A férfi mondott valamit, ami fájt a nőnek, megbántva érezte és szégyellte magát. Nem értette, hogy ha a férfi szereti, miért beszél vele így. Pár napig hurcolta ezt a sértettséget, majd úgy döntött, hogy „kiáll magáért” és megosztja a férfival az érzéseit. Hátha kiderül, hogy a férfi nem is úgy gondolta, hátha megérti, hogy a stílus, amivel a nőhöz szólt, a nő számára tényleg bántó és lekezelő volt, hátha elismeri a nő sérelmét jogosnak, érezteti, hogy sajnálja és megbánta a dolgot, és legközelebb jobban figyel, hogyan szól. A férfi szerint viszont a szavai nem voltak bántóak, és a nő egyébként is magának köszönheti a történteket, nem akar erről többet beszélni. A nő próbált tárgyilagos maradni, még szakirodalomra is hivatkozott, majd amikor ez sem vált be, a megélése leírásával is próbálkozott, hátha ez majd felébreszti a másikban az empátiát, és végre akkor, majd akkor. A férfi erre már nem is válaszolt.

Dream Theater: Take Away My Pain

Ő volt az utolsó élő nagyszülőm, az együttérző tanúm. 

Még megvárta, hogy meglátogathassam szombaton a kórházban. Álltam az ágya mellett, néztem a szemét, amiben félelmet és könyörgést láttam. Nem tudta már régóta, mi történik vele, nem tudta, hol van, az Alzheimer-kór miatt már nagyon hosszú ideje alig érzékelt valamit a külvilágból, abban sem vagyok biztos, hogy megismert. Csak szuszogott, természetellenesen gyorsan, mozgatta volna a száját, de megszólalni nem tudott. A veséje leállt, mindene tele volt vízzel, az orrában, vénájában csövek, alatta pelenka. Megsimogattam az arcát, és azt súgtam neki búcsúzáskor, hogy nemsokára jó lesz majd. 

Éjjel nehezen tudtam elaludni, mindig csak a kétségbeesett arca jelent meg előttem, ha behunytam a szemem. Úgy sírtam álomba magam, hogy azt kértem a Jóistentől, gyógyítsa meg, vagy vegye magához gyorsan. 

Ma hajnalban ment el. 

Annihilator: Phoenix Rising

Egyelőre nem tudok mit kezdeni vele, de szeretnék. Ha az egojából visszavenne, közelebb jöhetne. 

Dream Theater - The Astonishing (full album)

Amorphis: House Of Sleep 

Dream Theater: Ballads

Pearl Jam: Sirens

...aki odaszaladt, legombolt egy puszit és elszaladt megint.

Pain of Salvation:Falling Home

Most akkor "antiszemita" lesz mindenki, aki szerint Izrael feleljen a palesztinok sérelmére elkövetett háborús és emberiség elleni bűncselekmények miatt? 

Orphaned Land: All Is One (full album)

Repült a galamb, én kacagva utána fordultam, és akkor egy pillanatra látni véltem a lépcső tetején.

Pain of Salvation: Hallelujah

Amúgy semmi különös nem volt, csak végre béke, itthon. Próbálok megnyugodni a munkahelyi zűrzavarokból és készülgetek a vizsgákra módjával. Ja, azt megírni elmulasztottam, hogy mehettem tovább, szóval ez az utolsó félév; ha sikerül, akkor tavasszal beadhatom a szakdolgozatot és végre államvizsgázhatok.

Nincs ujjongás és boldogság, a föld felett egy méterrel régen mászkáltam. Túlélésre játszok, ez a minimálprogram, miközben Pain of Salvation zenékkel vigasztalom magam. Biztos tudták, hogy most kell kiadni ezt az akusztikus lemezt, engem akartak megmenteni vele, nyilván.

Pain of Salvation: Perfect Day (Lou Reed Cover)

Mi mással, hát ezzel a lemezzel nyilván, már negyedik alkalommal. Ritkítottam az edzésnapokon, nem megy minden másnap; hetente kétszer esik jól ekkora táv. Erősödtem sokat, amit leginkább abból érzékelek, hogy nem kapkodom a levegőt és egyenletesnek tűnik a pulzusom. A hétköznapokban viszont elég fáradékony vagyok, mindig csak aludnék, amit őszi fáradtságnak gondolok. Ma ebédidőben, a parkban bóbiskoltam el a könyv felett, ami lehet ciki, de legalább jól esett. Nektek zene, nem álmosító. A lelkem nincs jól, de ez ne legyen újdonság, megbántottak.

