...ha leáll majd végre a szárítógép és fel tudok öltözni, mert nekem éppen tegnap este jutott eszembe kimosni a szennyesen kívül azokat a ruháimat is, amik nem piszkosak egyébként, csak mondjuk már rajtam volt x alkalommal 1-2 órát, mint a csöppet sem stílusos macinacim.

Amíg várakozok, megírom már az első olyan esetet, amikor anyukámmal emlékei szerint konfrontálódtam.

Az oviban azt kérte az Ági néni, hogy vigyünk be egy olyan családi képet, amin rajta van anya, apa, gyerek(ek). Anyukám ki is keresett nekem egyet, de rajta volt a nagypapám amerikába disszidált apáca testvére is, aki ritka hazatértekor lefényképezkedett minden rokonával. (Nagyon szerettem őt egyébként, a mai napig kedves számomra, a nyugalom, ami árad belőle, mindig megnyugtatott engem is és csodálattal tekintettem rá a tengerentúlon élésért és az apácaságért.) Nem akartam bevinni a képet, ellenkeztem, de anyukám rám parancsolt, hogy márpedig irgumburgum és betette a kistáskámba. Ott is maradt, gondolhatjátok. Délután az ovónéni azzal fogadta őt, hogy én egyedül nem vittem képet, nem igaz már, hogy nem akadt egy darab sem olyan, amin mindenki rajta van. Ő értetlenül vette elő a szekrényből a kistáskát és mutatta meg benne a fotót, hogy dehiszen itt van... nagyon megszidott persze, de az istennek nem tudta kiszedni belőlem sehogyan sem, miért nem vittem be a csoportszobába. 

Az este hazatérő apukámnak böktem ki végül könnyek között a kérdésére, hogy de hiszen családi képet kértek, az apáca néni viszont nem családtag, így ez a kép nem jó, ezt nem adhattam oda, értsék meg. 

Persze nyilván lehet most felnőtt fejjel mondani, hogy de hülye vagy, vazze, nyilván az lett vona a lényeg, hogy a család rajta legyen, a többi irreleváns, de a 4-5 évesnek ez nem volt evidencia, tőle családi képet kértek, az apáca néni meg nem szűk családtag tényleg. 

Jogász lettem, azt azért rögzítsük már ezen a ponton:) és ami azt illeti, ma, jogász aggyal is visszakérdeznék, hogy más lehet-e képen, vagy csak a család? Ha pedig nincs ott az apróbetűben, hogy más is rajta lehet a fényképen, de a család mindenképpen, akkor az nem jó kép.

A történetre nem emlékszem, a fényképre viszont, ami a gond volt, igen. Meg arra is, hogy apuci mindig nagyon későn ért haza, 10 után, sokszor éjfélkor, mikor bezárta a presszót, én mindig a helyére bújtam be az ágyba és ott vártam őt, a kispárnája volt a párnám, ha pedig így elaludtam, ő vitt az ágyamba hazaérve, adott puszit és takart be...