Sok idő telt el, úgyhogy csak azt tudom összeszedni már, ami nagyon megmaradt bennem, kb. időrendben.**

De ezt most nem panaszkodásképpen írom, csak enyhítő körülményként kívánom előadni, hogy miért is nem írok többet. Igazából az van, hogy egy nap kivételével, amikor az az egyébként felejtős talim volt, egyetlen esetben sem értem haza 7 óra előtt, sőt csütörtökön 9 után estem be az ajtón. 

Hiányzik Bandita. Igazából mindenki, aki számít, messze van, ami miatt picit szomorkodok, de csak akkor, amikor ráérek szomorkodni:)

A mögöttem lévő évek felidézésből már nem sok van hátra, most viszont kicsit megálltam, mert gondolkodnom kell. Eddig azt hittem, hogy a szakításkor elhangzottak ütötték rajtam ezeket a mély sebeket, amiktől szenvedek, de a legutóbbi fejezet óta már korántsem vagyok olyan biztos ebben. 

Na jó,  akkor először is tisztázzuk: a szerelem számomra nem több, mint vágy, vonzalom, felébredt érdeklődés, szóval kémia, kémia, kémia, tehát semmi olyasmi, amire önmagában egy életet építünk. Rögzíteni kívánom azt is, hogy számomra a kívánás is érzés, meg a vágyakozás is, meg a vonzódás is, tehát amikor az "érzéseimről" írok, akkor se tessék megijedni.

Vasárnap esti zene. Miközben hallgatom, érzem, hogy tér vissza belém az élet, az ereimben a vér szinte a zene ritmusára lüktet...

Visszanézve az e heti bejegyzéseket, megint eléggé elvesztettem a fonalat. Jó. Nagyon nem történik semmi, ami mégis, annak nagy része szót nem érdemel, ami érdemelt, azt azért rögzíteni nem mulasztottam el.

Egy jól betalált tegnapi mondatnak köszönhetően vannak fejlemények, csak valahogy írni még nem tudok róla. Ettől nagyobb baj, hogy azt sem tudom, helyes-e az, ha ide kerül, miközben persze pontosan tudom, hogy nekem mindig segíti a megértést, ha a gondolatok káoszában rendet teszek az írással. 

Nem tudom, mi legyen, régen voltam blog-ügyben ilyen tanácstalan. 

Holnap vizsga, ilyen dekoncentráltan megyek oda. 

Attól, amit Williamnél olvastam, mert eszembe juttatott egy csomó mindent, ami fáj nekem.

Hol is tartottam vele kapcsolatban?

Kávézni hívott, amire én első körben rámondtam az igent, hogy megtudjam, mit is szeretne. Gondoltam, ki tudja, hátha valami szuper üzleti lehetőséget kínál, esetleg biztosítást vagy valami terméket akar rám sózni és azért a hízelgés? A kávé megbeszéléséhez elkérte a telefonszámom, majd múlt hétfőn levélben érdeklődött a munkarendem felől. Közben vagy két google talk felkérés, és vagy 3 fb üzenet is érkezett tőle (benne egy-egy mosollyal), ami már sok volt nagyon, ezért a következő levelemben megírtam, hogy legyen szíves az időpont-egyeztetésre szorítkozni, mert nem csetelek. Aztán kedden délután írta, hogy ezek szerint a pénteki napok jöhetnek számításba, amikor is ő délig dolgozik, szóval "találkozhatnánk olykor". Bakker... Na, ezen a ponton kiakadtam újfent, de szépen és higgadtan megírtam, hogy pénteken tárgyalok másik városban, így biztosan nem jó, majd talán a következő péntek lehet alkalmas. "Oké, már nagyon várom" - jött a válasz, amire én már nem válaszoltam, de tudjad Kedves Olvasó, hogy közben küldte újra és újra a google talk felkéréseket, amiket én rendre elutasítottam, mert továbbra sem szerettem volna csetelni vele. Aztán pénteken este megint írt levelet, hogy a játszótéren addig is találkozhatnánk, amire én megint csak nem válaszoltam, mert egészen egyszerűen nem tudtam mit mondani. Aztán hétvégén megint jöttek a csetelés-felkérések tőle több soron, amiket rendre elutasítottam, és már mérges is voltam, mert ha egyszer megmondom, hogy nem csetelek idegen férfiakkal, akkor nem csetelek a 20. felkérésre sem. Egyébiránt tudod az van, hogy utálok csetelni, az msn-t sem szerettem és a skype-ot is csak végszükség esetén használom, egészen egyszerűen azért, mert nincs türelmem hozzájuk. Amíg leírom, addig 20szor elmondom teloban. A személytelenségéről már nem is beszélve. 

