Bandita holnaptól 5 napig kirándul, én pedig ahelyett, hogy örülnék a nyakamba szakadt szabadidőnek, csak bánkódok, hogy nem tudok vele élni.
Valami kezd átfordulni bennem, mert kezdek rá úgy gondolni, mint ami velem nem történhet meg többé. Megint elkapcsolom még a csókjeleneteket is és nem nézegetek már szex-képeket sem örömmel, ismét csak szégyent érzek egy ideje. Mintha visszakerültem volna oda, ahonnan indultam 2 éve. Nincs erőm újrakezdeni, nem megy.
...hát HOGY IS MERÜLHET FEL BENNEM EGYÁLTALÁN, HOGY MEGVÁSÁROLJAM A LAKÁST, AMIT BÉRLEK, MIKOR OLYAN ÉLHETETLEN, ROSSZ ELRENDEZÉSŰ?!
Nem lehet, egyszerűen nem lehet úgy elmondani valamit, hogy abból ne kéretlen! bírálat és kritika legyen, elő nem fordulhat, hogy elfogadják a döntéseim, hovatovább támogatást fejezzenek ki! Így van, mióta az eszemet tudom, hát mit lepődök meg?
...persze Dave Grohl-könyv lett belőle. Olvasnivaló magány ellen, mint jó párszor az utóbbi időben. Fehérnemű helyett is, mert mire odaérek a boltba, mindig rájövök, hogy szép bugyiból annyi van már, azok is minek.
Tavaly igazán otthon éreztem magam, idén mégis maradjak itthon, mert az ember lánya ne menjen oda, ahol ferde szemmel néznek rá vagy csak megtűrik. Nincsen ebben most elfogadás, se mártírkodás, csak tehetetlenség, lemondás és bánat.
Annyira szerettem volna elmenni, hogy azt elmondani nem tudom. Helyette hallgatom a felvételeket napok óta, vigaszágon. Kaptok egyet ti is, ha már boldogságost írni nem tudok.
Tükörbe nézve felismeri magát és lekapargatja a tolláról az eltérő színű festéket.
Nekem mikor lesz már barátnőm?
Nem vagy még elkésve vele, kisfiam. Addig is élvezd a szabadságot.
Szeretnék egy lány mellett szabad lenni.
...az én Nagy Fiam. Tudja, mi a pálya. ♥
Biztos napszúrást kaptam a szoláriumban:), ahová azért járok el, hogy ha már nagy a fenekem és vastag a combom, legalább barna legyen. Voltunk kint a parkban játszani Banditával, és elgondolkodtam azon, vajon meddig leszek még elég neki? A korabeli gyerekek már jellemzően egyedül, vagy bandázva mennek le játszani, korizni, rollerezni, és csak idő kérdése, hogy így tesz ő is. Amúgy remélem hamar, mert hát mégis csak ez a világ rendje.
M. szerint erősíteni kellene a szociális hálómat, ami szinte teljesen megritkult a költözésünk óta... Jó. Leginkább nincs olyanom azóta.
...ha leáll majd végre a szárítógép és fel tudok öltözni, mert nekem éppen tegnap este jutott eszembe kimosni a szennyesen kívül azokat a ruháimat is, amik nem piszkosak egyébként, csak mondjuk már rajtam volt x alkalommal 1-2 órát, mint a csöppet sem stílusos macinacim.
Amíg várakozok, megírom már az első olyan esetet, amikor anyukámmal emlékei szerint konfrontálódtam.
Szóval meg kellene tanulni ezt a félelem nélküli kifejezést, M. szerint akár időnként túlkompenzálva, hogy egyszer csak majd helyrebillenjen a mérleg nyelve és kialakuljon valamiféle egyensúly. A "bocs, hogy a világon vagyok"- attitűdöt elengedni állatira nehéz, egyelőre inkább nem megy, mint megy, és hát persze, hogy olyanokkal szemben van problémám mindig, akik bármilyen okból fontosak számomra.
