Maradnék itthon
Semmi. Minden.
"Levágtad a hajam!"
...csak ez az egy mondat viszhangzott a fejemben végig, míg legutóbb otthon voltunk.
Nem is tudtam még annyira sem felengedni, mint máskor, annyira rám ült az emlék, ami szóba került éppen előtte szerdán terápián.
Gyönyörű sötétbarna fürtök ölelték az arcom, lágyan omlottak a vállamra. Olyan szép voltam vele, hogy 2 évesen még a fényképész kirakatában is kint volt az a 40X60-as nagyítás, amit a szüleim rendeltek a fotómból. Imádattal illegettem magam a tükörben, büszke voltam magamra nagyon, mert tényleg úgy képzeltem, hogy nekem van a legszebb hajam a világon. Nem is szerettem összekötve, ha mégis muszáj volt, akkor mindig két copfot kértem. Az oviban nem maradhatott kiengedve, anyukám viszont mindig sietett, ezért mindig nagyon kapkodva fésült meg, rettentően húzta, én pedig mindig visítottam, hogy fáj... Fel sem merült benne egyszer sem, hogy esetleg fésülhetné úgy is, hogy ne okozzon fájdalmat nekem, annál többet fenyegetett viszont a hajvágással.
Egy napon le is vágták olyan rövidre, hogy ne maradjon benne szemernyi hullám sem. A nagymamám megmentett belőle egy fürtöt, amit aztán hosszú évekig őrizgetett a kredencben, és akárhányszor ott voltunk, mindig megkértem, hogy vegyük elő, nézzük meg, hogy milyen szép hajam volt...
Nemalszom írta anno kommentben a 10 éves kori emlék kapcsán, hogy valószínűleg nem az első és nem is az utolsó volt... Hát tényleg nem. Ezzel is azt tanították nekem, hogy érzést kifejezni nem szabad, mert azért büntetés jár.
Így megy ez.
Sose halunk meg!
Filmet néztem ebéd után, mert nincs munkám nem volt kedvem dolgozni.
Miközben a parkban üldögéltem ebédidőben, befészkelte magát a fülembe ez a dallam, így adta magát a délutáni program, hamár... Kellett is a lelkemnek.
Presser Gábor: Nagy utazás
Leginkább bánatos
A kivételesen mára időzített terápiás nap egyik témája - ennek kapcsán - éppen az volt, hogy nekem még sosem mondott senki olyat, hogy a tekintetemtől mennyire odavan, hogy a szemembe nézve... mittudomén, gondoljatok ide minden szépet, ami mondjuk ebben a linkelt szerelmes számban* van... de még hasonlót sem.
Mondtak olyat helyette, hogy "rád nézni nem tudok, mert hányok tőled", meg mondták, hogy zavarbaejtő és kényelmetlen.
Fuldoklok a hiányaimban.
Nincs zene.
*ami egyébként az én egyik kedvenc Firehouse zeném, csak hogy ha már fáj, hát fájjon úgy igazán.
Update (20:10): Egyébként csökkentértékűség-szégyen és érzelmi depriváció, csak hogy legyen kerek már.
Update (20:15): Ezen túlmenően jégkrémet nyalni sem akart senki a hasamról, és egyáltalán, a fasz kivan.
Változások
Nem kéne a múltat "megtagadni", valahogyan a folytonosságot biztosítani lenne jó, viszont jó volna az is, ha lenne egy fórum, ahol igazán védve vannak a legtitkosabb dolgaim a szélesebb nyilvánosság elől.
A blog.hu-n nem lehet olyan meghívós olvasást beállítani, mint odaát... Szóval valami olyasmi körvonalazódik bennem, hogy az a felület lesz a továbbiakban az igazán bizalmas posztok helye, főszabály szerint viszont itt leszek megtalálható.
Importot már csináltam az imént, így ami oda került eddig, az már itt is megtalálható. A formázás még nem jó, a videók is elvesztek, valamint a hivatkozások is oda mutatnak még a bejegyzésekben, ezeket idővel rendbe rakom.
Ha valaki szeretne ahhoz a bloghoz meghívót kérni, várom szeretettel a jelentkezését. Még nem tudom, mikor állítom át privátra az oldalt; legkésőbb akkor megtörténik, amikor már nagyon kikívánkozik az, amit még mindig tartogatok... Van időtök.
Amúgy Semmi.
