Mert hát az van, hogy egy összetört szív darabjainak összeszedegetése csak addig tűnik lehetetlennek, amíg nem próbáltál nőgyógyászati műtét után pár nappal, sajgó altájjal körömlakkot leszedni a lábujjaidról, majd újra kifesteni:) Egyelőre nem sikerült, de még van másfél nap a hétvégéből, szóval nem adom fel. 

Egyébiránt el kell mondjam, hogy csak is a saját önfejűségemnek köszönhetem, hogy most így szenvedek, mert persze, hogy nem bírtam magammal és csütörtökön bementem dolgozni gyalog!, mert volt aznap lejárósom, és persze, hogy a tervezett két órányi tűzoltó-munkából teljes munkanap lett, mert persze, hogy éppen aznap kellett őstermelő-ügyileg megváltanunk a világot, aminek az eredményeként persze, hogy lábra sem bírtam állni másnap és jóformán azóta sem. 

Hülye én. 

Közben megint arra jutottam, hogy nem szeretnék jogász lenni Amerikában, mert micsoda hülyeség már ez a precedensjog, meg úgy az egész. Ezek úgy csinálnak, mintha kényszeríteni, erőszakot elkövetni, megfélemlíteni csak tevőlegesen lehetne. Mintha nem tudnák, hogy van "verbális agresszió", "pszichikai terror", "érzelmi ráhatás", amiket jobb helyeken a jog is ismer és kezel, így a magyar is nem véletlen, hisz olykor súlyosabb károkat lehet velük okozni, mint a tettlegességgel. A témára személyes érintettség okán az átlagosnál talán érzékenyebb vagyok, de ez most csak mellékszál (az ügyvédeket nézem éppen). 

Ha többet nem írok, az azért lesz, mert sírba vitt a hiúságom.