Ez a dal is olyan hatással van rám, hogy ki tudja miért, de a vérem forr fel tőle. Milyen szerencsések a férfiak, akiknek nem kell elviselnie engem; csak meghallanám mondjuk ezt, és már bújnék is szegényhez, aki mellettem fekszik és viselni kénytelen... Nagyon szeretem ezt a számot; ma délután szembe jött velem FB-n is, nekem pedig eszembe jutott, hogy beteszem ide nektek esti hallgatnivalónak. Élvezzétek szex közben vagy helyette;)
Ma moziztunk, másfél év után. Egyik nagy előnye annak, ha az ember fia cseperedik az, hogy "felnőtt"-filmet is lehet már nézni vele módjával. Bevállaltuk a Noét 3D-ben, amitől picit tartottam, nem lesz-e sok neki (és nekem is)... Nem lett. Hatalmas élmény volt számunkra és ahogy láttam, a közönség jó részének detto. Ugyan nem sűrűn járok moziba, de ilyet még nem tapasztaltam film után, hogy az emberek nem felpattantak nyomban, hanem percekig csak ültek és néztek ki a fejükből kábán... Olyan arcot vágtak, mint akiknek eszméletvesztésből kell észhez térni. Nekem sem akaródzott menni sehová, csak a könnyeimet nyeltem, a kicsim ugyan meghatódott nem volt, inkább lelkes: "hú, anya, ez király volt!" Darren Aronofsky rendezésében láttam már a Fekete hattyút is, ami után sejthettem, hogy ez is nagyot fog szólni, de erre nem számítottam. Aki a bibliai történet hű megjelenítését szeretné viszontlátni a mozivásznon, az csalódni fog, ha viszont előzetes elvárások nélkül, kellő nyitottsággal ültök be a moziba, valami olyat fogadhattok be, ami nem terem úton-útfélen...
Az is volt még, hogy tegnap végre meg tudtam venni Banditának a rollert, amire már tavaly ősz óta vágyott. Az árának egy része karácsonyi ajándék volt*, azt pótoltam ki, hogy a jó idő érkeztével használhassa minél többet. A dolog okozott némi fejtörést, mert választék ebből is van bőven; majd az idő mondja meg, hogy jól döntöttünk-e. Begyűjtöttünk egy pár pingpong-ütőt és néhány labdát is, hogy alkalomadtán játszani tudjunk. Már alig várom, hogy egy igazán szép, szélmentes napunk legyen.
Vettem egy csini inget, türkizkék rövidujjút.
Nyűgös vagyok.
*erről nem írtam azóta sem, béke poraira mostmár.
Hiányzik Szúrós Szemű, mondjuk mert senki mással nem lehet arról és úgy beszélgetni, ahogy vele.
Bandita kiszeretett a Katából, aki nem válaszolt a Valentin napi üdvözletre (kapja be), de már kiszeretett az Emeséből is, akibe a Kata után szeretett bele (mert ő elérhető távolságban van), és most egy másik (nem jut eszembe a neve) kislányba szerelmes, leginkább mert ő is ragaszkodik a kedvenc pulcsijához, tehát hasonlítanak egymásra, mégis legtöbbet a Majával? beszélget, de vele nem szerelmesek, mert neki Bandita kisbarátja a fiúja.
Az iskolában brillírozás van egyébként, érdekes módon itt nem "lassú, lusta, trehány, szétszórt, figyelmetlen, motiválatlan".
Szilvási Lajos Szökőévét olvasom, komolyan nyálasabb, mint a legnyálasabb lányponyva, de mégis élvezhetőbb, mert Szilvási mégiscsak Szilvási.
Virágok nyílnak a várfalban.
Várom, hogy melegedjen az idő.
Sokszor félek éjjel a viharos szél miatt. Most is.
Leadtam két olyan anyagot, amivel megküzdöttem nagyon és rettenetesen rámült az elmúlt két hétben.
Nem ittam alkoholt, mióta itt lakunk és nem is hiányzik.
Az óraátállítás óta alvásproblémáim vannak, amiről szerintem nem az óraátállítás tehet, csak arra fogom.
Nem megyünk haza húsvétra.
Le kellene cserélnem a 18 éves farmerdzsekim (még akkor is, ha 10 évig a szekrényben volt és csak tavaly kezdtem el megint hordani), leginkább mert nagy rám, és ódivatú bő ujja van.
Nem bírom a barkaágon csüngő giccstojásokat, amikkel minden tele van húsvétkor.
...mindannyiszor látom meg, mindig csak ugyanazt érzem, hogy ujjongok belül. Persze lehetetlenebbnél lehetetlenebb helyzetekben nyilván, mint amikor mondjuk én talpig toprongyban fagyizok a fiammal és még le is csöpögtettem a pulcsim. Ehhh....
