Semmi. Minden.


2014.aug.25.
Írta: HoldViola 1 komment

Nyújtani is kell

...nem szabad elfelejtenem.

blogra_20140825.jpg

Lebuktam: szeretek. Büntetést kaptam.

Nem írok, nem vagyok jól, viszont írok már akkor a szerdai terápiáról, ahová szabiról mentem be a városba; nem tudtam aznap bemenni dolgozni, össze kellett szednem magam. 
Elég sok idő volt, mire kicsit megnyugodtam. Képzeld el, hogy annyira vágytam már ott lenni, végre kiönteni a szívem, hogy mikor megláttam M-et, el is tört a mécses megint rögtön. Tudta már, mi a baj, mert átküldtem neki levélben, hogy lássa, milyen Holdviola elefántként a porcelánboltban; szerencsére el is olvasta a levelem még az érkezésem előtt.

Tovább

Leginkább egyszerűen vidám

Írok már akkor a szilveszterről, ha a karácsonyról nincs kedvem. Egyik nap december elején kiszámoltam, hogy kb. 15 éve (mióta abbahagytam a táncot) minden szilveszterem otthonülős: az éppen pasim nem volt társasági ember, "maradjunk itthon és nézzük a tévét", amióta pedig Bandita apukájával külön mentünk (idén lesz 8 éve), a gyerekkel voltunk mindig itthon egyedül. Ebből kifolyólag nem igen volt még éjfélig fennmaradás sem, leginkább 10 körül legkésőbb ágyba bújós és reggel felébredős "szilveszterezések" voltak ezekben az években. Idén másként volt.

Tovább

"Érdek nélküli tetszésnyilvánítás"

Álltam a járdaszigeten, éppen úgy értem át a zebrán odáig, hogy továbbmenni nem tudtam, mert ott már piros lett. Velem szemben viszont még átmerészkedett egy idősebb férfi. Rám kacsintott, én meg persze önkéntelenül is elmosolyodtam, ami felbátorította és megállva mellettem megszólított. Engedjem meg, hogy elmondja nekem, milyen csinos(???) lábaim vannak; a pofim is szép(???), de a lábaim azok aztán igazán(???) csinosak, ha nem bánnám, nézegetné még, amíg zöldet nem kapok. Ne vegyem tolakodásnak, ez a részéről csak érdek nélküli tetszésnyilvánítás... Majd látva a kérdő tekintetem kifejtette, hogy Kant szerint szép az, ami minden érdek nélkül tetszik az embernek, és ilyenként befogadni jó dolog.

Tovább

Ebéd, fizetés után:)

update (19:46): Amúgy lenne sok minden írni való, történésekről meg a lelki tipródásaimról is, csak most nagyon fáradt vagyok. Amióta ezen az új munkahelyen dolgozom, bármikor feküdtem le, aludtam reggelig, mint akit fejbe vertek,  azonban úgy egy hete kb. rettentően rosszul alszom megint: fél négy, négy körül kipattannak a szemeim, és már nem bírok visszaaludni, csak forgolódok. Ma hajnalban kettőkor ébredtem fel, és egy ébresztő előtti, fél órás alvás-ébrenlét között rekedt állapotot leszámítva már nem is tudtam elaludni. Reggel olyan voltam, mint egy zombi; ha találkoztál volna velem, biztos jól meg is ijedtél volna, ahogy én is magamtól. Nyűgös vagyok, simogatás-hiányom van, és.
süti beállítások módosítása