Semmi. Minden.

2014.feb.05.
Írta: HoldViola Szólj hozzá!

Leginkább fáradt

Élek még, csak közben az is történt, hogy költöztünk vasárnap. Gyerkőc hétfőn már ment iskolába, én pedig a kibérelt lakást próbálom lakhatóvá tenni: kipucolni a koszból, és megszabadítani az előző bérlők/tulaj által itt hagyott és leltárban nem szereplő, szekrények mélyén lapuló limlomoktól.
Nobel-díjat a hideg zsíroldó, fürdőszobai csodaszerek és Cif feltalálóinak, mert ezek nélkül nem is tudom, mi lett volna velem. Bezzeg a "családom" sehol. Az udvarukban ott áll két kisteherautó, de nekem kedves ismerőst kellett megkérnem fuvarosnak. Vele ketten cibáltunk fel mindent a sokadikra, még jó hogy bútor nem jött és lift van.
Egyedül érzem magam, szomorú vagyok és rettentően nyúzott. A kezeim-körmeim tropák, a derekam detto, lábra állni alig tudok. Ahogy látom egyre közelebb a végét, úgy lesz egyre könnyebb a szívem és talán akkor majd végre örülni is tudok felhőtlen. Most még nehéz.  

Lebuktam: szeretek. Büntetést kaptam.

Nem írok, nem vagyok jól, viszont írok már akkor a szerdai terápiáról, ahová szabiról mentem be a városba; nem tudtam aznap bemenni dolgozni, össze kellett szednem magam. 
Elég sok idő volt, mire kicsit megnyugodtam. Képzeld el, hogy annyira vágytam már ott lenni, végre kiönteni a szívem, hogy mikor megláttam M-et, el is tört a mécses megint rögtön. Tudta már, mi a baj, mert átküldtem neki levélben, hogy lássa, milyen Holdviola elefántként a porcelánboltban; szerencsére el is olvasta a levelem még az érkezésem előtt.

Tovább

(Bűn)tudatosság

Sokszor van az, hogy valami még nem tud kijönni, hiába tenném le. Még vergődök rajta, nyomaszt rettentően, rágom magamban, de sehogy sem sikerül írott szóvá formálni a bennem lévő katyvaszt. Aztán történik valami, ami érzelmileg felspannol annyira, hogy végre kiszakadhat belőlem a bánatom...

Tovább

Leginkább egyszerűen vidám

Írok már akkor a szilveszterről, ha a karácsonyról nincs kedvem. Egyik nap december elején kiszámoltam, hogy kb. 15 éve (mióta abbahagytam a táncot) minden szilveszterem otthonülős: az éppen pasim nem volt társasági ember, "maradjunk itthon és nézzük a tévét", amióta pedig Bandita apukájával külön mentünk (idén lesz 8 éve), a gyerekkel voltunk mindig itthon egyedül. Ebből kifolyólag nem igen volt még éjfélig fennmaradás sem, leginkább 10 körül legkésőbb ágyba bújós és reggel felébredős "szilveszterezések" voltak ezekben az években. Idén másként volt.

Tovább

Szilveszter

Nem ígérem meg, hogy lesz 2013. évet értékelő poszt, így is annyi már a restanciám, hogy győzzem magam utolérni. A tavalyi sem annak indult, spontán nőtte ki magát egy filmajánlóból, mégis egészen pozitív hangvételű ahhoz képest, milyen veszteségek értek. Ha van kedved Kedves Olvasó, ajánlom azt olvasásra addig, míg összekapom magam, de iderakom azért egy bekezdését, ami az életem tanulsága.
Ilyenkor divatos dolog számvetést készíteni, átgondolni a mögöttünk hagyott évet és célokat tűzni ki az új esztendőre. Bevallom töredelmesen, hogy ebben nem sem vagyok jó, leginkább mert nem gondolom, hogy ebből a szempontból az új év kezdete kivételesebb lenne, mint akár egy új nap, egy új hét, vagy egy új hónap kezdete. Mérleget vonni, fogadkozni bármikor lehet, amikor az ember úgy érzi, hogy a változtatásnak van itt az ideje. Ráadásul a nagy fogadalmak szoktak jó nagy kudarcokkal végződni általában, mert - ahogyan ebből a filmből is kiderül talán - az embert változtatásra leginkább nem a békeidőkben tett fogadalom, hanem az élettől kapott lecke szokta rábírni. 
Szeretnék írni Nektek jókívánságot azért most is, hisz viseltek engem türelemmel. Mondjuk legyen az, hogy a holnap céljainak kergetése közepette éljétek meg azért a jelent is! Szexeljetek sokat és minőségit, szeressetek és bízzatok, mert a rossz után jó következik, csak ki kell várni...
Van zene is, nem túl vidám, de most mit csináljak, ha az egyik kedvencem lett... Nem kerül  be a bűntudatnaplóba csakazértse, hogy lehúzós a szilveszteri zene. 