Paradise Lost: Tragic Idol (full album)

...én pedig állok a közepén meztelenül. Nem söpör el, mert uralom magam. 

Ha megnyugodott, átölelem.

Anathema: The Storm Before The Calm

Az is volt még, hogy vendégeket hívtam.

Beszél a címke.

Update (2014. szeptember 17. 09:10): ...és akkor táncra perdültem a megállóban.

House of Lords: Remember My Name

Írjak már arról, hogy állok a futással. Eredetileg nyolc hetes kezdő-programról volt szó, de ugye nem is én lennék, ha képes lennék betartani azt, ami le van írva. A 3. hét utolsó edzésnapján megpróbáltam az utolsó sétaperceket a futásrészhez hozzáadni, ami sikerült is. Ezen eléggé felbátorodtam, el is kezdtem feszegetni a határaim. Ebből lett az, hogy a múlt héten már három részletben megvoltak a 30 percek 2X1 perc séta-pihenés beiktatásával, hétfőn pedig már sikerült a 15 perc futást követő 2 perc séta után a maradékot megint egyben letudni. Azt vettem észre, hogy kb. 4 perc elteltével mintha vinne a lábam, a légzésem és a pulzusom beáll egy egészen komfortos szintre és úgy érzem, hogy sokáig képes lennék így ellenni.

Készülök az esti találkozásra. Lassan indulnom kell. Azt mondja a telefonban, hogy kivételesen most ne vigyek szendvicset. Két óra múlva találkozunk. Miután beszáll az autóba, körbenézve az első kérdése rögtön az nevetve, hol vannak a szendvicsei?! A gyomron rögtön görcsbe rándul, a torkomban gombóc, megszólalni alig merek: „Nem hoztam, mert erre kértél.” - „Persze, mert kíváncsi voltam, hogy szót fogadsz-e. Szót fogadtál, de ettől még éhes vagyok és szendvicset szeretnék!” - majd beküld a szemközti boltba. Engedelmeskedek, megveszem a hozzávalókat és ott az autóban, az ölemben készítem el a vacsorát ekkor már remegő kézzel. Nem tudom, nem értem, mindenféle érzések kavarognak bennem: szeretet, félelem, magány, megfelelni vágyás, boldogság, boldogtalanság, értéktelenség, kiszolgáltatottság….  A szendvics finomnak bizonyul, átmentem a vizsgán.

Beszélgetés telefonon, minden rendben. Egy felelőtlen pillanatban kicsúszik a számom, hogy hiányzik nekem. A hangomban szemrehányás nincs, csak gyengédség, a dühkitörés mégsem marad el: „Már megint kezded az érzelmi zsarolást?!” – „Ne haragudj, én nem azért…” - folytatni már nem tudom, csak potyog a könnyem. „Tedd le a telefont!” – szólít fel. Nem bírok megszólalni, a kezemben a telefonnal állok dermedten. Nem teszi le ő sem, csak hallgat a vonal végén. A fejemben két ellentétes előjelű utasítás csatázik egymással, én pedig a vesztes tehetetlen. Ha leteszem, nem tudom elmondani, hogy nem zsarolni akartam; rossz érzés marad benne és haragudni fog rám valami miatt, amit nem követtem el. Ha nem teszem le, haragudni fog rám, mert nem engedelmeskedtem. Akármelyiket választom, már legyőztek.

Van egy ember, aki egy másikat a szavaival tart a hatalmában. Az önbecsülését napról napra morzsolja szét, míg végül a másik, már csak mint egy tárgy létezik, mint egy bábu, ami kénye kedve szerint rángatható egy madzagon és akár meg is semmisíthető.

Aztán jön az eszmélet, és onnantól nem lehet irányítani többé… De ez nem örömzene, ebben fájdalom van, lázadás és ökölbe szorított kéz van.

Így.

Paradise Lost: Say Just Words (1999)

Csak ének és zongora. Elég is most. 

Savatage: If I Go Away (acoustic version)

Tízmillió fotós országa vagyunk ugyebár, így rendes honpolgárként megengedhetem magamnak, hogy felpakoljam ide a sokezredik mobiltelefonos Mátra-képeket, mert szerencsére akadt köztük olyan is, amibe nem lógott bele az ujjam.