Minden:(
Leginkább fáradt
Élek még, csak közben az is történt, hogy költöztünk vasárnap. Gyerkőc hétfőn már ment iskolába, én pedig a kibérelt lakást próbálom lakhatóvá tenni: kipucolni a koszból, és megszabadítani az előző bérlők/tulaj által itt hagyott és leltárban nem szereplő, szekrények mélyén lapuló limlomoktól.
Nobel-díjat a hideg zsíroldó, fürdőszobai csodaszerek és Cif feltalálóinak, mert ezek nélkül nem is tudom, mi lett volna velem. Bezzeg a "családom" sehol. Az udvarukban ott áll két kisteherautó, de nekem kedves ismerőst kellett megkérnem fuvarosnak. Vele ketten cibáltunk fel mindent a sokadikra, még jó hogy bútor nem jött és lift van.
Egyedül érzem magam, szomorú vagyok és rettentően nyúzott. A kezeim-körmeim tropák, a derekam detto, lábra állni alig tudok. Ahogy látom egyre közelebb a végét, úgy lesz egyre könnyebb a szívem és talán akkor majd végre örülni is tudok felhőtlen. Most még nehéz.
Lebuktam: szeretek. Büntetést kaptam.
Nem írok, nem vagyok jól, viszont írok már akkor a szerdai terápiáról, ahová szabiról mentem be a városba; nem tudtam aznap bemenni dolgozni, össze kellett szednem magam.
Elég sok idő volt, mire kicsit megnyugodtam. Képzeld el, hogy annyira vágytam már ott lenni, végre kiönteni a szívem, hogy mikor megláttam M-et, el is tört a mécses megint rögtön. Tudta már, mi a baj, mert átküldtem neki levélben, hogy lássa, milyen Holdviola elefántként a porcelánboltban; szerencsére el is olvasta a levelem még az érkezésem előtt.
(Bűn)tudatosság
Sokszor van az, hogy valami még nem tud kijönni, hiába tenném le. Még vergődök rajta, nyomaszt rettentően, rágom magamban, de sehogy sem sikerül írott szóvá formálni a bennem lévő katyvaszt. Aztán történik valami, ami érzelmileg felspannol annyira, hogy végre kiszakadhat belőlem a bánatom...
"Mint egy szűz lány..."
...kb. úgy érzem magam. Tudod... Tipródik, várakozik, fél, milyen lesz majd. Na hát így vagyok én is most. Félelemmel vegyes várakozás, rengeteg kérdés, kétség, ábránd, mert úristen olyan régen volt, mintha soha meg sem történt volna még.
(Rém)álom (update)
Ez most egészen borzasztó volt megint, viszont valamiért emlékszem is rá nagyon élénken, talán mert rettentően felkavart érzelmileg.
Leginkább semmittevős
Annyira borzasztót álmodtam, hogy jaj. Szerencsére hirtelen riadtam fel belőle, és már pár perc múlva sem emlékeztem rá, csak az érzésre, hogy borzasztó volt.
Leginkább "nem akarom"
Sehogy sem akar menni most a ráhangolódás, legszívesebben magamra zárnám az ajtót és maradnék itthon egész ünnepek alatt. Úgy érzem magam, mint akit satuba fogtak és nyomnak minden irányból; próbálok ellenállni, tartani magam, de valahogy az is erőtlen, így csak vergődök. Az igazság az, hogy totálisan elbizonytalanodtam magamban.
Kezdődött már tegnapelőtt a vitával, majd folytatódott tegnap délelőtt.
A tegnapi dráma
I. felvonás
Még valamikor októberben kezdődött. Egy vasárnap délelőtt ültünk a konyhában anyucival, és elmondta nekem, hogy karácsonyra laptopot akar venni a tesóm kisfiának, és azt szeretné, ha mindenki abba szállna bele pár ezer forinttal ahelyett, hogy külön-külön. (Ezen a ponton tudnod kell kedves Olvasó, hogy egy 9 éves gyerekről beszélünk, meg azt is, hogy a hugi megkapta az öcsém 250ezres HP-laptopját, amikor ő almát vett magának helyette, viszont nem engedi a gép közelébe a kisfiát, mert azon az ő cuccai vannak.) Már ekkor megosztottam édesanyával az aggályaim. Nem értek egyet, nagyon nem, olyan kicsi még, és máris szoktassuk hozzá a túl-túlhoz?!
