A szabit kiírtam, de be kellett mennem délelőttre, egy órakor estem be a lakás ajtaján. Ilyenkor örülök, hogy a belvárosban lakunk, hiszen 20 perc séta, és itthon vagyok. 

Nem szeretek úgy elmenni dolgozni, hogy Bandita egyedül van itthon, mert hiába mantrázom magamnak, hogy mindjárt 10 éves, és sosem volt még semmi gond, szétvet az ideg mindig, óránként hívogatom (agyára is megyek vele). Úgy szoktuk csinálni, hogy reggel megvárom, míg felébred, megreggeliztetem, készítek neki tízórait, a hűtőt felpakolom, tud nasizni, a telefonját feltöltöm, nehogy ne tudjuk egymást elérni. Tudja, hogy: erkélyre nem megyünk ki, elektromos dolgoktól távol tartjuk magunkat, ha csengetnek, nem nyitunk ajtót, hanem felhívjuk anyát telefonon és egyébként is, ha bármi szokatlant észlelünk. Ha egész napot kell így megoldani, akkor délre hazajövök hozzá, és egyig itthon vagyok, délután pedig már gyorsan elszalad az idő. Az alattunk lakó néni nyugdíjas, egész nap itthon van, így  fel tud nézni időnként, minden oké-e. Mindez szükségmegoldás, de nagyfiú már, nem tudom magammal rángatni a melóba, ha nem akar jönni. Számítógépezik, tévézik, legozik, olvas, ma reggel szinte már küldött el itthonról, húzzak már, mehessen gépezni. Nem esett jól, de hát ez van.