Sehogy sem akar menni most a ráhangolódás, legszívesebben magamra zárnám az ajtót és maradnék itthon egész ünnepek alatt. Úgy érzem magam, mint akit satuba fogtak és nyomnak minden irányból; próbálok ellenállni, tartani magam, de valahogy az is erőtlen, így csak vergődök. Az igazság az, hogy totálisan elbizonytalanodtam magamban.

Kezdődött már tegnapelőtt a vitával, majd folytatódott tegnap délelőtt.

Még valamikor októberben kezdődött. Egy vasárnap délelőtt ültünk a konyhában anyucival, és elmondta nekem, hogy karácsonyra laptopot akar venni a tesóm kisfiának, és azt szeretné, ha mindenki abba szállna bele pár ezer forinttal ahelyett, hogy külön-külön. (Ezen  a ponton tudnod kell kedves Olvasó, hogy egy 9 éves gyerekről beszélünk, meg azt is, hogy a hugi megkapta az öcsém 250ezres HP-laptopját, amikor ő almát vett magának helyette, viszont nem engedi a gép közelébe a kisfiát, mert azon az ő cuccai vannak.) Már ekkor megosztottam édesanyával az aggályaim. Nem értek egyet, nagyon nem, olyan kicsi még, és máris szoktassuk hozzá a túl-túlhoz?!

Két megállóval később esett le, hogy túlszaladtam a metróval, mert ezt az andalító számot hallgatva úgy elemlékeztem az időt, hogy elfelejtettem leszállni...:) 

Dokken: I Remember

Első intézkedéseim egyike az lenne, hogy betiltanám a grillcsirke utcai árusítását. Indokolás: a szaga egyszerűen elviselhetetlen. 

Egyébként nem volt vele bajom addig, míg nem lettem Banditával állapotos, onnantól viszont pokol volt megtenni a békásmegyeri HÉV-végállomás és a lakásunk közötti utat, mert az útba eső piacon egy fickó ott árulta egy lakókocsiból a grillcsirkéjét, aminek a szagától nekem minden egyes alkalommal felfordult a gyomrom. Ha tehettem, inkább sétáltam többet ellenkező irányba a buszhoz, csak ezt érezni ne kelljen. Bandita megszületett, a hormonjaim helyreálltak, de ez az averzió maradt velem. 

Elköltöztünk, így nyugtom volt tőle évekig, a Déliben azonban megint érzem egy ideje... borzasztó. Ne próbáld ki, egyszerűen hidd el nekem, hogy be kell tiltani. Ha egyszer vega leszek, a grillcsirkések miatt lesz. 

Bűntudatnapló vezetése. 

Még csak pár óra telt el, és máris rá kellett jönnöm, hogy nem is olyan egyszerű, mint amilyennek tűnt, mert volt pár olyan helyzet már ez alatt a rövid idő alatt is, amikor először csak "furcsa rossz" érzést észleltem, és akkor meg kellett állnom, és befelé kellett néznem azonosítanom, most ez mi is pontosan. 

Egyébként érdekes tapasztalás ilyen szinten elemezgetni magam, és el is gondolkodtam rajta, milyen sokszor lehet úgy az ember, hogy az érzéseit nem "tudatosítja", nem azonosítja be magában, hanem csak úgy érzi, hogy most jó vagy nem jó a közérzete, hogy valami feszíti belül vagy éppen majd ki csattan, vagy akármi anélkül, hogy foglalkoztatná, mitől is van ez... Most akkor ezzel vissza is kanyarodhatok oda, amit itt írtam, csak más kontextusban?!

Na és ezzel a kérdéssel témánál is vagyunk: a fejünkben lévő korlátok. Az én fejemben (még) itt van egy korlát. Még csak elvi lehetőségként sem fogalmazódott meg bennem, hogy megtegyem. Vágy szinten persze igen (bárcsak lennék elég bátor, annyira szabad, hogy legalább kezdeményezni képes legyek egy ilyen gesztust), de ténylegesen nem volt valós opció számomra, ez már a  belső korlátaimon kívül esett.