Elvarázsolt reggel, majd drámás folytatás
Két megállóval később esett le, hogy túlszaladtam a metróval, mert ezt az andalító számot hallgatva úgy elemlékeztem az időt, hogy elfelejtettem leszállni...:)
Dokken: I Remember
Délelőtt, majd ebéd után második körösen jól összerúgtuk a port anyucival, természetesen karácsonyi mizéria témában, de erről majd később, mert a reggeli szépen nosztalgiázva úgy ellágyultam, hogy így nem tudok a szomorúról írni...
Feladat
Bűntudatnapló vezetése.
Még csak pár óra telt el, és máris rá kellett jönnöm, hogy nem is olyan egyszerű, mint amilyennek tűnt, mert volt pár olyan helyzet már ez alatt a rövid idő alatt is, amikor először csak "furcsa rossz" érzést észleltem, és akkor meg kellett állnom, és befelé kellett néznem azonosítanom, most ez mi is pontosan.
Egyébként érdekes tapasztalás ilyen szinten elemezgetni magam, és el is gondolkodtam rajta, milyen sokszor lehet úgy az ember, hogy az érzéseit nem "tudatosítja", nem azonosítja be magában, hanem csak úgy érzi, hogy most jó vagy nem jó a közérzete, hogy valami feszíti belül vagy éppen majd ki csattan, vagy akármi anélkül, hogy foglalkoztatná, mitől is van ez... Most akkor ezzel vissza is kanyarodhatok oda, amit itt írtam, csak más kontextusban?!
Leginkább kisgyerek
Talán két-három olyan momentum volt, amikor a Felnőtt Nőt ott találtam az éjjel, de - talán pár mondattól eltekintve - még véletlenül sem a közelében:(
Leginkább vergődős
Talán túlbonyolítom én is a kérdést. Talán úgy van, hogy ha egyszer szeretnék elmenni, menjek el, aztán majd lesz valami. Ha nem mennék el, akkor úgyis én lennék a világon a legboldogtalanabb és meg is bánnám tutira, ráadásul nem is szeretném "cserbenhagyni" a számomra fontosat élete fontos pillanatában, és ez független attól, hogy én fontos vagyok-e a számomra fontosnak. Ilyen sok érv az elmenni kalapban, míg az otthonmaradósban a fájdalomtól való félelem (amit belegondolva viszont nem spórolnék meg akkor sem, ha itthon maradnék, lásd fentebb) és az ésszerűség van (amit bennem az érzések legtöbbször felülírnak, mint tudjuk). Jó. Végülis még van időm eldönteni a dolgot.
Amúgy az is volt ma, hogy voltunk évzáró bulizni bowlingozni a kollégákkal a Mammutban, ami tök jó volt, szeretek "labdázni". Utána kellett volna vennem pár dolgot (jó ötletnek tűnt elintézni ott, ne kelljen holnap itthon menni utána), ami végül elmaradt. Hosszú percekig álltam a II. közepén és csak kapkodtam a fejem riadtan, mi hol van, majd némi bolyongás után megállapítottam, hogy aki ezt a két kócerájt tervezte, biztos nem volt százas, de legalábbis nem számolt azokkal a potenciális vásárlókkal, akik a Holdról... Borzasztó zegzugos, átláthatatlan, ráadásul ma különösen kaotikus, hangos és zsúfolt is volt, inkább hazajöttem.
A hét nagy kérdése
Elmenni vagy nem menni?
Szeretnék, nagyon szeretnék, csak. "Még véletlenül sem szeretnék olyasmit sugallni, ami nincs..." - játékot játszani nem szeretnék, és kívülállóként egyedül lézengeni sem szeretnék.
Most erről eszembe is jutott a sémakérdőív, amin jól oda is véstem a hatosskálánhatost ahhoz a mondathoz, ami valami olyasmi volt, hogy "legtöbbször idegennek érzem magam ott, ahol vagyok" meg a másikhoz, hogy "úgy érzem, képtelen vagyok kivívni azoknak az elismerését és megbecsülését, akik fontosak nekem."
Milyen jó lenne, ha egyszerűbb lenne az, ami úgy meg van bonyolítva.
„Lassú, lusta, trehány, szétszórt, figyelmetlen, motiválatlan!”
Én meg azt mondom, legfeljebb még éretlen, hisz gyerek! és leginkább tiszta anyja meg apja.
A nap kérdése
Kiben bízzak, kinek higgyek?
