A felszínes szemlélő számára egy öntelt és nagyképű alak benyomását kelti talán.

A kedves kommentelő válaszáról jutott eszembe az a teszt, ami felett a minap vagy egy órát üldögéltem meló helyett, persze hasztalan.

Otthon. 

Szeretem a szüleimet, mindig jó látni őket, de mikor "hazaérek", rendszerint rájövök, hogy igazából nem vagyok már otthon itthon. Na, ezt most jól megaszontam.

Ma 8 éve, hogy a kis csitri pályakezdő jogász bekerült a Céghez...

...és ma jár le a pályázati határideje annak a budapesti állásnak, amire nem túl sok tipródás után hétfőn magam is  jelentkeztem. Belső pályázat, de innen kikerülnék legalább. Meglátjuk.

Hol is tartottam vele kapcsolatban?

Kávézni hívott, amire én első körben rámondtam az igent, hogy megtudjam, mit is szeretne. Gondoltam, ki tudja, hátha valami szuper üzleti lehetőséget kínál, esetleg biztosítást vagy valami terméket akar rám sózni és azért a hízelgés? A kávé megbeszéléséhez elkérte a telefonszámom, majd múlt hétfőn levélben érdeklődött a munkarendem felől. Közben vagy két google talk felkérés, és vagy 3 fb üzenet is érkezett tőle (benne egy-egy mosollyal), ami már sok volt nagyon, ezért a következő levelemben megírtam, hogy legyen szíves az időpont-egyeztetésre szorítkozni, mert nem csetelek. Aztán kedden délután írta, hogy ezek szerint a pénteki napok jöhetnek számításba, amikor is ő délig dolgozik, szóval "találkozhatnánk olykor". Bakker... Na, ezen a ponton kiakadtam újfent, de szépen és higgadtan megírtam, hogy pénteken tárgyalok másik városban, így biztosan nem jó, majd talán a következő péntek lehet alkalmas. "Oké, már nagyon várom" - jött a válasz, amire én már nem válaszoltam, de tudjad Kedves Olvasó, hogy közben küldte újra és újra a google talk felkéréseket, amiket én rendre elutasítottam, mert továbbra sem szerettem volna csetelni vele. Aztán pénteken este megint írt levelet, hogy a játszótéren addig is találkozhatnánk, amire én megint csak nem válaszoltam, mert egészen egyszerűen nem tudtam mit mondani. Aztán hétvégén megint jöttek a csetelés-felkérések tőle több soron, amiket rendre elutasítottam, és már mérges is voltam, mert ha egyszer megmondom, hogy nem csetelek idegen férfiakkal, akkor nem csetelek a 20. felkérésre sem. Egyébiránt tudod az van, hogy utálok csetelni, az msn-t sem szerettem és a skype-ot is csak végszükség esetén használom, egészen egyszerűen azért, mert nincs türelmem hozzájuk. Amíg leírom, addig 20szor elmondom teloban. A személytelenségéről már nem is beszélve. 

Na és képzeld el, hogy ma megjelent a munkahelyem előtt, és onnan felhívott, hogy lemennék-e hozzá, mert szeretne beszélni velem. Lementem, megkérdeztem tőle, mit szeretne, mire azt mondja nekem, hogy ne haragudjak, de ő nem bír magával (wtf?), mindig csak rám gondol (wtf?), szeretne elnézést kérni a lerohanásért, de úgy érzi, hogy szerelmes lett belém (wtf?), és ettől megkattant. Szavak, szavak, dunát tudnék rekeszteni velük, meg egyébként is szkeptikus vagyok a meglátni és belészeretni kérdéssel, abból akkora szívás tud lenni...

Én erre nem vagyok alkalmas, soha nem is voltam*. Ráadásul, egészen biztos, hogy nem fog még egyszer olyan történni, hogy valaki majd utólag azt vágja a fejemhez, hogy "csak azért állt velem szóba, mert az agya a fejéből a gatyájába vándorolt".  Erről majd én gondoskodok. Oké, nem szexeltem másfél éve, és már tök jó lenne, de annyira nem lenne jó, hogy ezért hagyjam bántani magam. Látom előre, mi lenne: tegyük fel meg tudnám kedvelni annyira, hogy közel engedjem magamhoz, aztán véletlen lebukik anya előtt, és én leszek az összes bajának okozója, ő meg nem is akarta, csak mert én ráakaszkodtam... Na persze. 

Szóval hazaküldtem szépen.

*http://fiamma.blog.hu/2013/05/15/lassu_viz_vagyis_ami_publikus_belole

Olyan sokat emlegettem már itt őt, hogy most már akkor írok róla egy hosszabbat is...