 

Paradise Lost: No Celebration

Újra itthon

Majd mesélek holnap a karácsonyról is, de most sokkal fontosabb rögzítenem, hogy jajúristen de jó volt hazaérni pedig csak két nap után! Banditát Budapesten átadtam az apukájának, náluk lesz pár napot, én meg jöttem haza ezerrel, amikor pedig átléptem a küszöböt és bezártam magam után az ajtót, szinte ujjongtam! 
Csináltam forralt bort, elnyúltam egy kád meleg fürdőben, amibe még habfürdőt is tettem örömömben. Számoltam a katicabogarakat az ablakban és a mennyezeten, és azon gondolkodtam, hogy talán öregszem, talán ez a korral jár:) Talán ezért lehet, hogy nyűglődök máshol pár nap után, a saját otthonomban, a saját kádamban a legfinomabb a fürdő, és a saját ágyikómba bújva érzem magam a legnagyobb biztonságban. 
Égnek a gyertyák, a paplan alatt meztelenül kortyolgatom a boromat, sütit eszegetek módjával, mert "az én koromban" már nem ehet az ember felelőtlenül mindent össze-vissza:), miközben kezdődött valami film, aminek a fonalát még nem vettem fel, de mindjárt... 

Leginkább "nem akarom"

Sehogy sem akar menni most a ráhangolódás, legszívesebben magamra zárnám az ajtót és maradnék itthon egész ünnepek alatt. Úgy érzem magam, mint akit satuba fogtak és nyomnak minden irányból; próbálok ellenállni, tartani magam, de valahogy az is erőtlen, így csak vergődök. Az igazság az, hogy totálisan elbizonytalanodtam magamban.
Kezdődött már tegnapelőtt a vitával, majd folytatódott tegnap délelőtt.

Tovább

A tegnapi dráma

 

I. felvonás

Még valamikor októberben kezdődött. Egy vasárnap délelőtt ültünk a konyhában anyucival, és elmondta nekem, hogy karácsonyra laptopot akar venni a tesóm kisfiának, és azt szeretné, ha mindenki abba szállna bele pár ezer forinttal ahelyett, hogy külön-külön. (Ezen  a ponton tudnod kell kedves Olvasó, hogy egy 9 éves gyerekről beszélünk, meg azt is, hogy a hugi megkapta az öcsém 250ezres HP-laptopját, amikor ő almát vett magának helyette, viszont nem engedi a gép közelébe a kisfiát, mert azon az ő cuccai vannak.) Már ekkor megosztottam édesanyával az aggályaim. Nem értek egyet, nagyon nem, olyan kicsi még, és máris szoktassuk hozzá a túl-túlhoz?!

Tovább

Elvarázsolt reggel, majd drámás folytatás

Két megállóval később esett le, hogy túlszaladtam a metróval, mert ezt az andalító számot hallgatva úgy elemlékeztem az időt, hogy elfelejtettem leszállni...:) 

Dokken: I Remember
Délelőtt, majd ebéd után második körösen jól összerúgtuk a port anyucival, természetesen karácsonyi mizéria témában, de erről majd később, mert a reggeli szépen nosztalgiázva úgy ellágyultam, hogy így nem tudok a szomorúról írni... 

