...most lett vége, én pedig kényszeresen ragadtam magamhoz a billentyűket, hogy gyorsan tisztába tegyem a bennem kavargó érzéseket. 

Megtalált engem ez a film, és valamiért - bár egyszer már elkezdtem nézni pár napja - ráhangolódni és egyhuzamban végignézni csak ma este sikerült. A végével oda is baszott rendesen (nem szabadna csúnyán beszélni, tudom, de erre most jobb szót nem tudok, bocsi). Felkavart nagyon ez a két óra; talán mert éppen olyan hangulatban kapott el, amikor erre különösen fogékony vagyok, és annak is meglehet az oka, hogy miért éppen az év első napján kellett végignéznem. 

Denzel Washington egy pilótát alakít ebben a filmben. Egy alkoholista és drogos pilótát, aki az ivás miatt már a családját is elvesztette. Egy újabb, alvás helyett mámorosan töltött pihenő után indul megint repülni, de a gép nem sokkal a felszállás után meghibásodik és kényszerleszállást kell végrehajtani. A több éves rutinjának köszönhetően a 102 emberből "csak" 6-an halnak meg, köztük az az utaskísérő lány, akivel az utolsó földi órákat múlatta a repülés előtt. 

Először hősként ünneplik, hisz - mint kiderül - a gép olyan rossz műszaki állapotban volt, hogy bárki más kezében lezuhant volna úgy, hogy senki nem éli túl. Aztán a vérvizsgálatból kiderül, hogy nem volt tiszta ő sem és a meghalt lány sem: alkoholt és drogot is találtak a szervezetükben. Mivel a gyártó cégnek jól jönne, ha a pilóta felelőssége lenne megállapítható, vizsgálat indul ellene. A szakszervezet által fogadott ügyvéd ugyan érvénytelenítteti a toxikológiai vizsgálat eredményét, a pilótára vár a feladat, hogy a meghallgatáson megmagyarázza a szemetesben talált két vodkásüveg eredetét. 

Persze a meghallgatásig végighazudozza az egész filmet: hazudik a barátjának, hazudik az ügyvédnek, az ex-feleségének és a fiának is, de legtöbbet magának arról, hogy bármikor le tudja tenni a piát, amit persze megállás nélkül vedel egyfolytában. Még a kórházban megismerkedik egy drogos lánnyal, aki nagyon komolyan elhatározza, hogy lejön a kábítószerről; rá akarja beszélni, hogy szökjenek el Jamaicára a felelősségre-vonás elől, de a lány elhagyja, mert pontosan tudja, hogy ha vele megy, soha nem fog leszokni. 

A barátja és az ügyvédje mindent bevetnek, hogy legalább a meghallgatáson józan állapotban tudjon megjelenni és azt mondja, amit megbeszéltek; de persze az utolsó pillanatban matt részegen találnak rá a szállodai szobában... Csak a jó öreg heroin tudja tárgyalás-képes állapotba hozni. 

Minden jól megy az utolsó pillanatig, amikor is elérkeznek az utolsó kérdésig: elképzelhetőnek tartja-e, hogy az elhunyt sztyuárdesz itta meg a vodkát abból a két üvegből, amit a gépen találtak? 

...és ezen a ponton, ránézve a meghalt lány fényképére a kivetítőn, elfogynak a hazudságok és kiszakad belőle az IGAZSÁG.

Az utolsó filmkockákon már a  börtönben láthatjuk viszont a főszereplőt, ahol rabtársainak mesél a történtekről levonva a tanulságokat. 

Ez bután hangzik egy férfitól, aki börtönben ül, de ez az első alkalom az életemben, hogy szabad vagyok. 

Pontosan tudom, mit jelentenek és milyen igazak ezek a szavak. Egy pillanat ugrott be róla a múltból, egy fájdalmas pillanat, amikor valaki inkább elárult engem csak azért, hogy a bőrét mentse és már szöktek is ki a könnyeim.

Ilyenkor divatos dolog számvetést készíteni, átgondolni a mögöttünk hagyott évet és célokat tűzni ki az új esztendőre. Bevallom töredelmesen, hogy ebben nem sem vagyok jó, leginkább mert nem gondolom, hogy ebből a szempontból az új év kezdete kivételesebb lenne, mint akár egy új nap, egy új hét, vagy egy új hónap kezdete. Mérleget vonni, fogadkozni bármikor lehet, amikor az ember úgy érzi, hogy a változtatásnak van itt az ideje. Ráadásul a nagy fogadalmak szoktak jó nagy kudarcokkal végződni általában, mert - ahogyan ebből a filmből is kiderül talán - az embert változtatásra leginkább nem a békeidőkben tett fogadalom, hanem az élettől kapott lecke szokta rábírni. 

Mérleget nem szívesen vonok, mert a veszteséglista túl hosszú lenne, rajta dobogós helyeken a legjobb barátom, szerelmem, szeretőm és vele minden, amiket az elmúlt majd 5 évben igaznak és őszintének hittem. Történt jó is: lejöttem a gyógyszerről, amivel a betörés óta minden napom indult a reggeli mellé: egy év után, 2012. november 01-én a magam önfejú módján egyik napról a másikra dobtam el a mankót, mert szerettem volna egyedül járni végre. Sikerült, és erre nagyon büszke vagyok, bár az igazsághoz az is hozzá tartozik, hogy e nélkül nem tudom mi lett volna velem az év első 8 hónapjában. A kisfiam egészséges, a lakásunk megvan, a melóm megvan, és megszabadultam attól a nőgyógyászati problémától is, ami már olyan régóta nehezítette az életem. Na és lett bicajunk végre:) 

Hát... Idén nem szerelmeskedtem, ami súlyos veszteség, figyelembe véve akár csak a szép álmaimat, amiket megélni így a valóságban nem tudtam, DE legalább a szex gondolata már nem tölt el viszolygással és szégyenérzettel, amit hatalmas eredménynek könyvelek el. 

Tomboltam rockoncerten, volt tehát olyan, amit megtenni nem mulasztottam el, mert volt viszont olyan, amit ugyanazon az estén megtenni elmulasztottam és bánni is fogom ezt a mulasztást életem végéig, mint talán soha vissza nem térő alkalmat*. Akkor "megúszós" voltam, de legalább több olyan dolog volt, amiben nem... És egyszer sem voltam megúszós olyan helyzetben, amikor aztán a következmények rám nézve igazán terhesek voltak, amikor a felelősség súlya nyomta a vállam.

Na és akkor ne feledkezzünk meg az igazán szép és boldog pillanatokról se, amiknek nagy részét itt ebben a naplóban is megörökítettem és ne feledkezzünk el arról sem, akit ha személyesen még nem is, de legalább itt a virtuális térben megismerhettem és okozott nekem igazán boldog perceket. 

Kéne valamit kívánni a jövőre is... magamnak nem kívánok talán lehetetlent, ha "csak" annyit, hogy megőrizhessem mindazt az értéket, amim van. Jó lenne valamit fejlődni is, mondjuk tudatosságban, de biztos, ami biztos neked pedig több spontaneitást kívánok az új évre, hogy csökkenjen köztünk a távolság...

Nézd meg a filmet, ha még nem láttad... 

*update: szerencsére visszatért az alkalom és nem mulasztottuk el...