Szombaton megint túlvásároltam magam teherben. A bicaj kosarában úgy 7 kiló cucc volt, az apraja egy szatyorban lógott a kormányon. Gondoltam iszok még hazaindulás előtt; a vázat a két térdem közé szorítva próbáltam megoldani a dolgot. Sajnos nem voltam elég ügyes, ivás után véletlenül mindkét kezemmel elengedtem a kormányt, hogy az üdítőt a helyére visszaigazíthassam. Ettől persze a bicaj kibillent az egyensúlyából, és már dőlt is el. A kosár kipattant a helyéből és messze repült, belőle pedig minden szanaszét. A kukorica- és a 2 babkonzerv, ráadásnak még az almák is, amikre persze nem zártam rá a zacsit rendesen. A szatyorból megint csak elgurult, ami csak tudott. Az első Juj! után elkezdtem nevetni, és csak nevettem, még akkor is nevettem, mikor már szedegettük össze a holmikat a tér közepéről. 

Erre a gyerekem: 

Anya! Normális ember ilyenkor pánikol, te nem tudod?! 

Tegnap óta tudja már ő is, hogy nincs ilyen törvény...:) A pánikolást valódi problémákra tartogatom. 

Ha láttál egy lányt egy téren, szétszaladó almákat és konzerveket szedegetni nevetve, én voltam... 

A meggyes nudlit prézlibe forgattam. Ne kérdezd, hogy történt, mert nem tudom megmondani, talán tudat alatt derelyére vágytam. 

A vizsga tegnap nem sikerült, újra fel kell vennem ezt a tárgyat februárban. Most arra gondolok, hogy talán tudat alatt szeretem a Tao. törvényt és nem akarok megválni tőle, ezért bukok meg belőle mindig. 

Akkor most rögzítsük: Holdviolának nem szabad a lábát betennie a Váci utcára, sőt sokkal jobban tenné, ha egyáltalán nem tenné be a lábát a Vörösmarty térre sem. 

Olyan helyre szeretném, ahol látom.

Nem egyszerű, mert két ilyen hely foglalt már;)

update (21:47): Ne legyen szőrösödős helyen, és ne legyen ráncosodós helyen. Szűkül a kör. 
update (2013. 08. 14. 18:29): Most úgy érzem, hogy ez a két kritérium nem összeegyeztethető:)

Ilyen is volt. Egy nagyon finom, fürdőzés közben is fogyasztható kímélő egytálétel, kifejezetten olyan alkalmakra, amikor gyakorlatilag üres hűtőre érsz haza :) 

Sok idő telt el, úgyhogy csak azt tudom összeszedni már, ami nagyon megmaradt bennem, kb. időrendben.**

Hiányzik Bandita. Igazából mindenki, aki számít, messze van, ami miatt picit szomorkodok, de csak akkor, amikor ráérek szomorkodni:)

Karácsonyra Banditának vettem egy elektromos fogkefét. Nem csak szép és ügyes, de még okos is hozzá, mert jelzi a két perces fogmosás végét. Pár hete jöttem rá (nem röhög), hogy végül is használhatnám én is, az én koromban még jobban oda kell figyelni erre is ugyebár.

Tök jó, mert én csak békésen leülök a kád szélére, rákönyökölök a mosdókagylóra, és elálmodozhatok bármiről, amíg a kütyü végzi a dolgát a számban. Nincs is ezzel gond, csak hát megint azok a fránya korlátok... 

...mert basszus milyen már, hogy egy fogkefe mondja meg nekem, hogy meddig mossam a fogam!

Fuck:)

Bandita barátozik ma délutántól, és mivel a vendéglátók nem a városban laknak, majd csak hétfőn hozza haza az apuka munkába menet. Én egyedül, de magányosnak még sem érzem magam. 

Banditáék ma reggel 3 napos osztálykirándulásra mentek.

Azt álmodtam, hogy Banditával színházban voltunk. Az alkotmánybírák adták elő a megzenésített alaptörvényt, több szólamban. Én áhítattal hallgattam:), de persze Bandita igen hamar elunta magát, szeretett volna hazaindulni. Kérleltem, hogy maradjunk még, legalább a második felvonást várjuk meg, mert hamarosan vizsgázok az szja törvényből és annyit módosították mostanában, hogy már követni sem tudom a változásokat, ezért szerintem rettentő hasznos lenne hallanom egységes szerkezetben, megzenésítve, hátha úgy jobban rögzülne. 

:)

...és akkor felálltam és hazajöttem. 

:)

Otthon. 

Szeretem a szüleimet, mindig jó látni őket, de mikor "hazaérek", rendszerint rájövök, hogy igazából nem vagyok már otthon itthon. Na, ezt most jól megaszontam.