Ha belügyminiszter lennék

Első intézkedéseim egyike az lenne, hogy betiltanám a grillcsirke utcai árusítását. Indokolás: a szaga egyszerűen elviselhetetlen. 
Egyébként nem volt vele bajom addig, míg nem lettem Banditával állapotos, onnantól viszont pokol volt megtenni a békásmegyeri HÉV-végállomás és a lakásunk közötti utat, mert az útba eső piacon egy fickó ott árulta egy lakókocsiból a grillcsirkéjét, aminek a szagától nekem minden egyes alkalommal felfordult a gyomrom. Ha tehettem, inkább sétáltam többet ellenkező irányba a buszhoz, csak ezt érezni ne kelljen. Bandita megszületett, a hormonjaim helyreálltak, de ez az averzió maradt velem. 
Elköltöztünk, így nyugtom volt tőle évekig, a Déliben azonban megint érzem egy ideje... borzasztó. Ne próbáld ki, egyszerűen hidd el nekem, hogy be kell tiltani. Ha egyszer vega leszek, a grillcsirkések miatt lesz. 
Címkék: hétköznapok, jenő

Feladat

Bűntudatnapló vezetése. 
Még csak pár óra telt el, és máris rá kellett jönnöm, hogy nem is olyan egyszerű, mint amilyennek tűnt, mert volt pár olyan helyzet már ez alatt a rövid idő alatt is, amikor először csak "furcsa rossz" érzést észleltem, és akkor meg kellett állnom, és befelé kellett néznem azonosítanom, most ez mi is pontosan. 
Egyébként érdekes tapasztalás ilyen szinten elemezgetni magam, és el is gondolkodtam rajta, milyen sokszor lehet úgy az ember, hogy az érzéseit nem "tudatosítja", nem azonosítja be magában, hanem csak úgy érzi, hogy most jó vagy nem jó a közérzete, hogy valami feszíti belül vagy éppen majd ki csattan, vagy akármi anélkül, hogy foglalkoztatná, mitől is van ez... Most akkor ezzel vissza is kanyarodhatok oda, amit itt írtam, csak más kontextusban?!

A (tegnapi) nap kérdése

Miért nem ölelted te meg?
Na és ezzel a kérdéssel témánál is vagyunk: a fejünkben lévő korlátok. Az én fejemben (még) itt van egy korlát. Még csak elvi lehetőségként sem fogalmazódott meg bennem, hogy megtegyem. Vágy szinten persze igen (bárcsak lennék elég bátor, annyira szabad, hogy legalább kezdeményezni képes legyek egy ilyen gesztust), de ténylegesen nem volt valós opció számomra, ez már a  belső korlátaimon kívül esett.

Tovább

Leginkább vergődős

Talán túlbonyolítom én is a kérdést. Talán úgy van, hogy ha egyszer szeretnék elmenni, menjek el, aztán majd lesz valami. Ha nem mennék el, akkor úgyis én lennék a világon a legboldogtalanabb és meg is bánnám tutira, ráadásul nem is szeretném "cserbenhagyni" a számomra fontosat élete fontos pillanatában, és ez független attól, hogy én fontos vagyok-e a számomra fontosnak. Ilyen sok érv az elmenni kalapban, míg az otthonmaradósban a fájdalomtól való félelem (amit belegondolva viszont nem spórolnék meg akkor sem, ha itthon maradnék, lásd fentebb) és az ésszerűség van (amit bennem az érzések legtöbbször felülírnak, mint tudjuk). Jó. Végülis még van időm eldönteni a dolgot.  
Amúgy az is volt ma, hogy voltunk évzáró bulizni bowlingozni a kollégákkal a Mammutban, ami tök jó volt, szeretek "labdázni". Utána kellett volna vennem pár dolgot (jó ötletnek tűnt elintézni ott, ne kelljen holnap itthon menni utána), ami végül elmaradt. Hosszú percekig álltam a II. közepén és csak kapkodtam a fejem riadtan, mi hol van, majd némi bolyongás után megállapítottam, hogy aki ezt a két kócerájt tervezte, biztos nem volt százas, de legalábbis nem számolt azokkal a potenciális vásárlókkal, akik a Holdról... Borzasztó  zegzugos, átláthatatlan, ráadásul ma különösen kaotikus, hangos és zsúfolt is volt, inkább hazajöttem. 

