Most nem írok arról, hogy az újév leginkább csak szorongást hozott számomra és reggel gyomorgörccsel keltem, úristen, mi vár rám bent, hogyan fogunk megküzdeni az előttünk álló hónapok feladataival, inkább írok arról, hogy végre újra jelentkezett az építésvezető a villamos és gépészeti egyeztetés időpontjának megbeszélése miatt, én pedig ujjongok!

Nem vagyok egyszerű, ezt már tudja, legutóbb két hét alatt, három emlékeztető telefonnal tudta belőlem kipréselni a válaszfalak módosításának rajzát, de ő sem egyszerű, az első beszélgetésünk alkalmával sikerült rögtön össze is vesznünk, ami onnan indult, hogy időpontot szerettem volna kérni személyes egyeztetésre és helyszíni szemlére, ő meg hozzám vágta levélben, hogy pénteken vár kettőre, amire én vissza mertem jelezni telefonon kedvesen, hogy ez így nem fog menni, általában túlóráznom kell, ami pénteken délután 2-ig tartó munkaidő mellett leghamarabb 4 órai hazaindulást jelent. Ezt nagyon jó esetben, engedéllyel is csak 3-ig tudom visszavenni, tehát ha péntek, akkor 4 óra körül tudok odaérni. Mire ő közölte velem, hogy akkor már nem jó, ő 3-tól fél 5-ig már a papírmunkáját csinálja, és mivel családos ember, utána már indul haza és ugye nem várom el tőle, hogy a gyerekétől vegye el az időt, amit rám fordít?! Ettől a felütéstől elég ideges lettem, és jól megmondtam neki, hogy képzelje el, én meg családos anyuka vagyok, olyan fajta, aki a hét többi napján is legkésőbb fél 9-től papíron fél 5-ig, de ténylegesen mindig tovább dolgozik, a gyerekét alig látja, és bár azt nem várom el, hogy sajnáljon emiatt, vagy túlórázzon a kedvemért, de némi rugalmasságot azért talán tanúsíthatna, ha már én vagyok az, akinek a pénzéből (is) épül ez a ház. "Nem igaz, hogy egy nap szabadságot nem tud kivenni!" - (Na, ekkor már majdnem eltört a mécses, mert nem bazmeg, nem tudom megoldani, manapság már annak is örülnék, ha éjjel nem kellene még otthonról is dolgoznom, ha este 8 előtt hazaérhetnék és a fiamnak nem a mekiből vinném a vacsorát taxival, ami már tényleg mindennek a legalja, hát milyen anya vagyok én.) "Sajnálatos módon ez most egészen biztosan nem fog menni, más napokon is csak hamarabb eljönni tudok, de ez nem opció, ha csak 3 előtt tud fogadni, max azt tudom még megoldani, hogy egyik nap később megyek be dolgozni. Ha tudna valamelyik reggel foglalkozni velem, nagyon sokat segítene." - Amiből persze nem az lett, hogy keresett egy korai időpontot, vagy előre hozta volna a péntek délutáni papírmunkáját, hanem feladtam, átkértem levélben a tervrajzot, majd módosítva visszafordítottam neki, égő arccal, két hét elteltével, de akkor is már az irodám ajtaját csuktam magamra a reggelim idejére, és állítottam oda őrnek a titkárnőt, mert nem igaz már, hogy hat darab kurva vonalat nem lehet nyugodtan meghúzni, például annak érdekében, hogy az előszoba fala éppen addig tartson, mint a konyha képzeletbeli határa a túloldalon, mert az olyan megnyugtató, ha legalább gondolatban össze lehet kötni a két pontot.  

Az időzítése ezúttal a legjobb volt, hiszen éppen megérkezett az árajánlat a riasztórendszerre, jaj mert eszembe jutott, hogy most kellene kitalálni azt is, még a villamos hálózat kialakítása előtt, mert biztos hülyét kapok, ha utólag kell csatornázni a vezetékeinek (szó sem lehet róla, nyilván, hát hogy néz már ki). Aztán persze lehet, hogy túlparázom, nem is kellene, de földszinti lakás, erkélyajtóval a kertre, és bár a környék normális, mi van akkor, ha olyan téved arra, aki nem, mi pedig egyedül vagyunk, olykor távol egész hétvégére, és megéltem már egy betörést, amikor kifeszített ajtót és széjjeltúrt lakást találtam hazaérve, kösz nem kérem többet. 

Kiderült az is, hogy "nekem semmi nem jó": nem találtam nekem tetsző konyhai csempét a Zalakerámiánál, helyette belezúgtam ezekbe a lapokba, még nem tudtam dönteni közöttük, majd a bemutatóteremben rábökök spontán valamelyikre:

• 
• 
• 

....hozzám képest arcátlanul sok pénzt ki fogok fizetni érte, még azt sem tudom, hogyan oldom meg, de meggyőztem magam, hogy ez ésszerű, elvégre az ember csempét nem egy és nem két évre vásárol, és egyébként is csak 3-4 négyzetméter kell belőle. 

Találjuk ki, milyen színű legyen a konyhabútor, lehetőség szerint olyasmi, ami nem telepszik a rá a nappalira. 

Ó, és akkor egyik nap fürdés közben bevillant, majdnem kiugrottam a kádból örömömben, majd hőköltem vissza, ne már....

Le sem merem írni, borzasztó. 

Jó, vállalom. 

Szürke.    

...még szoknia kell az énképemnek ezt a fejleményt.