Jót vidultam ezen a cikken, miközben olvastam, aztán komolyra fordítottam.

Beletolja a világ arcába, hogy neki már ilyen is van, és persze én sem bírom megállni, hogy megnézzem.

Első reakció, ahogyan az a nagykönyvben meg van írva: gombóc a gyomromban, kisebbrendűségi érzés, bűntudat és szomorúság, hogy bezzeg én...

Viszont. Már tudom, hogy ne ragadjak meg ebben, távolodjak el egy kicsit a helyzettől. Nézzek rá másik szögből. Innen már megláthatom az elsőre tökéletesnek tűnő képeken a versengést, a képek mögött pedig a szorongást.

Rájövök, hogy nem is olyan irigylésre méltó.