Engem ettől a cikktől még a hideg is kirázott.

"...mindig azt mondom, képzeld el azt a bizonyos falat, amin benyúlik egy nagy álló fasz és te azt bármeddig szophatod a saját örömödre. Kellene? Nem? Mert ha nem, akkor azt kell gondoljam, a szopásnak semmi köze a te örömödhöz."

Tehát ha nekem nem esik jól egy akárkihez tartozó „nagy álló faszt” szopni, abból az következik, hogy a szopásnak nincs köze az én örömömhöz?! Szerintem pedig nincs összefüggés. Az, hogy élvezem-e az orális szexet, az nem azon múlik, hogy kellene-e a falon benyúló nagy álló fasz a számba (nem kellene), nem erről szól ez.

Arról szól, hogy adott egy férfi, akit kívánok, akinek a testében örömömet lelem, ezért élvezettel csókolom minden porcikáját, veszem a számba a nemi szervét és nyelem le akár a spermáját is, igen. Jól esik kézbe venni a péniszét, megérinteni, masszírozni, nyalogatni, szívni, próbálom a torkomban minél mélyebbre engedni. Csodálatosnak tartom, ahogyan reagál, keményedik meg és ernyed el attól függően, milyen hatás éri, hogyan közeledek hozzá. Az ondójára finom nedűként tekintek, aminek minden cseppjét élvezettel ízlelem. Nincs a torkomban csikló nekem sem, mégis átjár a kéj közben. Képes vagyok átélni a gyönyört a szopás során akkor is, ha a férfi ez idő alatt meg sem érint engem. Érzem, ahogy egyre nedvesebb leszek az izgalomtól, mígnem egy ponton nem bírom tovább, az ölébe ülök és befogadom. Ha olyan a hangulatom, és ő is benne van a játékban, akár spontán, tévézés vagy autózás közben is megkeresem a farkát anélkül, hogy viszonzást várnék. Van ebben alázat is, de olyan fajta, aminek méltósága van. Részéről ez egy kiszolgáltatott helyzet, hiszen a talán legérzékenyebb testrészét engedi át nekem. Tisztelettel érintem meg és vigyázok rá, hogy ne okozzak fájdalmat a fogammal; ha elé térdelek a padlón vagy fölé hajolok az ágyon, azt nem megalázkodva, de odaadással teszem. Izgatóan férfiasnak találom, hogy tartja a fejem, esetleg kicsit meg is húzza a hajam; ha túlzásba vinné ebben a felfokozott lelkiállapotban, jelzem. Örömömet lelem abban is, hogy kényeztethetem, jól esik érezni, hogy jó neki. Szeretni akarom minden lehető módon, kifejezni felé, hogy mindenét imádom. Nem rohanok ki fogat mosni utána, sőt magától értetődő módon csókolózunk, miután a számba élvezett.

A férfi lényének elfogadása így teljes számomra, ahonnan nézve egyszerűen nem tudom érteni a linkelt cikket, az undort, ami árad belőle. A szopást valami beteges dolognak tekinti, a pénisz nem a nő szájba való, biztos van olyan nő, aki ezt évezi, annak egészségére, de ez nem változtat azon, hogy a szopás alapvetően erőszaktétel a nőn.

A helyes alapvetés szerintem az, hogy a férfinak éppen annyi joga van élvezni, ha szopják, mint a nőnek elutasítani a szopást. Joga van a férfinak ahhoz, hogy számára ez a szex természetes része legyen, mint ahogyan a nő is meglehet kiválóan nélküle. Egymással egyenrangú igényekről beszélünk tehát, ahol senkinek nem kell rosszul éreznie magát a vágyai vagy annak hiánya miatt. A szakirodalom viszont sokat tud segíteni abban, hogy az ember az előítéleteit és félelmeit leküzdje, a kíváncsiság felébredjen benne. El lehet engedni az olyan hiedelmeket, mint hogy „megalázó”, „méltatlan”, „erőszaktevés”; elgondolkodhatunk rajta, miért társítjuk ezeket a képzeteket valamihez akkor is, ha a partner erre okot nem adott. Elvárni, kikényszeríteni nem lehet, persze. Viszont ha abból indulunk ki, hogy a két ember igénye egymással egyenértékű, máris nem lehet elintézni a dolgot azzal sem, hogy mit képzelsz rólam, nem csinálom, hagyjál békén, mert csak, „fúj”. Sokat segít ezen az önismeret, és ha valaki őszinte magához és a partneréhez már az elején. Nem kell mismásolni, orális szexszel férjet fogni, aztán a házasságkötés/kívánt gyerekszám után a szopásról gyorsan leszokni és „a gusztustalan férfiak elvárják a szopást a leigázott nőktől”-játszmát játszani. Lehetne a szexuális harmónia fontosságát nem elbagatellizálni, nagyon eltérő igényekkel nem erőltetni a nem működőt. Tudomásul venni, hogy az idővel változunk, változik a személyiségünk és közben alakulhatnak a szükségleteink, ha pedig ebben a változásban a másik nem tud minket követni, eresszük, hogy megélhesse mással, amit nem kaphat meg tőlünk: a finom és szeretetteljes szopást...