Leltár: hiány
Intimitás (úgy, ahogyan a kifejezést a tranzakcióanalizis használja - kommunikációs partnerünkkel nyílt, hátsó célok és titkos üzenetek nélküli tranzakciókat váltunk, őszintén és cenzúrázatlanul kifejezve érzéseinket és szükségleteinket): a szex-témában, verbálisan (is). Félelem nélkül beszélhessünk egymásnak az érzéseinkről, szükségleteinkről; ne kelljen attól rettegni, hogy jajúristen, mit fog szólni a másik. Felhívhassam csak úgy elmondani, mennyire kívánom; hogy eszembe jutott az utolsó együttlétünk, és már ettől nedves bugyiban üldögélek az irodában; félelem nélkül súghassam akár a fülébe azt, hogy "szeretném, ha megdugnál". Csak így, ha éppen így akarom. Mert tudod az van, hogy néha ugyan cizelláltan fogalmazná meg az ember, körülírni hosszú körmondatokban, néha azonban minden sallang nélkül csak ennyit szeretne mondani, mert éppen így és ezt érzi.
Simogatás, gyengédség: Ha az egyik szeretetnyelvem a testi érintés, talán nem is olyan meglepő vágyam, hogy ez ne csak az ágyban, hanem bárhol máshol jelen legyen az életemben, átszőve a hétköznapokat. Mikor ebéd közben csak úgy összekulcsolódik a kezünk egy kicsit; egy simítás a derekamon, mikor elmegy mellettem a konyhában; egy puszi, miközben a távirányítóért nyúl át a fejem felett... Az ágyban összebújva tévézünk, miközben nem zavarja, ha én a pólója alatt kezdek el matatni:) Az utcán kézen fogva járni, ha pedig vezet, pihentethetném a kezem a combján, mert az olyan jó... Olykor beleültetne az ölébe, én pedig átkarolnám a vállát, hogy közel érezzem magamhoz. Ölelés találkozáskor és búcsúzáskor. Megmosom a hátát fürdés közben, miközben a kezem elkalandozhat másfelé is akár; fogja a habos szivacsot és végigsimogatja vele a mellem, a hasam, majd ha kedve van, eltűnhet a keze a víz alatt, a puncimban... Jó. A Férfi ne simogassa a buksim és a hátam akkor, ha éppen szexet akar, mert ellenkező hatást ér el vele: nem felpörget, hanem megnyugtat, ami miatt viszont alkalmazhatja az elhallgattatásomra meglehetős módon hatékonyan:) Ellenben felizgatna, ha az ujjbegye vándorútra indulna a testemen, a homlokomtól lefelé, kőrözne a mellbimbóimon, elidőzne a köldökömnél, majd haladna egyre lejjebb. Visszatérő vízióm, hogy fekszünk egymással szemben az ágyon, és a kezünk úgy indul felfedezőútra a másikon, hogy közben nem szólunk egy szót sem... Egymás masszírozása, amiből persze szintén kerekedhet szeretkezés akár.
*a könyv már megvan, csak tanulópár kell:)