Talán túlbonyolítom én is a kérdést. Talán úgy van, hogy ha egyszer szeretnék elmenni, menjek el, aztán majd lesz valami. Ha nem mennék el, akkor úgyis én lennék a világon a legboldogtalanabb és meg is bánnám tutira, ráadásul nem is szeretném "cserbenhagyni" a számomra fontosat élete fontos pillanatában, és ez független attól, hogy én fontos vagyok-e a számomra fontosnak. Ilyen sok érv az elmenni kalapban, míg az otthonmaradósban a fájdalomtól való félelem (amit belegondolva viszont nem spórolnék meg akkor sem, ha itthon maradnék, lásd fentebb) és az ésszerűség van (amit bennem az érzések legtöbbször felülírnak, mint tudjuk). Jó. Végülis még van időm eldönteni a dolgot.  

Amúgy az is volt ma, hogy voltunk évzáró bulizni bowlingozni a kollégákkal a Mammutban, ami tök jó volt, szeretek "labdázni". Utána kellett volna vennem pár dolgot (jó ötletnek tűnt elintézni ott, ne kelljen holnap itthon menni utána), ami végül elmaradt. Hosszú percekig álltam a II. közepén és csak kapkodtam a fejem riadtan, mi hol van, majd némi bolyongás után megállapítottam, hogy aki ezt a két kócerájt tervezte, biztos nem volt százas, de legalábbis nem számolt azokkal a potenciális vásárlókkal, akik a Holdról... Borzasztó  zegzugos, átláthatatlan, ráadásul ma különösen kaotikus, hangos és zsúfolt is volt, inkább hazajöttem.