Még aznap este felhívtam a kisfiam legjobb barátjának anyukáját, hogy rajta keresztül megtudjam, volt-e tanuja az afférnak. A gyerek megerősítette a történetet, miszerint az osztály füle hallatára nevezte a kisfiamat lúzernek a tanító néni, sőt rajta kívül még másik két gyerekre is előszeretettel használja ezt a kifejezést.
"NEM"-ek harca
Van egy ismerősöm. Munka kapcsán ismertem meg pár éve (szakmabeli), azóta - míg a városban dolgoztam - néha elhívott ebédelni jogi kérdése okán. Volt olyan, hogy magánügyekre terelődött a beszélgetés, de ez általában ki is merült a gyerekek-témában (neki kettő van, házas ember persze). Amióta eljöttem a régi munkahelyemről, inkább már csak hívni szokott, ilyen-olyan szakmai kérdésekkel. Néha van olyan, hogy megcsörget azzal, hogy Pesten van, szívesen haza vinne engem is, de mindig kitértem ez elől, mert nem szerettem volna vele közelebbi ismeretséget.
Visszahívott az apukám
Mondjad, mit akartál?
De jó, hogy visszahívtál apuci! Gondoltam, felhívlak megkérdezni, hogy vagy?:)
Ja, csak ezért? Azt hittem, valami fontos. Mi lenne? A szokásos, de erre nem is érek rá most. Mikor jöttök haza, majd akkor beszélgetünk.
Miért, mikor értél rá bármikor az elmúlt húsz évben? Ha rá is érsz, csak alszol vagy a tévét nézed:( Majd csak karácsonyra, ezért is hívtalak volna, mert az még soká lesz és nagyon hiányzol már...
Ha nem költöztél volna el, jöhetnétek haza sűrűbben! Te akartad, nem kényszerített senki rá! Mennék a dolgomra lányom, szia.
Szia...:(
Öröm vele beszélgetni.
update (10:29): Miután pedig bejegyeztem ezt, nézem az oldalsávot, csakazolvassa egy másik apukáról, ismerősen és semmi vigasztalóval...:(
Újratervezés
Nem az a baj, hogy fáraszt az ingázás. A napi 2x fél óra sétát kifejezetten élvezem, hetente ha egyszer szállok metróra. Azzal van bajom, hogy kevés az együtt töltött idő és az itthon-létezés. A várost világosban leginkább csak hétvégén látom, akkor is csak boltba menetben vagy egy-egy bicajozás, séta alkalmával, mert hosszabb időre kimozdulni nem igen van már kedvem olyankor és Bandita is vonakodik tőle.
Megírni vagy nem írni a 15-öt?
Nehéz kérdés, nem tudom. Úgy gondoltam, "okafogyottá" vált az előzmények valamelyest megértésével, másfelől viszont talán jó lenne ezt is "letenni"...
Update (13:12): Egyébként az is van még, hogy szükségét éreztem a váltásnak. A "Doktornőnek" hálás vagyok, amiért tavaly az év második felében fogta a kezem és anyukám helyett anyukám volt a nehéz időkben, megvilágított számomra nézőpontokat, amik bizonyos dolgok megértéséhez közelebb vihettek engem, de a sématerápiás írások hatására, és a sok hónap kihagyás utáni újabb találkozás fényében mást kértem fel a továbbiakra. Az "egyetért vagy nem ért egyet"-kérdések ezért kerültek elő, az első találkozás alkalmával kaptam feladatként a megválaszolásukat. Hátra van még egy grafikon megrajzolása, amivel idáig még csak addig jutottam, hogy a x és y tengely rá került a papírra... Meglátjuk, mi sül ki belőle.
Update (13:12): Egyébként az is van még, hogy szükségét éreztem a váltásnak. A "Doktornőnek" hálás vagyok, amiért tavaly az év második felében fogta a kezem és anyukám helyett anyukám volt a nehéz időkben, megvilágított számomra nézőpontokat, amik bizonyos dolgok megértéséhez közelebb vihettek engem, de a sématerápiás írások hatására, és a sok hónap kihagyás utáni újabb találkozás fényében mást kértem fel a továbbiakra. Az "egyetért vagy nem ért egyet"-kérdések ezért kerültek elő, az első találkozás alkalmával kaptam feladatként a megválaszolásukat. Hátra van még egy grafikon megrajzolása, amivel idáig még csak addig jutottam, hogy a x és y tengely rá került a papírra... Meglátjuk, mi sül ki belőle.
"Egyetért vagy nem ért egyet?"
