Hozzak egy tányért? Itt a konyhában van mindenféle, használhatsz te is belőle.
Köszönöm szépen, de nem szükséges, mindig csak így eszem meg a péksütimet zacskóból, az asztalomnál.
Hozok.
Ne fáradj vele, tényleg jó így nekem, megszoktam már.
De hozok, ha kéred.
Nagyon kedves vagy igazán, de nem kérem.
...és akkor behozta és letette elém az asztalra A TÁNYÉRT.
Brrr. Adnom kell neki jó sok munkát.
Egyébként kedd óta itthon, torokgyulladással táppénzen voltam, de csütörtök délután elmentem terápiás foglalkozásra, ahonnan eléggé lehangoltan indultam haza.
Jó néhány hete láttam ezt a filmet, szeretnék megemlékezni róla.
A svéd jóléti család, apa és anya a két kiskamasz gyerekükkel és Apple termékeikkel sielni mennek a francia Alpokba. Engem amúgy még a hideg is kirázott ettől a képtől, a kifelé olyan szépen élő, a boldog családos képeken műmájer mosolyba belefagyott pártól, akiknek minden mozdulata pont olyan kimódolt, mint a hotelszobájuk berendezése, intimitásnak közöttük nyoma sincs, csak a rutinok... Amik addig működtetik el a kapcsolatot, míg el nem sodorja a teraszon ebédelő társaságot egy "lavina", amely elől apa ijedtében elszalad, maga mögött hagyva a többieket.
Beatrice-nek dönteni kell, hogy születési csoportjában maradva Önfeláldozóként éli tovább az életét, vagy a Bátrakhoz, az Őszintékhez, a Barátságosakhoz, esetleg a Műveltekhez csatlakozik. A választás előtt egy vizsgálaton is át kell esnie, ahol azzal szembesül, hogy Elfajzottnak minősül, ami kitudódva egyet jelent a halállal. Azt a tanácsot kapja, hogy a saját érdekében titkolja el az eredményt, és akkor nem esik bántódása. Így is tesz, majd a csoportválasztási ceremónián a Bátrak közé áll be. A kiképzésen aztán csak kiderül, hogy más, mint a többiek, találkozik viszont valakivel, aki pont olyan, mint ő.
...aki odaszaladt, legombolt egy puszit és elszaladt megint.
Móra Sándornak csak 3 napja volt mindennek az átgondolására, ráadásul a sznob felesége érzelmi zsarolásának kitéve kellett döntést hoznia. Szerettem benne a tartását, hogy nem hagyta magát befolyásolni, és inkább vállalta a válást, mint a meghunyászkodást.
Jöhetnék most azzal, hogy egyik pillanatán sírtam, a másikon nevettem, de nem lenne igaz, mert igazából nevetés közben is leginkább csak bőgni voltam képes*.
Most akkor "antiszemita" lesz mindenki, aki szerint Izrael feleljen a palesztinok sérelmére elkövetett háborús és emberiség elleni bűncselekmények miatt?
Repült a galamb, én kacagva utána fordultam, és akkor egy pillanatra látni véltem a lépcső tetején.
Azt írják, tényleg ilyen szép vagyok.
Vagyok, aki vagyok, de "az én koromban" már értékel az ember minden bókot.
Kedves Jézuska!
Ha már úgyis ajándékokat hurcolászol a születésed napján, én egy ilyen szépséges kávéfőzőt szeretnék. Ó ha te azt tudnád, milyen jó dolog kávéillatban ébredezni, ebben pedig állítólag igen jó minőségű, nagyon-nagyon finom és illatos, habos kávét lehet főzni. Képzeld el, hogy ez olasz szokás szerint ugyan két személyes, nálunk viszont egy személyre ajánlják, tehát éppen nekem való.
Azt mondják, neked számít az, hogy jó voltam-e, én most mégis azt kérem tőled, hogy döntsd el, hozod vagy nem hozod, de ezt ne tegyed attól függővé, megérdemlem-e, mit produkáltam az évben, mert az ilyen feltételes szeretettel már tele van a padlás. Egyébként is, én is járok templomba, és nem méricskélem, hogy most akkor elég jól vigyáztál-e rám, törődtél-e velem; akkor is megyek hozzád, mikor éppen úgy tűnik, hogy magasról leszarod a fejem.
Köszönöm a megértésed.
Üdvözlettel: Holdviola
Amúgy semmi különös nem volt, csak végre béke, itthon. Próbálok megnyugodni a munkahelyi zűrzavarokból és készülgetek a vizsgákra módjával. Ja, azt megírni elmulasztottam, hogy mehettem tovább, szóval ez az utolsó félév; ha sikerül, akkor tavasszal beadhatom a szakdolgozatot és végre államvizsgázhatok.
Nincs ujjongás és boldogság, a föld felett egy méterrel régen mászkáltam. Túlélésre játszok, ez a minimálprogram, miközben Pain of Salvation zenékkel vigasztalom magam. Biztos tudták, hogy most kell kiadni ezt az akusztikus lemezt, engem akartak megmenteni vele, nyilván.
Kezdődik már?!
Az elmúlt két napban több látogató érkezett a színes masnis bejegyzésre keresőből, én meg csak mosolygok, mert ezen legalább már tudok "csak mosolyogni" rossz érzések és szorongás nélkül.
Nálunk tarka lesz a karácsonyfa idén is, a több éves díszekkel öltöztetve, sallang és felhajtás nélkül. Számunkra nem ezen múlik az ünnep fénye, én pedig már képes vagyok büszke lenni erre.
Mi mással, hát ezzel a lemezzel nyilván, már negyedik alkalommal. Ritkítottam az edzésnapokon, nem megy minden másnap; hetente kétszer esik jól ekkora táv. Erősödtem sokat, amit leginkább abból érzékelek, hogy nem kapkodom a levegőt és egyenletesnek tűnik a pulzusom. A hétköznapokban viszont elég fáradékony vagyok, mindig csak aludnék, amit őszi fáradtságnak gondolok. Ma ebédidőben, a parkban bóbiskoltam el a könyv felett, ami lehet ciki, de legalább jól esett. Nektek zene, nem álmosító. A lelkem nincs jól, de ez ne legyen újdonság, megbántottak.
Nagyon fáradtak vagyunk, a felső tagozat nagy változás. Még jó, hogy nem nyáron költöztünk és nem most szakadt rá még a beilleszkedés terhe is egyúttal. „Nagyok vagytok már.” – mondják nekik a tanítók, miközben ez nem így van egyáltalán.
Jót vidultam ezen a cikken, miközben olvastam, aztán komolyra fordítottam.
Beletolja a világ arcába, hogy neki már ilyen is van, és persze én sem bírom megállni, hogy megnézzem.
Első reakció, ahogyan az a nagykönyvben meg van írva: gombóc a gyomromban, kisebbrendűségi érzés, bűntudat és szomorúság, hogy bezzeg én...
Viszont. Már tudom, hogy ne ragadjak meg ebben, távolodjak el egy kicsit a helyzettől. Nézzek rá másik szögből. Innen már megláthatom az elsőre tökéletesnek tűnő képeken a versengést, a képek mögött pedig a szorongást.
Rájövök, hogy nem is olyan irigylésre méltó.
