Kéretlenül ágyba hozta nekem a kávét és még egy túró rudit is kaptam ráadásnak a jó reggelt-puszi mellé.
Nekem van a legjobb kisfiam a világon♥
Viszont.
Anya, igazán nem akarlak megsérteni, de rajtad már nem segít se a kondizás, se a szivacsos melltartó, itt csak a plasztikai műtét segíthet, mert a cicidet már nagyítóval is nehéz lenne megtalálni.
Na jó, te meg kabbe:)
De legalább őszinte:)
...csak oda. Velem tartanál?
Más. Szeretem az őszt, de ezek a vágylohasztó térdzoknik, amiket a nadrág kér, borzasztók. Szoknyázni fogok továbbra is és télen is végig megint, már látom.
(ez már rövid lesz)
A bánatomról is esett szó, de arról most nem írnék, mert elég volt akkor bolygatni a sebeket.
Úgy elfáradtam, hogy a vonaton picit el is szundítottam, de nem bírok holnapig várni, muszáj leírnom még ma...
Hallgattam a Doktornőre, és kijöttem a Kopaszi-gátra megtudni, mit fogok érezni, és képzeld el, hogy az első rossz érzés után sokkal jobb jött: valami más, valami új, valami szép, hogy bárcsak...♥
Hajfestés és gyantázás közben jönnek a legjobb gondolatok, de ma már iderögzíteni nem tudom őket a "bárcsak..." -érzés miatt, ami ma rámtört és úgy fejbekólintott, mi a ligeti kurvát a hajóhinta:) :(
Nem tudom kinyitni az ablakot, bevetni az ágyat anélkül, hogy rálépnék valamire...
Hogy ne kapjak sikítófrászt akkor? :)
Az is volt még, hogy hazafelé menet egy akta, amit még be akartam dobni a fiókomba, a kezemben maradt; akkor kezdtem el gyanakodni, hogy valami nem oké, amikor már adtam le a kulcsot. A portás Ágika meg persze rá is kontrázott a zavaromra: megkérdezte, hogy megsétáltatom az ügyfelet?!:)
Hülye én:)
Reggel minden flottul ment, 7:15-kor már úton voltunk; bár kivételesen most este volt némi műsor: 10 percenként "anya szomjas vagyok", "anya éhes vagyok", "anya fáj a fejem"... Aztán persze kibújt a szög a zsákból, hogy "anya hiányzol, aludhatok veled?:(".
Most ömlengeni fogok, de ugye ez az én naplóm, ezért itt azt is lehet, nem csak nyafogni:)
Az megvan, mikor a tigris letámadja micimackót mindig, mikor találkoznak? :)
Na hát kb. így támadnám le első látásra, ha megtehetném:)
...most már tudom, mit jelent.
Magáról a meccsről inkább nem írnék túl sokat, mert nem is értek hozzá, meg aztán akit érdekelt, az úgyis látta vagy megnézi majd, utánajár, akit meg nem érdekel, annak meg hiába is részletezném; helyette inkább arról mesélek, én hogy éltem meg az egészet.
A többit majd holnap, vagyis ma, csak napközben, vagy nem tom, de ennyit most muszáj megörökítenem, mert egészen egyszerűen muszáj na:)
Igazán elárulhatná nekem valaki: mit számít egy csapatnak, hogy hazai pályán vagy valahol vendégként játszik? Miért mondják mindig, hogy "a hazai pálya előnye", vagy hogy "idegenben nehezebb nyerni"? Hisz végül is pálya, pálya, nem??
Itt van pl. a hoki. Elméletileg ugyan olyannak kell lenni mindegyik pályának, akárhol van: sárga csik, sárga sík... Hát akkor??
Van ennek valami köze ahhoz, hogy én is leginkább a saját ágyamban szeretek szexelni, még ha néha olyan jó is máshol csinálni? Na és akkor ezek szerint én is rosszabb teljesítményt nyújtok máshol???:))
Elviccelem, de közben kicsit félek ám, mert ma megint valami olyat nézek meg közelről, amiben még nem volt részem sosem.
Most lelkizni fogok egy sort úgy rendesen, de ugye megtehetem, mert végülis ez az én naplóm, így aztán jogom van akár ahhoz is, hogy nyafogjak, te pedig eldöntheted, hogy te is "gusztustalan mártíromkodásként" értékeled, vagy elhiszed nekem, hogy a tipródásom őszinte.
