Ennyi idő telt el azóta, hogy kiléptem a tánccsoportból, ami már 20 éve működik töretlen. Felhívtak engem, hogy jó kis nosztalgia bulit tartanának ebből az alkalomból, amire várnak minden régi tagot szeretettel. 

Elmondom, hogy miért a NEM.

Ott voltam a 10 és 15 évesen is, és nem volt jó nekem. Mert hát miről is szól egy ilyen este? Kb. mint egy osztálytalálkozó, közös vacsora felett merengünk el a múlton, kíváncsian/udvariasan érdeklődnek, hogy azóta mi történt veled, aztán a vacsora után vegyük elő a régi táncokat, mire emlékszünk belőlük...

Na és az van Kedves Olvasó, hogy 15 év kiba* hosszú idő. Nem lenne igaz, ha azt mondanám, hogy az a felhőtlen tizenéves, aki akkoriban voltam, már nem én vagyok, viszont a változás elkerülhetetlenül nyomokat hagyott bennem, rajtam, az életemen, és a változás útján a tánc nem kísért el engem. Egy kezemen meg tudom számolni, hány szabályos tánclépést tettem azóta. A tánc szeretetét a szívem kis zugában őrzöm, ahol ugyan várja, hogy megint párt találjon ehhez a kedves elfoglaltsághoz, de a jelenemnek nem része. A régi tagokkal pedig úgy elsodort minket egymástól az idő, hogy egészen egyszerűen nincs már számukra mondanivalóm és engem sem foglalkoztat az ő életük. 

Nem Akarok úgy csinálni, mintha... Illúzió lenne, semmi több, én viszont inkább a jelen valóságát szeretném megélni és elbírni. 

Annyira össze tudom keverni az álmot a valósággal, hogy az iszonyat. Reggel a fürdőszobában ijedten nézegettem a csípőtájékom, hogy halványult-e már a fehér csík, ami azért került oda, mert véletlen bugyiban szoliztam. Aztán mikor nem találtam a csíkot, leesett, hogy csak álmodtam. Persze, hogy sosem szoliznék bugyiban.  

Pain of Salvation - (04.04.2013 Warszawa / Progresja)

Az olvasottak tükröt tartottak elém, amibe végül bele is néztem, mert hát nem lehetek megúszós, ha egyszer utálom, ha valaki megúszós, ugye?

Bandita az imént fürdés közben mesélte el, hogy kis(fél)testvére lesz!:)

Tudtam én, hogy valami sumákság van, mert olyan hallgatag volt már tegnap este is a telefonban. Vasárnap ebéd után vitte el az apukája, és nem szokott ő leereszteni ilyen gyorsan, azért két napig tartani szokott a lelkesedése, hogy nála van. Ma voltak az első ultrahangon, ahová elvitték őt is magukkal, így láthatta a kis picurt.

Annyira boldog vagyok most! 

Jó. Picit aggódom csak amiatt, hogy a kisfiunk ne érezze majd háttérbe szorítva magát, meg hát akkor nem számíthatunk arra sem, hogy az apukája felemeli valaha is a 19 000 Ft-os gyerektartást (ami pedig időszerű lett volna 7 év után), de tudod az van, hogy végül is leszarom, mert mióta összeházasodtak J-vel, már amúgy sem segített a rendkívüli kiadásokban sem (ahogy azelőtt pedig mindig, legalább az iskolakezdésben és a szezonális nagy ruhacserékben). Szóval eddig is el voltunk valahogy, ezután is meg leszünk, a gyerekkel töltött időt úgysem tudja megváltani pénzen. Azt majd bevasalom:)

A Jenő ezt megszívta!:) 

Tegnap délelőtt vagy 15 percig próbálgattam, hogy is kéne forgatnom, tartanom a telot, hogy érezzem a tengerparton gyújtott tábortűz illatát....:))

Persze nem működött, de sebaj, mert volt segítség gomb, amire kattintva közölték, hogy vagy túlterhelt a rendszer, ami miatt eldugultak az illatizék, vagy nem kompatibilis a böngészőm, biztos ami biztos ne harapdáljam a készüléket és ha még ez sem segít, akkor talán csak az a baj, hogy április elseje van.... 

Bazmeeeeeeeeeg....:)) 

Enyhítő körülményként kívánom előadni, hogy "dehát én jogász vagyok!";)

Tudjuk már egy ideje, hogy egy álombéli együttlét is eredményezhet valódi orgazmust, most kicsit mégis szomorú és zavarodott vagyok tőle, mert...