Jól indult szomorú
Van ez a "keresztény" kolléganő. Tudnék róla mesélni sokat, jaj de inkább nem szeretnék többet, mint "muszáj", így egyelőre most csak a mai adagot.
A mai napig jónak mondható volt a viszonyunk, elég sokat beszélgettünk (elég sokat hallgattam a problémáit, és tanácsot adtam, amikor azt kért tőlem). Olyan tanáccsal nem tudtam szolgálni neki, hogy tartsa a haragot továbbra is az anyósával, és ha már 4 éve nem beszélt vele egy mondatot sem, akkor ez most már maradjon így. Tudod az van, hogy szerintem az nem élet, amikor a férjem a lányomat elviszi kéthetente látogatóba a nagyszülőkhöz, mert hogy dehogy megyek én, sőt, az én küszöbömet sem léphetik át ők. Amikor magából kikelve arról panaszkodott nekem, hogy a galád anyósa azt üzente a fiával, hogy elmegy hozzájuk, ha meghívja őt, a "te mit tennél" kérdésre azt tudtam mondani neki, hogy én mérlegelném, mit szeretnék elérni. Ha arra jutnék, hogy szeretném, ha a kislányomat meglátogatná a nagymamája egyszer, akkor én bizony meghívnám őt egy vasárnap ebédre. Ha arra jutnék, hogy szeretném megjavítani a kapcsolatunkat, akkor én bizony meghívnám őt egy vasárnap ebédre. Ha arra jutnék, hogy szeretném boldoggá tenni a férjemet, aki bizonyára szomorú a mi ellenségeskedésünk miatt, akkor én bizony meghívnám őt egy vasárnap ebédre. Ha arra jutnék, hogy szeretném magam jobban érezni a bőrömben, de ezt nem tudom megtenni, ha valakivel haragot tartok, én bizony meghívnám őt egy vasárnap ebédre. Aztán pedig szokásomhoz híven azt kapta, mint mindenki, aki tanácsot kért tőlem bármikor is, hogy "te viszont tégy belátásod szerint, mert én én vagyok, te meg te". Máskor beszélgettünk empátiáról, meg a megbocsátás fontosságáról; szerencsére köztünk még nem adódott konfliktus, nem volt gondom vele, a furcsa dolgain meg csak mosolyogtam. Képzeld el, hogy egy asztali lámpát betett az íróasztala alá, ott van felkapcsolva napok óta (búrájával a padló felé fordítva) azért, mert neki fázik a dereka!, a lámpa viszont meleget csinál neki. Az asztal alatt. Nyáron kinyitva tartotta a szekrényajtókat maga mellett, mert így a falakból kiáramló hűvösebb levegőből több jut el hozzá.
A mai napon útkereszteződésbe érkeztünk, megértük szobatársi létünk első konfliktus-helyzetét.
Kedves Olvasó, képzelj el egy 8X8-as méretű szobát, kb. 4 méteres belmagassággal. Ennek a szobának két irányba néznek az ablakai valahogy úgy, hogy elég világos van azért még borús napokon is, magasan is vagyunk, úgyhogy másik épület sem veszi el a fényt. Ennek ellenére 3 napja ülünk neonvilágításban, mert ő "nem lát". Nekem kifolyik már a szemem, ezért hétfőn és tegnap is odamentem egyszer bátortalanul a kapcsolóhoz, "mit szólnál, ha megpróbálnánk lekapcsolni, hátha látnál már nélküle is, ha úgy gondolod, hogy nem jó, visszakapcsolom", aztán persze vissza is kapcsoltatta rögtön, hogy nem jó, én pedig járok óránként cseppenteni a szemembe.
Kedves Olvasó, képzelj el egy 8X8-as méretű szobát, kb. 4 méteres belmagassággal. Ennek a szobának két irányba néznek az ablakai valahogy úgy, hogy elég világos van azért még borús napokon is, magasan is vagyunk, úgyhogy másik épület sem veszi el a fényt. Ennek ellenére 3 napja ülünk neonvilágításban, mert ő "nem lát". Nekem kifolyik már a szemem, ezért hétfőn és tegnap is odamentem egyszer bátortalanul a kapcsolóhoz, "mit szólnál, ha megpróbálnánk lekapcsolni, hátha látnál már nélküle is, ha úgy gondolod, hogy nem jó, visszakapcsolom", aztán persze vissza is kapcsoltatta rögtön, hogy nem jó, én pedig járok óránként cseppenteni a szemembe.
Ma délben megelégeltem a dolgot. Legyünk konstruktívak, gondoltam, azért ez mégsem járja már, hogy mi ketten a másik kollégával itt szenvedünk a neonban (mert ő is szenved, csak ők már fasirtban vannak, így nem igen mer szólni már semmiért), mikor kint százágra süt a nap bakker. Mivel nincs nagy gyakorlatom abban, hogy kiálljak magamért, szépen leírtam a mondandómat, aztán kimentem a gangra levegőt szívni, megnyugodni és gyakorolni a felszólalásomat csak úgy magamban, mert már előre remegett a gyomrom, hogy most itt konfrontálódni kell. Nagy levegő, kifúj, még egyszer és még egyszer, majd visszamegy és mondja bájosan mosolyogva:
Kedves Kriszti! Van itt ez a probléma, amit szeretném, ha együtt oldanánk meg. Te szeretnél jól látni, amit megértek; nekem viszont nagyon bántja a szemem a neonfény, rettentően ég tőle, és olyan furcsán foltosan is látok tőle. Én úgy gondolom, hogy a te igényed a látásra és az én igényem a látásra egyenrangú igények, én most mégis elnyomva érzem magam és nagyon szenvedek ettől az erős fénytől. Kérlek téged, hogy oldjuk meg ezt a dolgot úgy, hogy az mindkettőnk számára megnyugtató legyen.
