Én pedig kaptam az alkalmon, és kivettem a maradék szabim nagy részét, hogy itthon lehessünk együtt pár napot. 

Ó, boldogságos "kismama" lét, hogy meg tudnám szokni:) Kicsim már reggel 7-kor jön puszival, hozhatja-e a kávém, nekem pedig ilyenkor mindig az jut eszembe, hogy csak el ne romoljon benne az a kis kütyü, amitől ez a késztetés. Ma azért én mondtam neki, hogy nem kérek, hozom majd inkább én a reggelijével együtt, mert mégsem járja már, hogy mindig ő, valami egyensúly legyen azért. 

Főztem finomat, takarítgatok módjával, nézünk jó filmeket, meg ami jön, ma délután bicajoztunk egy hatalmasat. A formámat hoztam, mert a tervezett 10 órai indulásból fél 3-as lett, csak tudod az van, hogy húzott az ágy rettentően, én filmet néztem, Bandita játszott, elment a délelőtt. 

Egyébiránt el kell mondjam, hogy szeretem az új munkahelyem, leginkább azért, mert itt valahogy normálisabban mennek a dolgok. Itt van ez a szabi dolog. A régi helyemen hiába volt szabadság ütemterv, nem vették figyelembe munkaszervezéskor, ugyanúgy szignálták rám az elintézendőket úgy is, hogy szabi alatt járjanak le. Ebből az lett, hogy ha mondjuk egy nyári hónap második két hetére voltam kiírva szabadságra, akkor az egész havi munkát kellett két hétben elvégezni, vagy szabi alatt bejönni a határidő lejárta előtt egy-két nappal. Szerintem egyik sem szabadság igaziból. Aztán a távollét alatt is szignáltak ezerrel, amiből meg az lett, hogy mondjuk a három hétre elutazó kolléganőmet több olyan vaskos anyag várta vissza szabadságról, ami egy héten belül jár le és külön-külön is majd egy hetes melók lettek volna. Mivel én ilyen sokat nem tudtam kivenni sosem, nekem jellemzően két hetem volt a határidősökre visszatérés után, de így is mindig majdnem megszakadtam. Szóval megszakadsz előtte, megszakadsz utána, háromszor meggondolod, kell-e neked az ilyen szabadság. Itt most egészen egyszerűen nem adott nekem a főnökünk olyan anyagot, ami szabi alatt járna el, üres szekrényt hagytam ott, elrendezve mindent. Mondjuk egyébként is sokkal normálisabban állnak a dolgokhoz, múlt hét előtti héten két napot itthon kellett maradnom a gyerkőccel, mert benyalt valami vírust, és nem volt gond belőle, "maradjak nyugodtan, no para." Ez sem így ment itthon, ha le is betegedett a gyerek, jellemzően be kellett mennem a határidőst megcsinálni, szóba sem jöhetett, hogy átszignálás, ugyanmár, meg is ettek volna a kollégák reggelire, ha "helyettem kell dolgozni". Szóval ez itt most jó, ebből a szempontból is, máskor majd írok róla részletesebben, ma már nem akarok többet "dolgozni":) 

Jó, még egy kicsit. Erről a boldogságos kismama létről eszembe jutott egy kolléganőm. Képzeld el, hogy a férjével több évi sikertelen próbálkozás után örökbefogadhattak egy újszülött kisbabát, ezért nagyon váratlanul távozott átmenetileg jó pár hónapja. A minap jön be látogatóba, és sopánkodik ezerrel, mennyire szürkék a mindennapjai, mennyire szeretne már visszajönni dolgozni, bemutatkozunk, kérdezi, van-e gyerekem, hogy vagyok ezzel a kérdéssel. 

Őszintén elmondtam neki, hogy a kisfiamat egyetem negyed és ötödéve között szültem, és gyerek mellett diplomáztam le egyéni tanrenddel, amikor ő úgy másfél éves volt, és nem volt még kettő, amikor anyagi okokból el kellett helyezkednem, így aztán én elfogultságot jelentek be. Ha lenne még gyerekem és megtehetném, én bizony boldogan maradnék otthon akár 3 évig, de 2 évre mindenképp.

