Bandita holnaptól 5 napig kirándul, én pedig ahelyett, hogy örülnék a nyakamba szakadt szabadidőnek, csak bánkódok, hogy nem tudok vele élni.
Valami kezd átfordulni bennem, mert kezdek rá úgy gondolni, mint ami velem nem történhet meg többé. Megint elkapcsolom még a csókjeleneteket is és nem nézegetek már szex-képeket sem örömmel, ismét csak szégyent érzek egy ideje. Mintha visszakerültem volna oda, ahonnan indultam 2 éve. Nincs erőm újrakezdeni, nem megy.
...hát HOGY IS MERÜLHET FEL BENNEM EGYÁLTALÁN, HOGY MEGVÁSÁROLJAM A LAKÁST, AMIT BÉRLEK, MIKOR OLYAN ÉLHETETLEN, ROSSZ ELRENDEZÉSŰ?!
Nem lehet, egyszerűen nem lehet úgy elmondani valamit, hogy abból ne kéretlen! bírálat és kritika legyen, elő nem fordulhat, hogy elfogadják a döntéseim, hovatovább támogatást fejezzenek ki! Így van, mióta az eszemet tudom, hát mit lepődök meg?
...persze Dave Grohl-könyv lett belőle. Olvasnivaló magány ellen, mint jó párszor az utóbbi időben. Fehérnemű helyett is, mert mire odaérek a boltba, mindig rájövök, hogy szép bugyiból annyi van már, azok is minek.
Tavaly igazán otthon éreztem magam, idén mégis maradjak itthon, mert az ember lánya ne menjen oda, ahol ferde szemmel néznek rá vagy csak megtűrik. Nincsen ebben most elfogadás, se mártírkodás, csak tehetetlenség, lemondás és bánat.
Annyira szerettem volna elmenni, hogy azt elmondani nem tudom. Helyette hallgatom a felvételeket napok óta, vigaszágon. Kaptok egyet ti is, ha már boldogságost írni nem tudok.
Tükörbe nézve felismeri magát és lekapargatja a tolláról az eltérő színű festéket.