William története kapcsán jutott eszembe, istenem de sokáig gondoltam én is azt, hogy erről van szó: "jobban szeretem őt magamnál". Aztán a végén, annak az embertelen szakításnak a kellős közepén volt egy párbeszéd közöttünk:

...jött a hideg válasz, én pedig rájöttem, miért nem ért engem és bánt el olyan kegyetlenül velem a végén is és annyiszor korábban.

Nem ért engem, talán nem is fog sosem. Nem, nem azért, mert nem szeretett engem. Azért, mert nincs benne szeretet, vagy ha van is, elérhetetlenül mélyen. Az a fajta szeretet, amit a köznyelvben csak felebaráti szeretetnek hívunk, amiből az emberség fakad, és ami elvileg az emberben természetes módon jelen van, akkor is, ha egyébként éppen nem szeret senkit. Gondoljunk csak bele, különben hová jutna az a számolatlan sok ember, akinek éppen nincs senkije a világon? Az agape-szeretet, ami segít abban, hogy emberséggel, együttérzéssel, segítően álljak bárkihez, azokhoz is, akiket egyébént filia vagy erosz szeretettel nem szeretek. Az önzetlen szeretet, amit az Akaratommal uralni vagyok képes: én döntöm el, hogy kinek adok a bennem természetes módon jelen lévő szeretetből, ilyen formán adhatok belőle bárkinek. Én döntöm el azt is, mennyit adok belőle. Adhatok a hajléktalannak, az elesettnek, a betegnek, a kollégámnak, az úton lerobbant autósnak, a szeretőmnek, a szeretőm feleségének, vagy éppen a férjem szeretőjének. Amiből aztán lehet megszeretés egy konkrét személyre irányulóan. Ami engem hozzásegített ahhoz, hogy képes legyek házalni a feleség önéletrajzával,  ami megvan Szúrós Szeműben, de ami belőle hiányzott, amikor otthagyott engem az éjszaka közepén, a város szélén a szakadó esőben. Ami segíthette Ninát, ami van Lolában, ami  van Williamban...

Ami nékül üres és hideg lenne a szív, ha éppen nem szeretne senkit. 

Akarok hinni benne, hogy mindenkiben van ebből a fajta szeretetből, kérdés csak az, mennyire bír lejjebb adni az egojából, hogy érvényesülni engedje...