Van egy hülye szokásom. Nem olvasok el egy könyvet akkor, ha nem "tetszik" a story vége. Ez nem azt jelenti, hogy feltétlenül "happy end"-del kell végződnie, hanem azt jelenti, hogy csak akkor kezdem el olvasni az elejétől, ha a végében (mondjuk az utolsó egy-másfél oldalban) megfog valami, legyen az bármi, amitől befogadhatónak találom a dolgot.

Sokszor elhatároztam már, hogy filmekkel is így fogok tenni, a Titanic után is eldöntöttem, mert nem akartam elhinni egyszerűen, hogy azért kellett végigszenvednem 3 órát, hogy a végén a fickó elsűllyedjen a jeges vízben.   

De filmekkel nem megy ez a végét-először dolog, olyannyira nem, hogy sokszor úgy kezdek bele némelyikbe, hogy nem is tudom, miről fog szólni. Így történhetett meg, hogy belesétáltam ennek az igaz történeten alapuló mozinak a csapdájába, ami ennek megfelelően jól haza is vágott lelkileg.

Van egy fiú és egy lány, akik már négy éve együtt vannak, boldog házasok, szerelmesek, minden ok, amikor is egy este autóbalesetet szenvednek. A fiú elég gyorsan felépül, a lány viszont a fejsérülése miatt úgy ébred a kómából, hogy az utolsó 5 év kiesett. Emlékei szerint még jogi egyetemre jár, vőlegénye van, apa-anya kicsi lánya; nem emlékszik arra, hogy az eljegyzését felbontotta, arra sem, hogy az egyetemet ott hagyta és elköltözött a szüleitől, sem arra, hogy szobrász lett és a férjére is idegenként tekint. Mivel pedig így van, nem is bízik benne, elutasít mindent, ami hozzá köti. A családja pedig szépen visszaél a helyzettel, mert úgy gondolja, itt az alkalom visszakapni a kicsi lányukat, akit formálhatnak tovább a saját képükre. Mindeközben pedig a férj kétségbeesetten próbálja visszakapni a feleségét, ezért mindent elkövet, hogy az visszanyerje az emlékeit, persze hiába. A kiesett évek nem jönnek vissza, de azt nem mondom el, mi lesz akkor;) 

Amiért nekem ez az egyébként tök kurva jó bambis-film nem esett jól, az a fickó oldala, hisz a fájdalmát teljes szívemből át tudtam érezni. Egyik nap megy másik után a megszokott kerékvágásban, aztán történik valami, amitől a világ kifordul a kerekéből, és egyik pillanatról a másikra idegenként tekint rá az az ember, akivel eddig teste, lelke egy volt. Próbálja "visszacsinálni", próbálná menteni a menthetőt, de hiába, mert a másik nem akar emlékezni. 

Nem pont ezen, de ilyesmin mentem/megyek át én is azzal a különbséggel, hogy a kedvesem nem amnéziát kapott, "csak" megtagadott, mert a vélt érdeke így kívánta. Az egész agyrém, de télleg:( Ismersz és szeretsz valakit majd 5 éve: barátja, szeretője vagy, örömben-bánatban, gondban mellette és ő melletted, egyik nap még intézed az éppen aktuális problémáját, aztán egyszer csak eltűnik a semmibe, majd pár nap múlva kapsz egy pár soros levelet, miszerint otthon egy régi levelünk előkerült a postafiókjából illetéktelen kezekbe, így "soha tobbet ne hivj, ne irj, ne jelentkezz semmilyen modon. ha latsz valahol, ne gyere oda. megegyszer: NE. egyszeruen le akarom zarni az eletemnek ezt a reszet, VEGLEGESEN, mert igy nem jutok semmire. innentol kezdve ha hivsz, nem veszem fel. ha irsz, nem valaszolok. semmire. ez volt az utolso levelem."

...és ennyi:( Érted? :( Amikor pedig keresném, mikor próbálnám megbeszélni, megérteni, "takarodjak az életéből", "szex-szel manipuláltam" (wtf?!), "hány tőlem"(wtf?!), "vessek magamra, amiért belészerettem, magamnak köszönhetem"(wtf?!), a fájdalmam "gusztustalan mártíromkodás"(wtf?!), és "az érzéseinek semmi köze ahhoz, hogy ő mit döntött"(wtf?????????????????????????????????????!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!). 

Nekem még nem halt meg senkim úgy, hogy közben él és virul, csak számomra akar meghalni:( Arról volt szó, hogy van még vagy 30-40 évünk mindent megbeszélni, hogy sosem engedjük el egymás kezét, én ezt írtam alá, ami most van, az nem volt benne a szerződésben, még az apróbetűben sem. Legalább elém állt volna, legalább a szemembe mondta volna egyenesen, legalább megpróbáltunk volna közösen megoldást találni, legalább meghallgatta volna előtte a véleményem, de nem. Nem búcsúzott el Banditától sem, aki azóta sem tudja hová tenni az egészet, de ezen mit csodálkozok, hisz én sem:( 

Nem tudom, hová vet az élet, nem tudom, mi lesz velem, de az tuti, hogy ha megsegít a Jóisten és egyszer még találkozhatok vele, azzal fogom kezdeni, hogy jól behúzok neki kettőt a szeretet jogán: egyet, mert ez maradandó lelki sérülést okozó, cserbenhagyásos "gázolás" volt és egyet azért, amiért elfelejtette, hogy mikor, miért és hol találkozott az utunk:(

Nézd meg ezt a filmet, tök jó amúgy télleg...