A NEM-ről.

Jó ideje érik már két bejegyzés, igazából most sincs meg bennem az egész, de nem akarom húzni tovább, így belefogok, aztán mire a végére érek, talán összeáll bennem is a kép.

Valamikor pár hónapja adtam egy választ nemalszom kérdésére. Aztán viszont történt valami, ami azt a választ felülírta. Picit messzebbről kell indítanom megint, de máshogyan nem lenne érthető, attól tartok. Volt egy affér a kolléganőmmel a világítás kapcsán, ami leginkább azért kavart fel engem, mert a reakciói, a viselkedése emlékeztetett engem a múltban velem történtekre. Rá következő héten a kollégával megint összeszólalkoztak a kapcsolón, aminek az lett a vége, hogy a kolléganő bekente a kapcsolót kézkrémmel, hogy beleragadjon a kezünk, ha le akarnánk kapcsolni a neont. Még ugyenezen a napon történt bent az is, hogy nem jelentkezett ki a netes gépből, így a kolléga csak gépújraindítással tudott belépni utána. Amikor megkértük, hogy ugyan lépjen már ki, előadta válaszképpen, hogy nem fog, mert ezt a büntetést tartja arányban állónak azzal, hogy a délelőtt folyamán ő szintén nem tudott belépni, mert B. nem jelentkezett ki, nyilván azért, hogy kitoljon vele. Ezen a ponton B. elnézést kért, amiért elfelejtkezett a kilépésről: telefonon hívták, ezért hirtelen pattant fel a helyéről, ezért maradhatott bejelentkezve. Erre a kolléganő kifejtette, hogy ezt a magyarázatot nem fogadja el, csak ha bebizonyítja, hogy tényleg így történt. Ezen a ponton kérdeztem meg tőle, hogy a békesség kedvéért nem tudnánk-e alapvetésként a jószándékot és sérelem esetén sem rossz szándékot vélelmezni a másik részéről, mert ezzel a "biztos velem akart kibaszni"-hozzááállással láthatóan nem jó irányba haladunk. Példaként hoztam neki a múltkori esetet, amikor én írtam véletlenül kisbetűvel a nevét, amit szintén szándékos húzásnak könyvelt el, és kértem őt szépen, hogy fogadja el, ha valaki neki azt mondja, hogy nem direkt volt, hanem véletlen. Nem fogadja el, nekem kell bizonyítanom, hogy véletlen volt, amire én próbáltam megértetni vele, hogy az ilyesmit bizonyítani nem lehet, egészen egyszerűen fogadja el tőlem, hogy azt mondom, amit gondolok, mert én olyan ember vagyok, aki azt mondja, amit gondol. Nem, az nem úgy van, bizonyítanunk kell, ha pedig nem tudjuk bizonyítani, ő igenis rosszszándékúnak fog minden esetet elkönyvelni és ennek megfelelően megtorolni... Számítsunk rá, hogy egy napon döglött galambot találunk a fiókunkban... Ami ponton gondolhatod Kedves Olvasó, hogy a múlt árnyai úgy törtek rám, mint szörnyek a sötétből, és már semmi mást nem akartam, csak minél messzebbre kerülni tőle, ne halljam, ne lássam, nem lehet így létezni. 

Egész hazáig nyeltem a könnyeim, emlékbetörések vagy mik lehetnek azok, amiket átéltem: bevillanásokként törtek fel a régi emlékek, megint ott voltam, "Álltál a házunk előtt, ne is tagadd, mert tudom!", "Direkt hívtál rosszkor, hogy lebuktass!", "Ki akartál rúgatni!"...  "Szexel manipuláltál!", "Addig verném a fejed a falba, míg levegőt veszel!" - ordította nekem megint... Persze ilyenkor nagyon nehezen nyugszom meg, most sem történt máshogyan, eszembe jutott a rajongás, amivel körbevettem, a videó és a képeink, amiket a kérésére mindig olyan lelkesen csináltam... Volt egy, amit különösen szerettem, de a többivel együtt már jó ideje archívban. Azon az estén, majd két év után először megnyitottam ezt az archív mappát, előkeresni azt a kedves képet a bejegyzéshez, amibe beleönthetem a bánatom.

Amikor pedig a mappát félve ugyan, mégis megnyitottam, máris ott ordított bennem egy nagy hatalmas

NEM tartogatom neki magam, annyira NEM, hogy abban sem vagyok biztos: valaha még az életben képes lennék magamhoz közel engedni őt; ha mégis, akkor is csak nagyon sok közös munka árán tudnám megtenni. Ha pedig most a miértről kérdeznél engem, azt mondanám rá, hogy leginkább amiatt, ami a 14-ben van. Nem tudom, hol volt ez az emlék addig, amíg le nem írtam, de azt tudom, hogy az előhívása valamit megváltoztatott bennem: őt a piedesztálról levettem.

Meggyűlölni nem fogom sosem, mindennek ellenére képes vagyok még mindig szeretettel gondolni rá, de az érzéketlensége és az, hogy a kegyetlenkedései miatt megbánást a mai napig nem fejezett ki felém, megijeszt engem...