A kedves kommentelő válaszáról jutott eszembe az a teszt, ami felett a minap vagy egy órát üldögéltem meló helyett, persze hasztalan.

Talán te ismered is: kilenc pontot négy egyenes vonallal próbálj meg úgy összekötni, hogy közben nem emeled fel a tollat.

Persze erőlködtem én is, mindenhogy próbáltam, de mindenáron a kereten belül akartam maradni, így nem is jutottam semmire. Nem tűnt fel, hogy senki nem mondta nekem, hogy nem léphetek ki a keretből a megoldás érdekében, ellenére annak is, hogy jogászként tudnom kellene, hogy amit nem tilos, azt lehet ugyebár. 

Amikor ma reggel elolvastam a Kedves Olvasó kommentjét, akkor esett le, hogy tegnap éjjel már magában a kérdés-megfogalmazásban is megjelent a "korlátoltságom": "Mit választ a férfi? Bársonyos puncit, vagy tiszta edényt?" A gondoskodó természetű nőben fel sem merült az a megoldási lehetőség, amit a kedves kommentelő vetett fel - "a bársonyos bőrért inkább vállalnám az elmosogatást:)" - kilépve ezzel a keretből. 

Szóval tényleg az van, hogy jellemzően a saját magunk által felállított korlátokon belül gondolkodunk.

Mondjuk ez nagyjából megfelel annak is, amit a haragos könyvem ír konfliktuskezelésre: lehetetlen egy konfliktushelyzetet feloldani addig, amíg valaki csak a saját szempontjait akarja mindenáron érvényesíteni.