Most lelkizni fogok egy sort úgy rendesen, de ugye megtehetem, mert végülis ez az én naplóm, így aztán jogom van akár ahhoz is, hogy nyafogjak, te pedig eldöntheted, hogy te is "gusztustalan mártíromkodásként" értékeled, vagy elhiszed nekem, hogy a tipródásom őszinte. 

Szóval elmondom, mi a baj. Nem lesz egyszerű, de legalább megtudod, milyen béna tudok lenni sokszor. A "miért" nagy része nem ide való, majd megtudja az az egyetlen, akinek meg kell tudnia, ha kéri és megkapja velem "egység-csomagban", de nekem jó ideje már nincs holnap, nincs holnapután. Nem vagyok halálos beteg, ne gondold, egészen egyszerűen ezeknek a történéseknek köszönhetően az égett belém, hogy semmi nem biztos, csak ami éppen van, és attól, hogy valaki itt van ma, semmi garancia nincs arra, hogy ott lesz holnap, vagy holnap után:( És ezzel az érzéssel élni kibaszott szar. Ez az érzés úgy lebénít, a félelem a holnaptól annyira tud fojtogatni, hogy sokszor úgy vagyok vele: inkább nem kell nekem a mában sem senki, ha vele félnem kell a holnaptól. 

Aztán. Én annak előtte egy rettentő prűd valaki voltam, tudod (vagy remélem, nem) amolyan kapcsoljuk le a villanyt és legyünk csendben típus az ágyban. Ebben a szerelemben nyíltam ki, éltem meg a testiséget úgy, mint szépség és szenvedély azzal, akivel testem, lelkem egy volt. Aztán szakításkor ugyan ez a valaki azt mondta nekem, hogy már jóideje csak sajnálatból feküdt le velem, és nem is akarta igazán, csak látta rajtam, mennyire akarom, hogy megdugjon, és csak azért állt velem szóba, mert az agya a fejéből a gatyájába vándorolt, különben messze elkerült volna. És a legrosszabb az egészben, hogy többször hiszem el már ezeket, mint nem:(

Nem tudom, igazán nem tudom, hogyan lehet ebből kimászni, megint bízni; nem tudom, szabad-e a közelembe engednem bárkit innentől fogva. Nem tudom, igazán nem tudom, szabad-e szeretnem ott kint a világban hús vér férfit, vagy csak gyűlöljem inkább mindet tiszta szívből, éppen úgy, ahogy szerettem ezt az egyet:( Mert van olyan, hogy tisztesség, van olyan, hogy emberség, van olyan, hogy becsület, amikből viszont arra nem futotta, hogy szépen köszönjön el és csendben csukja be maga mögött az ajtót, mikor itt hagy engem:( Ha pedig megtörtént egyszer, mi rá a garancia, hogy nem történik meg újra majd a jövőben?:(