De ezt most nem panaszkodásképpen írom, csak enyhítő körülményként kívánom előadni, hogy miért is nem írok többet. Igazából az van, hogy egy nap kivételével, amikor az az egyébként felejtős talim volt, egyetlen esetben sem értem haza 7 óra előtt, sőt csütörtökön 9 után estem be az ajtón.
Szerdán ugyan hazaértem 6-ra, de 7-kor mentem is tovább a találkára, ami egészen borzasztó volt. Meghallgattam ennek a kedves fiúnak az egész életét, minden bánatát, és rettentően sajnálom is, csak hát az elég kevés a továbblépéshez. Arra jutottam, hogy talán anyahiánya lehet (meghalt neki egyébként pár éve rákban), azért is vonzódik az idősebb nőkhöz, nem én vagyok az első, és gyanítom az utolsó sem leszek. Igazából nem volt terhemre vele beszélgetni, legalább kimozdultam egy kicsit, de ez nem tud több lenni sosem. Egy söröző teraszára ültünk ki, jó soká értem haza, meglehetősen álomittasan a két pohár barna sörtől. Az ebédelős pasi szintén nem lesz sosem több ebédelős partnernél, ne kérdezd miért, egyszerűen tudom, mégpedig onnan tudom, hogy nem akarom, hogy több legyen, olyan hidegen hagyott engem ő is, mint a legtöbb férfi mostanság, nem mozdított meg bennem a világon semmit.
Bent kaptam két feladatot (írtam ezt már?), az egyiket meg is oldottam, a másik hétfőn délután határidős, már majdnem kész van. Haza is hoztam, hogy rágódjak még rajta, de semmi sem lett belőle, mert tegnap is bent voltam Budapesten tekeregni a rocker cimborámmal. Hol máshol kötöttünk volna ki, mint a Kopaszi-gáton, ettem lángost finomat, jót beszélgettünk szokás szerint, meg becsukott szemmel néztem a napba, süttettem a pofim. Aztán nála aludtam a késői vonatozás helyett, mert felajánlotta. Igazából bánatos vagyok egy kicsit, mert nem tudom, helyesen járok-e el vele szemben azzal, hogy nem engedek a kísértésének, viszont találkozgatok vele úgy, hogy tartom a kapcsolatot a szó szoros értelmében vett barátság-haverság medrében. Ő nem egyszer kifejezte felém, hogy kíván engem; persze mindig mondja, hogy nem erőlteti, és elfogadja, ha nem akarom, hisz mindig adódik valaki a célra, nekem mégis rossz érzésem van az egésztől. Eddig úgy voltam vele, hogy nem kell rosszul érezni magam, hiszen úgy ismert meg engem, hogy előtte már olvasta Holdviola blogját, és maradt jó darabig még azután is, hogy egy koncert alkalmával találkoztunk személyesen. Mivel pedig tudja, hogy mivel küzdök, igazán nem vethet a szememre semmit, nyílt lapokkal "játszom". Mostanra viszont már nem vagyok benne biztos, hogy egészséges dolog úgy kapcsolatot tartani vele, hogy én bizonyosan nem leszek képes a szexre sosem. Tisztában van azzal is, hogy ki az én "szerelmem", mégis mindig elmondja, hogy egyszer úgyis bejut a bugyimba, ami miatt sokszor feszengek a közelében. Közös az érdeklődésünk, járhatunk időnként együtt el koncertre, csavarogni, csak az a szex... A szex-téma lenne tabu. Délelőtt is egészen jól elvoltunk, de csak addig, míg nem kezdett el kérlelni engem arra, hogy feküdjek oda mellé az ágyra. Még a vér is megfagyott az ereimben, amit persze láthatott is rajtam, nem is erőltette sokáig a dolgot, én viszont nem sokkal később felpattantam, hogy mennem kell. Szóval katyvasz a köbön, és félek, hogy erre előbb-utóbb rá fog menni a barátság, ha ő nem tudja nem erőltetni annak ellenére, hogy én biztosan nem fogok tudni belemenni. De szomorú leszek, mert amúgy meg bírom.
Egyébként minden oké, csak rettentően hiányzik a kisfiam, és nagyon várom a péntek estét is.
A hajfesték még a hajamon... Le kellene mosni.
