A gépet otthon hagytam, mobilról blogolni viszont nem szeretek egyelőre.*

Hazajöttünk pár napra anyáékhoz. A tesóm is idesózta a gyerekeit egész hétvégére, hogy elmerülhessen a pasijában. Nem volna ezzel gond, ha nem ez menne minden héten. A gyerekekhez a viszonyom ennek megfelelően ambivalens, mert egyfelől borzasztóan irritál a korlátlanságuk, másfelől viszont fájdalmas látni, hogy rázza le őket folyamatosan anyjuk, apjuk. Ez sok mindent megmagyarázhat, a hisztit, toporzékot, izgágaságot is gondolom.

Szomorú vagyok, mert az édesanyának fáradtságos munkával karácsonyra kreált teásdobozt egy polc sarkába behajítva találtam, csak a por lepi. A kesztyű, amit apucinak vettem jó szívvel az elveszített helyett, hogy ne fázzon a keze, ugyanott van még mindig a radiátoron, ahová szenteste letette, ugyanabban a kis szütyőben, amiben átadtam.

Szeretnék újra otthon lenni végre. Ez itt nem az én világom.

*update (11:35): almás laptopról sem szeretek egyelőre.