Néz rám értetlenül. Aztán egyszer csak azt mondja, hogy oldjuk. Azt kérdezi, mit javaslok megoldásnak? Kérdezem tőle, mit nem lát, a monitort vagy a papírt maga előtt? Mondja, hogy a papírt. Kérdezem tőle, próbálta-e felkapcsolni azt a lámpát, ami ott van az asztalán? Azt mondja, Nem próbálta. Kérdezem tőle, mit szólna, ha esetleg megpróbálná felkapcsolni, hátha elég lenne, végül is az egy vadonatúj egészem professzionális, minden irányba beállítható kis masina. Ha szimmetrikusan szeretné megvilágítani a papírját, nagyon szívesen odaadom az enyémet is. Elfogadja, felkapcsolja mindkettőt. Kérdezem tőle, elégedett-e az eredménnyel, azt mondja, IGEN.
Közben a harmadik szobatárs, B. lovagiasan megkérdezi tőle, van-e elégséges aljzat mindennek. Ezen a ponton elégedetlenül csattan fel, hogy most így valamennyi be van dugva, nem maradt hely. B. kérdezi tőle, szeretne-e még bedugni valamit, azt mondja, hogy Nem. Ezen a ponton én jelentkezek segítőkészen, hogy amennyiben mégis szüksége lenne további csatlakozási lehetőségre, fel tudok ajánlani egy elosztót, amit a régi munkahelyemen rendszeresítettem, és most otthon van feleslegben. Földelt, áramtalanítható, ha szeretné, nagyon szívesen behozom. Erre ő: "Köszönettel elfogadom, ha holnap behozod nekem. Ugyan nekem is van egy 5-ös hosszabbító itt a mellettem lévő szekrényben, de akkor azt nem is veszem elő."
Jó. Ezen a ponton komolyan megfordult a fejemben, hogy talán mégsem százas a nő.
Hazafelé jövet eszembe jutott, hogy én hülye meg sem köszöntem a segítő hozzáállását, ezért gondoltam, írok neki gyorsban egy pár soros levelet.
Kedves kriszti!
Azért írok, mert szeretném megköszönni neked a mai segítőkészségedet, nagyon örülök, hogy kezelni tudtuk a helyzetet :) (a nevem sem maradt le persze)
Mikor elküldtem a levelet, visszaolvasva már rezzent is össze a gyomrom, hogy úristen, kriszti kisbetű, na mit kapok én ezért:(* De tudod az van, hogy tényleg tökre örültem, mert tényleg tökre úgy tűnt, hogy minden ok a részéről is.
Hazaérve ezt a választ olvashattam.
Szia (...)! A nevemet nagy betűvel írom. A magyar helyesírás szabályai szerint. De ez úgy gondolom, hogy szándékos húzás volt, úgy mint a világítás durva, erőszakos megvonása. Nem jó így számomra a megvilágítás, azonban nem szeretnék folyamatosan veszekedni. A jó viszony lehetősége sajnos elveszett. KrisztiA jó viszony lehetősége sajnos elveszett?! Szándékos húzás volt?! Úgy, mint a a világítás durva, erőszakos megvonása?! Bazmeg...
Kedves Kriszti! Ne haragudj a kisbetűért, nem szándékos volt részemről, mobiltelefonról pötyögtem, vonaton ültem, ezért történhetett a dolog. Mivel nem volt rendes hálózat, már azt is sikerélményként éltem meg, hogy egyáltalán tudtam írni neked. Nagyon sajnálom, hogy ezt gondolod, én a magam részéről nem teszek veled kapcsolatban ilyen kijelentést és törekedni fogok arra, hogy békésen tudjunk meglenni egymással. További szép estét kívánok neked:) (a nevem sem maradt le persze)
Én komolyan nem értem az embereket:( Talán nem voltam elég ügyes, de szerintem igazán próbálkoztam, és tényleg nem gondolom azt, hogy meg kellett volna hunyászkodnom. Amúgy pedig ez az eset kísértetiesen emlékeztet engem arra, ami majd a 15-be kerülne, és most megint arra jutottam, amire azóta is már elég sokszor, hogy az ember nem a valóságra reagál, hanem arra, amit arról gondol, és ez ellen védekezni nem igen lehet. "Azt látom, amit hiszek." A másikat a bennem lévő negatív érzések hatására gonosznak látom, és gonosznak is fogom látni egészen addig, amíg nem kezdem el ezt a képet kiigazítani: a valósághoz közelíteni. Amúgy, tudod nem sajnálom, hogy írtam neki, mert ha ezt nem tettem volna meg, most elégedetten üldögélnék abban a hitben, hogy minden oké, miközben nincs. Így legalább tudom, hogy nincs, és amikor utálatos lesz velem holnap, én már tudni fogom, hogy ez miért történik, ami már fél siker.**
A jó viszony lehetősége sajnos elveszett?! De hiszen az sosem veszik el, azt írja a keresztény Böjte Csaba is abban a könyvben, amit most olvasok éppen. A Bagdy Emőke is azt írja egyébként benne...
*normál esetben szarok bele, nem szoktam ilyenen problémázni nemhivatalos levelezésben, és tapasztalásom szerint mások sem szoktak, de ő a kriszti, na.
**én továbbra is természetesen fogok viselkedni vele, mert én "haragszom rád " játékba nem megyek bele senkivel, arra másik játszópajtást kell keresnie.
