Ma megosztottam a Doktornővel a félelmeimet és a változást is, ami bennem az utóbbi időben végbemegy, és azt mondja, hogy szerinte az mindenképpen jó jel, hogy - még ha lassan és fokozatosan is - olvad a jegem. Szerinte a gyógyulás jele és akkor a lelki kötés is oldódik már el. 

Elmagyarázta nekem, hogy ez a piros lámpa létező dolog sajnos és nem véletlen, hogy álmomban nem jelentkezett; az álom felett a tudatnak nincs hatalma, így nem tud blokkolni sem úgy, mint ébren. Mondjuk szerinte a piros lámpa valódi szituációban nem akadályozna engem: ha biztonságban érezném magam, ahogy álmomban is történt, nem lenne gond. 

Ettől még izgalmasabb, hogy a szégyenlős kérdésemre megerősítette: nem képzelődtem, amikor úgy tapasztaltam magamon ébredéskor, mintha...:) Azt mondta nekem, hogy - bár nagyon ritka dolog nőknél - tényleg lehet olyan, hogy egy álombéli együttlét valódi orgazmust eredményez. 

Hát értél te már ilyet? Nekem ez kicsit "ijesztő", másfelől viszont tök kurva jó, ha tényleg így van, már pedig csak így van, ha velem is megtörtént. 

Most nagyon örülök, több okból. Egyrészt azért, mert olyan, de olyan szép volt, szeretnék még sok ilyen élményt. Aztán ujjongok a gyönyörűségtől amiatt, mert nem volt és azóta sem kérdés számomra, hogy akivel álmomban együtt voltam, azzal voltam 100 %-osan. Szóval láttam az arcát, felismertem és végig őt kívántam közben, őt csókoltam, őt simogattam. A Doktornő szerint ez nagyon fontos momentum, mert ez azt jelenti, hogy nem az esetleges neki szóló vágyaimat éltem ki mással álmomban; biztos nincs arról szó, hogy őt kívántam, csak elfojtottam és átraktam másra. Örülök azért is, mert a piros lámpa ugyan még akadályoz abban, hogy magamat beleképzeljem egy együttlétbe, de nem akadályoz abban, hogy emlékképként felidézzem az álmom és már ez is nagy dolog ahhoz képest, ahol mondjuk fél éve, vagy három hónapja voltam.