Fáj, mert önző dög vagyok és bánkódok, hogy így már nem láthatom és nem hallhatom őket sosem élőben; de ehhez társul most valami más is... Voltál már úgy, hogy egy rossz hír miatt azért bánkódtál leginkább, mert fájdalmat okozott valaki olyannak is, aki igazán "közel áll" hozzád? :(
Jó sokáig tartana mindről írni, meg unalmas is lenne, mert szerintem nagy részét már csak én nem láttam eddig, így csak egy-egy mondatot róluk, ami eszembe jutott, mikor néztem őket:
Mióta ideköltöztünk (ennek lassan már 5 éve), olyan sokat álmodoztam arról, mit rejthet ez a kőfal és a felette meghúzódó korlát. Nem tudtam elmenni mellette anélkül, hogy ne járjon át az érzés: úgy, de úgy átmásznék rajta valahogyan, akárhogyan, kideríteni, mi lehet mögötte.
Ezért ide leírom, biztos ami biztos: ha még egyszer bárki ebben az életben bármiféle éles/hegyes szerszámmal közelít a "szentélyemhez", arra ráuszítom az azt őrző sárkányomat annak velem gyűlik meg a baja.
update (21:24): a hajam viszont már bongyi marad, mert azt kiszárítani már tényleg nincs erőm. Holnap varratszedés!! Amúgy most nézem, hogy jó kis szófosásom volt hétvégén, kéretik betudni Bandita hiányának, meg a hosszú hétvége alatti kényszerű lábadozás miatti nyűgösségnek. Amúgy még így is bennem maradt egy csomó dolog, pl. hogy miért szeretem olyan nagyon azt, akit nem ismerek személyesen, mivel tesz tudtán és akaratán kívül boldoggá engem, meg a szomszédban folyó sír-"rekonstrukció" miatti felháborodásom, meg a rácson túli illúzióm földig-rombolásának problémaköre, de ezekről majd akkor, ha meg tudok ülni a popsimon 10 percnél tovább. Aztán kellene írnom róla is többet, csak hogy félek emlékezni... nagyon félek.
Mert hát az van, hogy egy összetört szív darabjainak összeszedegetése csak addig tűnik lehetetlennek, amíg nem próbáltál nőgyógyászati műtét után pár nappal, sajgó altájjal körömlakkot leszedni a lábujjaidról, majd újra kifesteni:) Egyelőre nem sikerült, de még van másfél nap a hétvégéből, szóval nem adom fel.
Van egy hülye szokásom. Nem olvasok el egy könyvet akkor, ha nem "tetszik" a story vége. Ez nem azt jelenti, hogy feltétlenül "happy end"-del kell végződnie, hanem azt jelenti, hogy csak akkor kezdem el olvasni az elejétől, ha a végében (mondjuk az utolsó egy-másfél oldalban) megfog valami, legyen az bármi, amitől befogadhatónak találom a dolgot.
...éjjel nem hagyott aludni a fájdalom, és ezen kattogtam megint, mint egyre többször az elmúlt napokban.
A szívemben a gyász, a veszteség érzése még ott van, keresem a válaszokat a múltra, keresem a válaszokat a megválaszolatlanul hagyott kérdésekre, siratom a szerelmem, a barátom, DE közben van bennem valami más, valami új, valami szép, valami jó, amit nem értek, de azt érzem a zsigereimben, hogy boldoggá tesz. Nagyon. Egy 19.5 év szigorított szabadságvesztés által edzett arc csakis ezért lehet olyan ijesztő.
Kedves Holdviola, ez nem személyes ügy, hanem munka, ne vigyél bele érzelmeket, csak keményen!
De hát hol van az megírva, hogy egy perképviselőnek mindig minden helyzetben olyan keménynek és racionálisnak kell lennie, akiről lepereg minden? A tárgyalóteremben persze, de azon kívül? Miért baj az, hogy egy ügy szívügyem is, mert nem csak a jogérzékem, hanem az igazságérzetem szerint is jónak tartom a döntésem és eszerint állok ki mellette?
Akkor megint tanultunk valamit.
Na ilyen egy nemfinomkodósfalhozvágósruháttépősharapóskarmolósszexelős-zene:)
Most ezt akkor fel kell vennem a "nem halhatok úgy meg, hogy előtte nem..."-listámra. Gyűlik már.