...mert mi más lenne az, amikor az ember lánya és a gyereke szombat délután 5-kor találja ki, hogy bicajozzanak le a vízhez, ami "csak egy köpésre" van.

Másik városban tárgyalós, szolgálati autóval egyedül menős!, pert megnyerős, szép cipő vásárlós, fáradtan visszaérős, jó kis nap volt.

Ma megint magányosan ebédelős kedvemben voltam valamiért, így nekiindultam a belvárosnak egyedül, konkrét cél nélkül sétálni. Gondoltam, majd beülök valahová menet közben, ha megtetszik a menü.

Az a baj  a nemírással, hogy aztán meg sok mindenről kellene. Jó. Igazából nem történt velem semmi említésre méltó, de tudjuk már, hogy a semmiről is tudok sokat írni:)

Legfeljebb ügyes...*

...mert a szépség ízlés dolga, amiről vitatkozni ilyenként kár is, viszont a mai napon (megint) bebizonyosodott, hogy okos biztos nem vagyok, vagy ha mégis, az eszem nem arra használom, amire való. 

Szőrteleníteni szerettem volna. A jól megszokott módon egy felindulásból fel is kentem a gyantát az egész jobb lábszáramra, MAJD rájöttem, hogy nincs is itthon lehúzótextília. Tudod (vagy remélem nem), azok a papírcsíkok, amikkel lerántjuk a felkent gyantát a bőrről. 

Ezt a szopást... A mutatványt egy vászonlepedő bánta.

Fuck:)

*Az ebédre készült töltött paprika fotója azért, hogy kompenzáljak vele:)

Milyen jó, hogy nem vettem meg a múlt héten, mert ma éppen féláron adták. Így jó vásárolni.

Fizetéskor kezdhetem a szandál-probléma megoldását.

Milyen jót nevettél volna, ha ma láttál volna engem, ahogyan a barátnőmmel bolyongok a lakótelepen. A jogász és a közgazdász egy kis bababoltot keresett telefonos gps-sel. Kb. fél óta után jöttünk rá, hogy fordítva tartjuk a kütyüt, azért távolodunk mindig a céltól közeledés helyett... Nem is mondok többet.

A cipőt nem vettem meg, mert a 38-as méretű túl szoros, a 39-esből kiesek, amitől ki vagyok idegileg, mert egészen egyszerűn rosszul vagyok ettől a boltról boltra mászkálós, próbálgatós szenvedéstől. Egyébként én ezt nem is értem. Éveken keresztül megfelelt a 39-es cipőméret. Bandita születése óta mondjuk többször elég volt a 38-as, de ez az egyik még kicsi, a másik már nagy borzasztó állapot. Igazából a 38 és 1/2-es  lenne az éppen tök jó, csak hát az nagyon ritka; vagy olyan márkából van, ami megfizethetetlen számomra, vagy nem tetszik. Mély depresszióba fogok zuhanni, ha szombaton lapos sarkú cipőben kell koncertre mennem.

Tegnap sokáig alvás lustálkodás szokás szerint, majd uccu neki a messzi boltba bringával bevásárolni. Igazán nagyon régóta bicajozunk, de valahogy nekem még mindig nem sikerült megtanulni, mi az, amit elbír a kosár és én. Ennek tegnap is az lett a vége, hogy a megtömött szatyorral a kezemben hosszú percekig álldogáltam a kerékpárom mellett és azon morfondíroztam, mit is kellene hová is tenni ahhoz, hogy haza is tudjunk jönni:) Nem volt egyszerű, legalább 10 percig tartott, mire rájöttem, hogy talán nem a szatyrot kellene megpróbálni a kosárba beletömködni, hanem a szatyorból a nehezeket át a kosárba, a könnyebbek pedig maradhatnak a szatyiban és lóghatnak a kormányon... Ehhh....

Énekelte a zenekar, én meg legszívesebben táncra perdültem volna a placcon:) 

Persze nem volt kivel, így aztán a barátnőmmel egy kupica jóféle pálinka felett váltottuk meg a világot. Banditának kaptam szuper baseballsapit is a vásárban, ráadásnak pedig vattacukrot és forró csokit alkudott ki. 

Olyan jó kedvem lett, hogy hazafelé képzeletbeli bójákat kerülgettünk a bringával, miközben én még vidámon énekelgettem is hozzá. Nem néztek hülyének kicsit sem, ha mégis, hát letojom. Magam előtt pedig igazából már nem oszt, nem szoroz úgysem, mert délelőtt egyik alkalommal páros lábon ugrálva jöttem le az emeletről, ebédidőről visszafelé menetben pedig egy kavicsot rugdostam végig az utcán. 

Infantilizálódok a stressztől:)