Akik ismernek engem, általában szeretnek is.
Igen. Viszont mivel kevesen ismernek, kevesen szeretnek. Nem kíváncsiak rám, így sanszom sincs.
Szeretnék olyan boldog lenni, mint amilyennek mások látszanak.
Nem. De nem azért nem, mert én boldogtalan akarok lenni, hanem azért, mert a legtöbb ember állatira nem tűnik boldognak. Akármerre megyek, a melóhelyen, vagy az utcán, tele a világ búskomor emberekkel, akikről süt a világfájdalom, dehogy akarok én olyan boldog lenni, mint ők. Aki még boldognak látszik, arról sem mondható el sokszor, hogy tényleg az, vegyük csak példának az fb-s képekről boldogan visszamosolygó, egyébként meg egymásra köztudottan acsarkodó, jobb esetben is csak békés közönyben élő párokat. Kösz, nem.
Szerelem és a többi (leginkább a nincsekről és Szúrós Szeműről)
Mondjuk kezdjük azzal, hogy csoportosítsunk, mert a rendszerezés fontos.
Zenében
...amik nélkül nem tudtam volna leírni mindezt.
Paradise Lost: Accept the Pain
Harem Scarem: Harem Scarem - Mood Swings II 06 - Sentimental Blvd.
...most akkor írjunk már arról is, hogy "Holdviola és a szerelem". Jó. Ha cinikus akarnék lenni, lerendezhetném azt is ennyivel, de az csak a féligazság lenne, mert bennem azért kavarognak érzések, amiben rendet kell tenni (és ez már leginkább a Szúrós Szemű - és a dráma-címke).
update (2013. november 19. 17:15): megis írtam, itt van: Holdviola és a szerelem (leginkább a nincsekről és Szúrós Szeműről)
Jó lenne (update)
...ha nem lennék ilyen kis hülye lelkisérült. Néha nagyon fárasztó elviselni magam, hát még milyen fárasztó lehet másnak elviselni engem...:(
Néha kérdezni sokkal nehezebb, mint válaszolni.
Update (2013.11.16. 21:25): ...de olyan jó utána, a választól megnyugodni. Tanít engem újra bízni (és ez már a Szúrós Szemű-címke), a többit majd később rögzítem, de most ennyit kell.
Néha kérdezni sokkal nehezebb, mint válaszolni.
Update (2013.11.16. 21:25): ...de olyan jó utána, a választól megnyugodni. Tanít engem újra bízni (és ez már a Szúrós Szemű-címke), a többit majd később rögzítem, de most ennyit kell.
A (tegnapi) nap kérdése
Menj a szemem elől, hogy lehetsz már ilyen lúzer, hogy még ennyit sem lehet kérni tőled?!
Ezt, így szó szerint kapta meg a kisfiam a TANÍTÓJÁTÓL!, technika órán, csak mert nem bírt időre befejezni egy feladatot.
Tisztaság
Amúgy "minden rendben", csak nagyon elfárasztott az a sok minden, ami kijött mostanában, és jól esik a "pihenés".
Egy ideje már vágányzár van, elég hülyén járnak a vonatok, ami miatt kicsit később is érek haza, az óraátállítás miatt pedig valahogy reggel sem megy olyan könnyedén a felkelés. Hétfőn, kedden és pénteken is későbbi vonattal sikerült elindulni, pénteken mondjuk szándékosan nem siettem, helyette inkább megcsináltam "a hétvégén lett volna esedékes"-szőrtelenítést, mert éppen ahhoz volt kedvem, aztán Banditát is elkísértem iskolába. Jó ez a rugalmas munkaidő, senki nem veszi a fejem, ha éppen 9-re esek be dolgozni, csak hó végén az óraszám meglegyen.
Egy ideje már vágányzár van, elég hülyén járnak a vonatok, ami miatt kicsit később is érek haza, az óraátállítás miatt pedig valahogy reggel sem megy olyan könnyedén a felkelés. Hétfőn, kedden és pénteken is későbbi vonattal sikerült elindulni, pénteken mondjuk szándékosan nem siettem, helyette inkább megcsináltam "a hétvégén lett volna esedékes"-szőrtelenítést, mert éppen ahhoz volt kedvem, aztán Banditát is elkísértem iskolába. Jó ez a rugalmas munkaidő, senki nem veszi a fejem, ha éppen 9-re esek be dolgozni, csak hó végén az óraszám meglegyen.