Ez a szám most az első sorai miatt kerül ide, mert olyan szépen visszaadja...
...ébredjek fel, tudom.
...arról beszélgettünk M-mel a foglalkozáson, mennyire nem megy ez nekem a magánéletben. Képzeld el, hogy még azon is szorongok mindig, hogy a lakásom bérlőinek elküldjem az előző havi rezsi-elszámolást a térítés érdekében. Aztán ha késnek a fizetéssel, még én érzem rosszul magam, amiért emlékeztetnem kell őket. Ilyenek.
M. arra kért engem, próbáljam őt meggyőzni a nemről, amikor ő igent mond. Nem sok idő elteltével feladtam, hogy jó, legyen "igen", csak hagyjuk abba már... Nem volt tétje a dolognak, hiszen csak "játszottunk", én mégis elég hamar engedtem, a kérdésére pedig erős szorongásról és gyomromban gombóc-érzésről tudtam beszámolni.
Szeretem azt, hogy itt csend van, nem ér el idáig az utca zaja. Hajnalban a madarak csivitolása kelt fel; a kávémat páholyban ácsorogva kortyolgathatom el szinte minden ébredés után. Szeretem nézni a kutyákat, ahogy játszanak lent a parkban. Egész kis baráti társaság gyűlik össze olykor, szerintem már a kutyusok is megismerik egymást találkozáskor. Kiderítettem már azt is, hogy szarka lakik a bölcsike udvarán.
Szerettem volna venni virágládát, hogy beültethessem palántával; a közeli virágárúsnál virág lett volna rengeteg féle, edényt viszont nem tartanak, így majd kertészetet kell keresnem a közelben. Főztem finomat, és volt ebéd utáni pihengetés is filmezéssel és némi szundival.
Valamikor késő délután bevettem a fejembe, hogy mozduljunk ki egy kicsit. Megértük azt, ami már régen fordult elő utoljára: Bandita olvasnivalót választott magának a könyvesboltban; remélhetőleg a végére is jár majd... Ahogy tapasztalom, a regények, hosszú történetek nem jönnek be neki, inkább a tudományos, ismeretterjesztő, gondolkodós könyvekre vevő, de nagyon örülök annak, hogy egyáltalán valami érdekli...:)
...csak ez az egy mondat viszhangzott a fejemben végig, míg legutóbb otthon voltunk.
Nem is tudtam még annyira sem felengedni, mint máskor, annyira rám ült az emlék, ami szóba került éppen előtte szerdán terápián.
Gyönyörű sötétbarna fürtök ölelték az arcom, lágyan omlottak a vállamra. Olyan szép voltam vele, hogy 2 évesen még a fényképész kirakatában is kint volt az a 40X60-as nagyítás, amit a szüleim rendeltek a fotómból. Imádattal illegettem magam a tükörben, büszke voltam magamra nagyon, mert tényleg úgy képzeltem, hogy nekem van a legszebb hajam a világon. Nem is szerettem összekötve, ha mégis muszáj volt, akkor mindig két copfot kértem. Az oviban nem maradhatott kiengedve, anyukám viszont mindig sietett, ezért mindig nagyon kapkodva fésült meg, rettentően húzta, én pedig mindig visítottam, hogy fáj... Fel sem merült benne egyszer sem, hogy esetleg fésülhetné úgy is, hogy ne okozzon fájdalmat nekem, annál többet fenyegetett viszont a hajvágással.
Egy napon le is vágták olyan rövidre, hogy ne maradjon benne szemernyi hullám sem. A nagymamám megmentett belőle egy fürtöt, amit aztán hosszú évekig őrizgetett a kredencben, és akárhányszor ott voltunk, mindig megkértem, hogy vegyük elő, nézzük meg, hogy milyen szép hajam volt...
Nemalszom írta anno kommentben a 10 éves kori emlék kapcsán, hogy valószínűleg nem az első és nem is az utolsó volt... Hát tényleg nem. Ezzel is azt tanították nekem, hogy érzést kifejezni nem szabad, mert azért büntetés jár.
Így megy ez.
Filmet néztem ebéd után, mert nincs munkám nem volt kedvem dolgozni.
Miközben a parkban üldögéltem ebédidőben, befészkelte magát a fülembe ez a dallam, így adta magát a délutáni program, hamár... Kellett is a lelkemnek.
