Mesélek, hogy borzadjatok, miket csinálok.

 Ma délután hazafelé 3-szor futottam neki a kódunkkal a kaputelefonnak és értetlenkedtem amiatt, hogy nem jutok be, ami után véletlen feltekintve rájöttem, hogy leginkább az segítene az ügyön, ha egy lépcsőházzal arrébb próbálkoznék. Ha láttál egy lányt egy kaputelefon előtt állva rötyögni magában a hülyeségén, az én voltam. 

Szombaton először az optikába mentem, így aztán ott lapult már a garabó* mélyén egy doboz kontaktlencse, amit a sparban fizetéskor magától értetődően pakoltam fel a szalagra... Enyhítő körülményként kívánom előadni, hogy a pénztárosnak sem volt meg rögtön a hiba, simán húzta le a vonalkódot. Akkor kapcsoltam, amikor már emelte a telefont segítséget hívni, hogy a termék nincs bent a gépben... Jó.

Az elmúlt egy hétben 3-szor volt olyan, hogy rossz buszra szálltam fel munkába menetben, egészen egyszerűen azért, mert nem néztem a busz számának első tagját. Jön a busz! - örültem meg, és pattantam fel. Végülis mindegy, mert ugyan másik, viszont kb. ugyanannyi idő alatt megtett útvonalon értem be dolgozni, na de azért. 

Az ilyen húzásaim engem általában nem fárasztanak, viszont abban kételkedem, hogy bárki el tudna viselni ezekkel, miközben a lelkem mélyén arra vágyom, hogy szórakoztassa, ha már... 

*A fonott kosarat hívják így arra felé, ahol születtem. Szeretek ezzel járni boltba, leginkább a hangulata miatt, na és legalább nem kell a boltban külön kosarat felvenni, pakolok abba.