Na és képzeld el, hogy ma megjelent a munkahelyem előtt, és onnan felhívott, hogy lemennék-e hozzá, mert szeretne beszélni velem. Lementem, megkérdeztem tőle, mit szeretne, mire azt mondja nekem, hogy ne haragudjak, de ő nem bír magával (wtf?), mindig csak rám gondol (wtf?), szeretne elnézést kérni a lerohanásért, de úgy érzi, hogy szerelmes lett belém (wtf?), és ettől megkattant. Szavak, szavak, dunát tudnék rekeszteni velük, meg egyébként is szkeptikus vagyok a meglátni és belészeretni kérdéssel, abból akkora szívás tud lenni...

Én erre nem vagyok alkalmas, soha nem is voltam*. Ráadásul, egészen biztos, hogy nem fog még egyszer olyan történni, hogy valaki majd utólag azt vágja a fejemhez, hogy "csak azért állt velem szóba, mert az agya a fejéből a gatyájába vándorolt".  Erről majd én gondoskodok. Oké, nem szexeltem másfél éve, és már tök jó lenne, de annyira nem lenne jó, hogy ezért hagyjam bántani magam. Látom előre, mi lenne: tegyük fel meg tudnám kedvelni annyira, hogy közel engedjem magamhoz, aztán véletlen lebukik anya előtt, és én leszek az összes bajának okozója, ő meg nem is akarta, csak mert én ráakaszkodtam... Na persze. 

Szóval hazaküldtem szépen.

*http://fiamma.blog.hu/2013/05/15/lassu_viz_vagyis_ami_publikus_belole

Olyan sokat emlegettem már itt őt, hogy most már akkor írok róla egy hosszabbat is...

Az megvan, amikor Julia Roberts kilép a szállodából, és a limuzin visszaviszi a régi életébe, amiből hiányzik a szerelem?

Az olvasottak tükröt tartottak elém, amibe végül bele is néztem, mert hát nem lehetek megúszós, ha egyszer utálom, ha valaki megúszós, ugye?

Tudjuk már egy ideje, hogy egy álombéli együttlét is eredményezhet valódi orgazmust, most kicsit mégis szomorú és zavarodott vagyok tőle, mert...

Oké, ahhoz képest, ahonnan indultam, ne várjak csodát, örülhetek annak, hogy már legalább álmomban sikerült megélnem mással bármiféle szexualitást, de bakker...:(

Szép képes blogokat nem kaptok:)

Ugyanazért szerettem meg Williamet, amiért a Hűtlenség blogot: mert szembe megy korunk prüdériájával, ami szerintem még mindig létezik, és minden képmutatást nélkülözve mondja ki a "kimondhatatlant". Mert tudod az van, hogy kizárólagosságot hirdető körökben olyan szintű, totális intolerancia van, aminek az eredményeképpen egyszerűen nem lehet még csak együtt gondolkodni sem, nem hogy a más véleményt közölni anélkül, hogy ne minősítenének rögtön a szabados elveid miatt. 

Szóval legyetek nyitottak és befogadók! 

update (2014. március 29. 17:28): Úgy tűnik, William bezárta a blogját, ezért levettem a listáról. Ha észlelem, hogy újra ír, majd aktiválom a linket. A Hűtlenség-blogot pedig levettem a listáról, ne csaljatok, hanem beszélgessetek egymással.