Jó néhány hete láttam ezt a filmet, szeretnék megemlékezni róla.

A svéd jóléti család, apa és anya a két kiskamasz gyerekükkel és Apple termékeikkel sielni mennek a francia Alpokba. Engem amúgy még a hideg is kirázott ettől a képtől, a kifelé olyan szépen élő, a boldog családos képeken műmájer mosolyba belefagyott pártól, akiknek minden mozdulata pont olyan kimódolt, mint a hotelszobájuk berendezése, intimitásnak közöttük nyoma sincs, csak a rutinok... Amik addig működtetik el a kapcsolatot, míg el nem sodorja a teraszon ebédelő társaságot egy "lavina", amely elől apa ijedtében elszalad, maga mögött hagyva a többieket.

Beatrice-nek dönteni kell, hogy születési csoportjában maradva Önfeláldozóként éli tovább az életét, vagy a Bátrakhoz, az Őszintékhez, a Barátságosakhoz, esetleg a Műveltekhez csatlakozik. A választás előtt egy vizsgálaton is át kell esnie, ahol azzal szembesül, hogy Elfajzottnak minősül, ami kitudódva egyet jelent a halállal. Azt a tanácsot kapja, hogy a saját érdekében titkolja el az eredményt, és akkor nem esik bántódása. Így is tesz, majd a csoportválasztási ceremónián a Bátrak közé áll be. A kiképzésen aztán csak kiderül, hogy más, mint a többiek, találkozik viszont valakivel, aki pont olyan, mint ő.

Móra Sándornak csak 3 napja volt mindennek az átgondolására, ráadásul a sznob felesége érzelmi zsarolásának kitéve kellett döntést hoznia. Szerettem benne a tartását, hogy nem hagyta magát befolyásolni, és inkább vállalta a válást, mint a meghunyászkodást.

Engem ettől a cikktől még a hideg is kirázott.

Jöhetnék most azzal, hogy egyik pillanatán sírtam, a másikon nevettem, de nem lenne igaz, mert igazából nevetés közben is leginkább csak bőgni voltam képes*.

Most akkor "antiszemita" lesz mindenki, aki szerint Izrael feleljen a palesztinok sérelmére elkövetett háborús és emberiség elleni bűncselekmények miatt? 

Orphaned Land: All Is One (full album)

Pár hete színházban voltunk, írok róla.

Repült a galamb, én kacagva utána fordultam, és akkor egy pillanatra látni véltem a lépcső tetején.

Pain of Salvation: Hallelujah

Nem találom a karácsonyi égősorokat.

Azt írják, tényleg ilyen szép vagyok.

Vagyok, aki vagyok, de "az én koromban" már értékel az ember minden bókot.

Kedves Jézuska!

Ha már úgyis ajándékokat hurcolászol a születésed napján, én egy ilyen szépséges kávéfőzőt szeretnék. Ó ha te azt tudnád, milyen jó dolog kávéillatban ébredezni, ebben pedig állítólag igen jó minőségű, nagyon-nagyon finom és illatos, habos kávét lehet főzni. Képzeld el, hogy ez olasz szokás szerint ugyan két személyes, nálunk viszont egy személyre ajánlják, tehát éppen nekem való.

Azt mondják, neked számít az, hogy jó voltam-e, én most mégis azt kérem tőled, hogy döntsd el, hozod vagy nem hozod, de ezt ne tegyed attól függővé, megérdemlem-e, mit produkáltam az évben, mert az ilyen feltételes szeretettel már tele van a padlás. Egyébként is, én is járok templomba, és nem méricskélem, hogy most akkor elég jól vigyáztál-e rám, törődtél-e velem; akkor is megyek hozzád, mikor éppen úgy tűnik, hogy magasról leszarod a fejem.

Köszönöm a megértésed.

Üdvözlettel: Holdviola

...vagy mégsem.

Kezdődik már?!

Az elmúlt két napban több látogató érkezett a színes masnis bejegyzésre keresőből, én meg csak mosolygok, mert ezen legalább már tudok "csak mosolyogni" rossz érzések és szorongás nélkül.

Nálunk tarka lesz a karácsonyfa idén is, a több éves díszekkel öltöztetve, sallang és felhajtás nélkül. Számunkra nem ezen múlik az ünnep fénye, én pedig már képes vagyok büszke lenni erre.

Leltározáskor hiányként mutattam ki anno az orális szexet is, mint olyasmit, amit nélkülözni nem szeretnék egy kapcsolatban. Tapasztalatom inkább az adásban van, hiszen a nyalás elől mindig nagyon hamar elhúzódtam. Most azért szeretnék írni róla megint, mert változott a véleményem, leginkább egy SB-nél folytatott tavaszi beszélgetés hatására.

Úgy döntöttem, hogy nem menekülök tovább előle, hanem megírom az elmaradt fejezetet. Így talán majd jobban összeáll a kép számomra is. Annál is inkább meg "kell" ezt tennem, mert van pár dolog, amit másként látok a szakításunk óta. Mostanra kerültem olyan állapotba, hogy végre képes vagyok távolságot tartani, már nem kavar fel annyira az emlékezés, ezért végre terápiában is foglalkozhatunk vele.

Miért nem megy, ha szeretném? :(

Az is volt még, hogy vendégeket hívtam.

Írjak már először a szülinapomról, pontosabban annak az érzelmi oldaláról.

...én meg ülök előtte sok napja mindig ugyanúgy, hosszú percekig szótlanul, bennem kusza érzésekkel.

Én igazán csak nézelődni szerettem volna egy kicsit a könyvesboltban, ehhez képest második napja próbálom kiheverni a traumám.

Írjak már arról, hogy állok a futással. Eredetileg nyolc hetes kezdő-programról volt szó, de ugye nem is én lennék, ha képes lennék betartani azt, ami le van írva. A 3. hét utolsó edzésnapján megpróbáltam az utolsó sétaperceket a futásrészhez hozzáadni, ami sikerült is. Ezen eléggé felbátorodtam, el is kezdtem feszegetni a határaim. Ebből lett az, hogy a múlt héten már három részletben megvoltak a 30 percek 2X1 perc séta-pihenés beiktatásával, hétfőn pedig már sikerült a 15 perc futást követő 2 perc séta után a maradékot megint egyben letudni. Azt vettem észre, hogy kb. 4 perc elteltével mintha vinne a lábam, a légzésem és a pulzusom beáll egy egészen komfortos szintre és úgy érzem, hogy sokáig képes lennék így ellenni.

Az ember elbújik a legbelső világával, de közben mégis vágyja, hogy legyenek olyanok, akik előtt vállalni meri magát.

Itt van ez a blog, ami leginkább én vagyok és kint a világ, amiben élek; a kettő közötti hídon pedig szinte egyáltalán nincs forgalom.

Tízmillió fotós országa vagyunk ugyebár, így rendes honpolgárként megengedhetem magamnak, hogy felpakoljam ide a sokezredik mobiltelefonos Mátra-képeket, mert szerencsére akadt köztük olyan is, amibe nem lógott bele az ujjam.

Megint tanultam valamit.