"Érdek nélküli tetszésnyilvánítás"

Álltam a járdaszigeten, éppen úgy értem át a zebrán odáig, hogy továbbmenni nem tudtam, mert ott már piros lett. Velem szemben viszont még átmerészkedett egy idősebb férfi. Rám kacsintott, én meg persze önkéntelenül is elmosolyodtam, ami felbátorította és megállva mellettem megszólított. Engedjem meg, hogy elmondja nekem, milyen csinos(???) lábaim vannak; a pofim is szép(???), de a lábaim azok aztán igazán(???) csinosak, ha nem bánnám, nézegetné még, amíg zöldet nem kapok. Ne vegyem tolakodásnak, ez a részéről csak érdek nélküli tetszésnyilvánítás... Majd látva a kérdő tekintetem kifejtette, hogy Kant szerint szép az, ami minden érdek nélkül tetszik az embernek, és ilyenként befogadni jó dolog.

Tovább

A hét nagy kérdése

Elmenni vagy nem menni?
Szeretnék, nagyon szeretnék, csak. "Még véletlenül sem szeretnék olyasmit sugallni, ami nincs..." - játékot játszani nem szeretnék, és kívülállóként egyedül lézengeni sem szeretnék.
Most erről eszembe is jutott a sémakérdőív, amin jól oda is véstem a hatosskálánhatost ahhoz a mondathoz, ami valami olyasmi volt, hogy "legtöbbször idegennek érzem magam ott, ahol vagyok" meg a másikhoz, hogy "úgy érzem, képtelen vagyok kivívni azoknak az elismerését és megbecsülését, akik fontosak nekem."
Milyen jó lenne, ha egyszerűbb lenne az, ami úgy meg van bonyolítva.

A nap kérdése

Kiben bízzak, kinek higgyek?
Még aznap este felhívtam a kisfiam legjobb barátjának anyukáját, hogy rajta keresztül megtudjam, volt-e tanuja az afférnak. A gyerek megerősítette a történetet, miszerint az osztály füle hallatára nevezte a kisfiamat lúzernek a tanító néni, sőt rajta kívül még másik két gyerekre is előszeretettel használja ezt  a kifejezést. 

Tovább

Éjszakára

Mikor kicsi voltam, a nagymamám mindig úgy segített elaludni, hogy simogatta a hátam. Szegénynek a keze jól elfáradhatott, mert ha csak egy picit is abbahagyta, én már rögtön nyöszörögtem. Igazából nem emlékszem olyanra, hogy bárki rajta kívül simogatott volna gyerekkoromban, anyukám különösen ellökős fajta volt, talán ezért azt akartam, hogy a mamika pótoljon olyankor, amikor ő altat engem. Aztán pedig a testi érintés lett az elsődleges szeretetnyelvem.
Hiányzik a szerelem, de mindjárt lehunyom a szemem, mert legalább néha álmomban ott van...  

 

Harem Scarem: Slowly Slipping Away (acoustic version)

Vásárlási láz, karácsonyi mizéria

Karácsonyi szezon... Már a szótól is a hideg futkos a hátamon.
Tudható rólam, hogy a "Milyen színű legyen idén a Karácsonyfa"-problémakör nem tud felizgatni csöppet sem, leginkább csak felidegesíteni tudnak vele. A karácsonnyal kapcsolatosan ilyen még a "kinek mit és hol", az ajándékok becsomagolása, a teríték és a dekoráció témakör, szóval nagyjából az egész, amivé lett a "biznisznek" és a divatmajmolásnak köszönhetően. Nekem jó az egyébként használatos ünnepi teríték, egyetlen ünneplős terítőm van, esetleg veszek egy szép gyertyát vagy karácsonyi asztaldíszt a piacon, aztán jól van. Igénytelennek nem tartom magam, csak valamiért úgy érzem, hogy ezen nem múlik semmi, régen is elvoltak az emberek a kis választékkal vagy éppen annak hiányával, mégis voltak szép karácsonyaik, akkor én minek kergessem bele magam?! Karácsonyi kirakodóvásár: forralt bor, kürtös kalács, sült kolbász. Kész. Ezen túlmenően nem érdekel.  

Tovább
süti beállítások módosítása