Tegnap este, miközben kapcsolgattam a tévét, éppen akkor jártam az RTL Klubon, amikor végigpörgették az X-Faktoros sztár-jelölteket a telefonszámokkal. Kíváncsi voltam, végigvártam, és megint arra jutottam, hogy számomra a 2006-os Megasztár volt az utolsó, ahonnan mintha már csak lejjebb lenne... Rúzsa Magdi találkozása Máté Péterrel alapmű, a másik nagy kedvencem Varga Feri volt. 

Most nagyon jól is esik ebben megpihenni egy kicsit. 

William ezt már egészen korán leírta hozzászólásban, én mégis csak a 14-nél kezdtem felfogni. Kívülről kellett rátekintenem a viszonyunkra, tükröt tartani magam elé is és belenézni, hogy meglássam: ez egy bántalmazó kapcsolat volt, aminek a működése determinálta ezt a kegyetlen végkifejletet. Éppen olyan könyörtelenül vetett véget neki, mikor már ezt diktálta az érdeke, mint amilyen könyörtelen volt velem sokszor korábban is. Bár G. barátom nem olvashatja a naplómat, mivel a 14-ben érintett volt, teljesítettem a kérését és felolvastam neki a bejegyzést. Persze a végére sírva értem, amit elég sokára is sikerült abbahagyni, amikor is megkérdezte tőlem, mit érzek most. Nem igen tudtam megmondani, annyi minden kavargott bennem: harag, szégyenérzet, értetlenség, szomorúság, egy nagy hatalmas érzelmi katyvasz és azt hiszem, valami meg is változott bennem.

Nem tudom, mi ez, de most "jó".

Update (21:33): Oké. Valami történt velem ma délben, amit nem értek. Éppen sorban álltam a Mekiben, amiben csipogott a telefonom. William kommentjéről kaptam értesítést, és mivel jó páran álltak előttem, meg is nyitottam a levelet. Mire a sorok végére értem, a szívem zakatolt, kezem-lábam remegett, a szemem megtelt könnyel, a világ forgott velem, minden bajom volt. Arra eszméltem, hogy a kicsim szólítgat, "Anya mi történt?!", a pultos pedig azt kérdezte tőlem, kérek valamit, vagy leülnék inkább egy kicsit. Hebegtem-habogtam, nagy nehezen el tudtam mondani, mit szeretnék, fizettem... A kaját már csak Bandita várta meg és hozta utánam. Leültem egy boxba, próbáltam összeszedni magam, mire megérkezik... Ez sikerült is addig, amíg a barátnőm meg nem jött, mert amikor megláttam, elég volt csak megkérdeznie, mi  baj, és belőlem feltört a zokogás. Úgy öleltem, mintha az életem múlna rajta, és hosszú percekig el sem engedtem. A kérdésükre csak annyit tudtam mondani, hogy "valami felkavart érzelmileg", de már jobban vagyok. 

Nem tudom, miért történt mindez, csak azt tudom, mit éreztem. Féltem, iszonyatosan féltem.

William története kapcsán jutott eszembe, istenem de sokáig gondoltam én is azt, hogy erről van szó: "jobban szeretem őt magamnál". Aztán a végén, annak az embertelen szakításnak a kellős közepén volt egy párbeszéd közöttünk:

...már vagy két perce kerestem a fogkrémet szerte a fürdőben, miközben végig a kezemben volt. 

Jó. Akkor most elmegyek a jóbarátommal kávézni. 

Amúgy nem cuki? "mentálisan" - behalok. Visszakérdeztem, tudja-e, hogy mit jelent a szó, amire meg is kaptam... Szóval nincs mentségem:)  

Én pedig kaptam az alkalmon, és kivettem a maradék szabim nagy részét, hogy itthon lehessünk együtt pár napot. 

Ó, boldogságos "kismama" lét, hogy meg tudnám szokni:) Kicsim már reggel 7-kor jön puszival, hozhatja-e a kávém, nekem pedig ilyenkor mindig az jut eszembe, hogy csak el ne romoljon benne az a kis kütyü, amitől ez a késztetés. Ma azért én mondtam neki, hogy nem kérek, hozom majd inkább én a reggelijével együtt, mert mégsem járja már, hogy mindig ő, valami egyensúly legyen azért. 

Főztem finomat, takarítgatok módjával, nézünk jó filmeket, meg ami jön, ma délután bicajoztunk egy hatalmasat. A formámat hoztam, mert a tervezett 10 órai indulásból fél 3-as lett, csak tudod az van, hogy húzott az ágy rettentően, én filmet néztem, Bandita játszott, elment a délelőtt.