk. Ez sok mindent megmagyarázhat, a hisztit, toporzékot, izgágaságot is gondolom.
Szomorú vagyok, mert az édesanyának fáradtságos munkával karácsonyra kreált teásdobozt egy polc sarkába behajítva találtam, csak a por lepi. A kesztyű, amit apucinak vettem jó szívvel az elveszített helyett, hogy ne fázzon a keze, ugyanott van még mindig a radiátoron, ahová szenteste letette, ugyanabban a kis szütyőben, amiben átadtam.
Szeretnék újra otthon lenni végre. Ez itt nem az én világom.
*update (11:35): almás laptopról sem szeretek egyelőre.
*update (11:35): almás laptopról sem szeretek egyelőre.
Olyan szépen alszik
A szünetre való tekintettel megengedtem neki, hogy nálam aludjon, ami a gyakorlatban azt jelentette, hogy fél 12-kor félálomban parancsoltam ágyba, hogy szakadjon már le a gépről. Minecraft videókat nézett, mert az milyen jó. Ehh....
Most durmol. Tök jó egyébként, hogy a 180x200-as ágyamban egy tenyérnyi helyen szoronghattam megint, mert*:)
*Mert ha velem alszik, úgy alszik, hogy a derekam a kispárnája, ő meg elterülve keresztben. Én nem is értem, mi a jó neki ebben, nekem reggelre mindig sajog** mindenem.
**A motoros szív is sajog éppen, de ez már a dráma címke.
*Mert ha velem alszik, úgy alszik, hogy a derekam a kispárnája, ő meg elterülve keresztben. Én nem is értem, mi a jó neki ebben, nekem reggelre mindig sajog** mindenem.
**A motoros szív is sajog éppen, de ez már a dráma címke.
Ember tervez...
A szabit kiírtam, de be kellett mennem délelőttre, egy órakor estem be a lakás ajtaján. Ilyenkor örülök, hogy a belvárosban lakunk, hiszen 20 perc séta, és itthon vagyok.
Nem szeretek úgy elmenni dolgozni, hogy Bandita egyedül van itthon, mert hiába mantrázom magamnak, hogy mindjárt 10 éves, és sosem volt még semmi gond, szétvet az ideg mindig, óránként hívogatom (agyára is megyek vele). Úgy szoktuk csinálni, hogy reggel megvárom, míg felébred, megreggeliztetem, készítek neki tízórait, a hűtőt felpakolom, tud nasizni, a telefonját feltöltöm, nehogy ne tudjuk egymást elérni. Tudja, hogy: erkélyre nem megyünk ki, elektromos dolgoktól távol tartjuk magunkat, ha csengetnek, nem nyitunk ajtót, hanem felhívjuk anyát telefonon és egyébként is, ha bármi szokatlant észlelünk. Ha egész napot kell így megoldani, akkor délre hazajövök hozzá, és egyig itthon vagyok, délután pedig már gyorsan elszalad az idő. Az alattunk lakó néni nyugdíjas, egész nap itthon van, így fel tud nézni időnként, minden oké-e. Mindez szükségmegoldás, de nagyfiú már, nem tudom magammal rángatni a melóba, ha nem akar jönni. Számítógépezik, tévézik, legozik, olvas, ma reggel szinte már küldött el itthonról, húzzak már, mehessen gépezni. Nem esett jól, de hát ez van.
A csirke sül, a szemem szép (mert a kozmetikus megcsinálta), amitől 10-es skálán legalább 3 pontot javult a hangulatom. Hazafelé jövet pedig szerelmes lettem ebbe a finomságba:)
