Biztos napszúrást kaptam a szoláriumban:), ahová azért járok el, hogy ha már nagy a fenekem és vastag a combom, legalább barna legyen. Voltunk kint a parkban játszani Banditával, és elgondolkodtam azon, vajon meddig leszek még elég neki? A korabeli gyerekek már jellemzően egyedül, vagy bandázva mennek le játszani, korizni, rollerezni, és csak idő kérdése, hogy így tesz ő is. Amúgy remélem hamar, mert hát mégis csak ez a világ rendje. 

M. szerint erősíteni kellene a szociális hálómat, ami szinte teljesen megritkult a költözésünk óta... Jó. Leginkább nincs olyanom azóta.

...ha leáll majd végre a szárítógép és fel tudok öltözni, mert nekem éppen tegnap este jutott eszembe kimosni a szennyesen kívül azokat a ruháimat is, amik nem piszkosak egyébként, csak mondjuk már rajtam volt x alkalommal 1-2 órát, mint a csöppet sem stílusos macinacim.

Amíg várakozok, megírom már az első olyan esetet, amikor anyukámmal emlékei szerint konfrontálódtam.

Szóval meg kellene tanulni ezt a félelem nélküli kifejezést, M. szerint akár időnként túlkompenzálva, hogy egyszer csak majd helyrebillenjen a mérleg nyelve és kialakuljon valamiféle egyensúly. A "bocs, hogy a világon vagyok"- attitűdöt elengedni állatira nehéz, egyelőre inkább nem megy, mint megy, és hát persze, hogy olyanokkal szemben van problémám mindig, akik bármilyen okból fontosak számomra.