A privát blog ezennel zárolva, innentől csak meghívóval látogatható. Aki eddig jelentkezett, annak meg is küldtem az imént a meghívóját. Nem maradt le senki semmiről amúgy, még nem írtam oda új bejegyzést, de szerettem volna megszüntetni a párhuzamosságot is.
Itt még nem raktam rendet teljesen, nagyon sziszifuszi meló, se időm, se kedvem gyorsabban haladni. Igazából nem is gondolom, hogy nagyon akarna bárki visszaolvasni, ha mégis olyan hivatkozásba botlanátok, aminek a linkje még nem lett javítva, kérem jelezzen kommentben és pótolom.
Úgy tervezem, hogy ha odaát új bejegyzés születik, arról itt is hírt adok valamilyen formában, leginkább azért, hogy az egység fennmaradjon, ebbe a környezetbe belesimuljon legalább így. Szerintem úgy csinálom majd, hogy a tovább-link csak meghívósoknak fog megnyílni odaát, vagy ilyesmi. Kezdem talán majd azzal az olvasói kérdéssel hamarosan, hogy "mi a baj a tekintetemmel", hátha jobb lesz majd, ha leteszem, meg írni kellene már arról is, amiről maxinánál vetyengtem "legjobb nő"-lista témában.
Most viszont elmegyünk Banditával és megnézzük a 4-es metrót, ebédelünk és kávézunk Szép-kártyán, mert a főzéshez kp. kellene, amiből kevesebb van így hóvégén.
Az milyen király egyébként, amikor azért tudsz vendéglátóhelyen üldögélni hétvégén, mert a pénznek hijján vagy már?! :)
update (2014. március 30. 14:58): Na jó, asszem a lényeg megvan, így odaát le is vázlatoltam a cuccot. Azt azért rögzítsük már, hogy übermegagiga szívás import után formátumot javítani és a nem működő linkeket működőképessé tenni egyesével.A fármátumkorrekció ügyében hiába írtam az adminisztrátoroknak persze, még csak váalszra sem méltattak, így egyesével kellett belejavítanom a bejegyzések html-kódjába (amihez nem is értek ráadásul), ami viszont majd megnehezíti az esetleges sablonváltást... Ehhh...
A kivételesen mára időzített terápiás nap egyik témája - ennek kapcsán - éppen az volt, hogy nekem még sosem mondott senki olyat, hogy a tekintetemtől mennyire odavan, hogy a szemembe nézve... mittudomén, gondoljatok ide minden szépet, ami mondjuk ebben a linkelt szerelmes számban* van... de még hasonlót sem.
Mondtak olyat helyette, hogy "rád nézni nem tudok, mert hányok tőled", meg mondták, hogy zavarbaejtő és kényelmetlen.
Fuldoklok a hiányaimban.
Nincs zene.
*ami egyébként az én egyik kedvenc Firehouse zeném, csak hogy ha már fáj, hát fájjon úgy igazán.
Update (20:10): Egyébként csökkentértékűség-szégyen és érzelmi depriváció, csak hogy legyen kerek már.
Update (20:15): Ezen túlmenően jégkrémet nyalni sem akart senki a hasamról, és egyáltalán, a fasz kivan.
Nem kéne a múltat "megtagadni", valahogyan a folytonosságot biztosítani lenne jó, viszont jó volna az is, ha lenne egy fórum, ahol igazán védve vannak a legtitkosabb dolgaim a szélesebb nyilvánosság elől.
A blog.hu-n nem lehet olyan meghívós olvasást beállítani, mint odaát... Szóval valami olyasmi körvonalazódik bennem, hogy az a felület lesz a továbbiakban az igazán bizalmas posztok helye, főszabály szerint viszont itt leszek megtalálható.
Importot már csináltam az imént, így ami oda került eddig, az már itt is megtalálható. A formázás még nem jó, a videók is elvesztek, valamint a hivatkozások is oda mutatnak még a bejegyzésekben, ezeket idővel rendbe rakom.
Ha valaki szeretne ahhoz a bloghoz meghívót kérni, várom szeretettel a jelentkezését. Még nem tudom, mikor állítom át privátra az oldalt; legkésőbb akkor megtörténik, amikor már nagyon kikívánkozik az, amit még mindig tartogatok... Van időtök.
Amúgy Semmi.
Minden:(