"Mert ő nem tud kiteljesedni. Nem érzi elég tartalmasnak az életét. Ez olyan alantas, hogy csak mindig otthon van és a gyerek meg a háztartás". Pfff.... 

Pár nap sem telt bele, a kapcsolót bekenős kolléganőtől (jóbarátnők) megtudta, hogy helyettest keresnek a helyére, erre hanyatt-homlok rohant be a főnökhöz jelezni, hogy ő most akkor jönne vissza. Inkább visszajön, csak ne vegyenek fel senkit a helyére még átmenetileg se!

Na és tudod az van, hogy én ezt nem értem. Őszintén szólva lenne kedvem felpofozni, mert bazmeg örökbe fogadott! egy újszülött gyereket, akinek bizonyosan lelki sérülései származtak abból, hogy az édesanyja eltaszította magától, ő pedig ezt a nem egész 10 hónapos csecsemőt most berakja egy bölcsődébe, mert unatkozik otthon, és jajúristen, nehogy valakit felvegyenek a helyére átmenetileg. Szóval eltaszítja ő is  a babát.  Basszus... 

Én ezzel úgy vagyok, hogy nincs ilyen "ez tartalmasabb, vagy amaz". Egyébként is, én ezt eleve utálom. Mi az, hogy tartalmas és mitől nem az, ami nem az? Ki mondja meg, hogy a tartalmas élet mitől az, és ami nem tartalmas, miért nem? Lóverseny az élet, vagy mi a fene? Gyűjtsek be minél több ingert, és ha két percig csak úgy nézek ki a fejemből, akkor már nem tartalmas az életem? Ehhh.... 

Szerintem ez úgy van pl. a kismama léttel, hogy az ember lánya mindig teljesedjen ki abban, ami éppen a dolga (és most szigorúan munka/gyereknevelés a téma, nem általában). Ha éppen dolgozik, akkor a munkájában, ha éppen otthon van a kisbabájával, akkor abban. Ha dolgozik, akkor törekedjen arra, hogy ott megállja a helyét, ha viszont éppen kapott ajándékba 2, vagy akár 3 évet arra, hogy nevelje a kicsijét és főállásban édesanya legyen, akkor ne nyavalyogjon rajta, hanem koncentráljon arra. Ja, és akkor már megint oda is értem, hogy minden fejben dől el. "Kapott ajándékba 2, vagy akár 3 évet..." - ha így tekint a helyzetére, nyilván máshogyan fog hozzáállni, mintha nyűgként, teherként gondolna rá. 

Visszaemlékezve, én abban a 4 hónapban, amikor már nem volt egyetem, de még nem volt munkám, szinte lubickoltam. Rengeteget voltam a gyerekkel, tologattam a parkokban, a városközpontban, vezettem a háztartást, főztem finomakat, mindig ki volt vasalva (khmmm...), ebéd után mindig aludtunk egy hatalmasat, vártuk haza Bandita apukáját, akivel időnként azért becsúszott kettesben-program is, ha pedig szabadságra vágytam, anyukám vigyázott a kicsimre, én pedig felmentem Budapestre csavarogni, barátnőzni, vásárolgatni. Annak érdekében, hogy  intellektuálisan ne punnyadjak el, hetente megvettem a HVG-t, Heti Választ, volt előfizetésem a Jogtudományi Közlönyre, figyeltem a Híreket, és időnként beszabadultam a Parlamenti Könyvtárba, ahol begyűjtöttem fénymásolatban egy kis művelődni valót. Ettől több viszont nem kellett, mert a gyerek, anyaság adott feladatot, örömöt, stresszt is bőven. Ami azt illeti, azóta annyit nem művelődtem, mint akkoriban, mert viszont a meló mellett nincs már se kedvem, se türelmem, se energiám, hogy még itthon is jogtudományon elmélkedjek, szóval ebből a szempontból igazán termékeny időszak volt, és összességében is szépnek érzem a mai napig ezt a szegmensét az akkori életemnek. 

Most, ebben a pár napban nosztalgiázhatok egy kicsit...